Kaland a régi királlyal…

Kaland a régi királlyal: Hangképeskönyv. Krúdy Gyula novelláiból. Valakinek ez mond valamit? Nekem már mond, de még csak most nézek körbe a témában. Az olvasás (nem felolvasás) híve vagyok, hallgatni dalokat, vagy egyéb zenéket szeretek, szóval a műfaj nem állt közel hozzám. Ez most mégis ütött. Talán épp azért, mert szeretek olvasni. Kezdetben kötelezők (mint mindenkinek), aztán magába szippantott a főleg fantasy vonal (Tolkien tehet mindenről :D), aztán a sci-fi irodalomnak bizonyos részei (Watson, Gibson…). Bevallom, magyar irodalommal alig-alig foglalkoztam, itthon inkább verseskötetek érdekeltek, na meg ahogy korosodtam, Márai és Wass Albert munkái kötöttek le. Tovább >>

iPhone Espagna

A helyszínrõl jelentem, a készülék kapható, de csak 2 éves szerzõdés aláírása után… Több kisebb üzletben is láttuk, nem csak a Telefonica mobilszolgáltató saját boltjaiban. Persze, itt is sim lock-os minden iPhone, így Olaszország az egyetlen èrtelmes alternatíva az iPhone-t vásárlók számára.

iPhone csengőhangok

Na ahogy barátkozom az új telefonnal, úgy jönnek elő a saját bizniszét védő Apple hülyeségei. Persze ettől még az iPhone marad a legjobb hordozható “internet miniszörf”, főleg ha ezeket a baromságokat relatíve könnyen körbe lehet hackelni. Ilyen pl. hogy alap esetben nem lehet csengőhangokat gyártani, csak olyan számokból amiket az iTunes-ban vásároltunk. Na persze…

  1. Csináljunk egy max 30mp hosszú hangmintát (inkább 29.9 legyen, az iTunes néha igen szigorú a hosszal kapcsolatban) és mentsük el AAC formátumban.
  2. Nevezzük át a zenefájl kiterjesztését m4r -nek. (alapból legtöbbször m4a szokott lenni)
  3. Nyissuk meg az iTunes Ringtones fülét (bal szélen, a Library / Music alatt) és dobjuk rá a most még üres listára a fájlt.
  4. Rádug telefon, beállít csengőhangok szinkronizálása.

Használjátok egészséggel. (Addig amíg nem jön ki egy újabb iTunes frissítés…)

Gyöngyszem

Ebéd közben, a gyártósor férfi különítménye épp a hétvégi eseményeket osztotta meg egymással… Az általános iskolai osztálytalálkozó kapcsán persze szóbakerült, hogy a lányok nem kislányok már, sőt! De ugye már akkor is kapisgáltuk, munkatársakkal, osztály/csoporttársakkal járni azért nem minden kockázattól mentes dolog:

- Házi nyúlra nem lövünk!

- Kivéve, ha támad…

Flower - lebegj csak szabadon…

flower.jpg

Kicsit nyomja a fejemet a karfa, de gyorsan kapok egy párnát. A lélekgyógyász doki jól beszél, lazít. Jól is jön, volt elég dolgom az utóbbi időben, határidők, sok munka, hajtás, pörgés, szokásos. Most jó. …Hunyja le a szemét, lazítson - kezdi lágyan. Egy virágokkal teli táj felett suhan, lazán, gondoktól, zakatolástól mentesen. Lazítson… - mondja ismét halkabban, és szépen el is altat…
Ritkán van az, hogy ténylegesen nem kell leharcolni senkit egy játékban. A Flower című játék ezen a ritkán járt úton halad, és visz minket is, mármint ha érdekel. A készítők nyilatkozata alapján mindenkinek ajánlható, könnyű relaxációs játék lesz. Nézegetem a képeket és tetszik. Sőt, azt is kinézem magamból, hogy repkedek a szép tájak felett… Ki gondolta volna, hogy eljön az idő, és ilyen játékokra is szükség(em) lesz?

Zsákos Krrráátossz

Zsákos Kratos

Még meg sem száradt a bit tinta az internet papíron amióta emlegettem a Little Big Planet-et, erre itt az újabb hír. Akik előrendelik a játékot, mindenféle extrákat kapnak hozzá. Mint pl. a God-of-War -ból ismert Kratos zokni-szörny (értsd. sack boy) inkarnációját.

Hát ez bejött

Mint korábbi rövid, de lényegre törő posztunkban jeleztük, az iPhone valóban augusztus 22-én jelenik meg a hazai T-Mobil üzletekben. Persze a sajtóközlemény csak egy bullshit bingó, árak és tarifacsomagok említése nélkül… De majd lassan azzal is okosabbak leszünk.

És az Örök Harc tovább dúl

bmw hater

Rendszeresen láthatunk külföldi BMW meg Audi vírus kampányokat, ahogy csöppet sem finoman próbálják a saját portékájukat feljebb, előrébb pozicionálni. Persze az élet, meg a fanatikus rajongók néha maguktól is kész kampányokat produkálnak. Mondjuk azt még értem, ha valaki az általa kedvelt márkát energiát, pénzt nem kímélve, számolva támogat, de hogy pl. a fenti litván kolléga egyedi rendszámot kért ezért… (a linket Refi küldte)

Húsos Hercegnő

fat princess

Újabb játék keltette fel érdeklődésemet a PS3 kínálatból, ami önmagában is nagy szó, mert a Call of Duty, GTA, Gran Turismo, MGS sorozatok n. részei annyira nem hoztak lázba. Szépek, játszanék is velük, de inkább csak kötelező feladatnak érzem őket. Szóval a Little Big Planet zsák emberkéi után most újra láthattunk az idei E3-on vmi érdekeset. Minden elemével találkozhattunk már (”fake 3D”, képregény stílus, multiplayer, választható karakterek/osztályok, “capture the flag”), mégis érdekes és a tömegből kitűnő koncepciónak indul a Fat Princess játék. A szokásos - kékek a pirosak zászlójára hajtanak és viszont - témanak adtak egy gellert, miszerint a másik banda hercegnőjét kell elrabolni, amit azzal nehezíthet meg a védekező fél (az atomvillanás mellett), hogy süteménnyel etetik a szépséget… ettől persze nehezebb és lassabb lesz a hölgy cipelése. Mondanom sem kell a feministák már tiltakoznak. Remélem, azért még belátható időn belül megjelenik a játék. Be is írnám a megjelenés dátumát a naptáramba, de még nincs. :( Hmm, 32-en egyszerre tömni a hercegnőt…

Need I say more?

Apple iPhone

Nem is írnék semmit (csak hogy örülök mint majom a farkának), de hátha érdekes lehet más számára… Szóval Tünde, az alkalmi dealer-em, szabadkozva közölte az “áru” átadásakor, hogy akárhogy szerette volna rábeszélni a kereskedőket, a készüléket aktiválták az üzletben. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy majd Google-ben milyen kulcsszavakkal fogok én utánanézni az újraaktiválásnak, aztán egy merész gondolattal vezérelve kivettem belőle inkább az olasz SIM kártyát és beraktam a sajátomat. Lélegzet visszatart. Bekapcs. Aztán vmi olasz halandzsa blokkolásra hasonló szavakkal… Egy másodperc után rájöttem csak a PIN-kódom kéri. :) Utána már lehetett is telefonálni, bár a nagyobb tesztelés előtt azért a nyelvet csak át kellett állítani magyarra…