Pink – konzol lányoknak is

PlayStation 2 pinkSokáig abban a meggyőződésben éltem, hogy maga a konzol mint játékplatform kifejezetten fiús dolog. A fiúk többen is űzik, a számukra van kitalálva, a játékok is fiúsak, még maguk a szerkezetek is azok: feketék/ezüstök, szögletesek, netán otrombák is egy kicsit. Aztán, valami megváltozott bennem, amikor a Nintendo DS megjelent, és voltak tervek, hogy lesz pink változat is, gondoltam, na ebből se látunk Európában, ez is csak a japánok őrülete. Tovább nem is foglalkoztatott a dolog, míg PSP pinkegy hónapja, Cannes-ban a tengerparton ücsörögve meg nem láttam egy 11 éves forma kislányt, ahogy a pink DS -sel teljesen elmerülve játszik. Pár hétre rá pedig beesett a hír: a Sony ősszel kiadja a PS2 és a PSP pink hivatalos gyári változatát, európai megjelenéssel. Szóval, a változásnak nem lehet gátat szabni, mára trendnek tűnik amit a Nintendo elkezdett a gameboy colorral.

Nintendo DS, GBA , GBA SP

3 Responses to “Pink – konzol lányoknak is”


  • Ez szerintem szimplan undorito :)

  • Simán jópofa.
    Egyébként a konzolgémer lányok akkora szelete a gamer világnak, hogy a Ctr-alt-del webcomicnak is van ilyen szereplője. Igaz, nem reprezentatív felmérés alapján került be. :)

  • ajánlok egy másik szempontot: szegregáció. ha lány lennék, felháborítana, hogy ilyen rusnya/aranyos/világító/szubmisszív/átpolitizált izét szánnak nekem, bár lehet, h akkor már nem is volnék lány (Russel-paradoxon?)

Leave a Reply