Mazohista módon nem rendeltem meg előre a wii-t, mert gondoltam majd pénteken besétálok szépen egy üzletbe és minden gond nélkül megveszem. Aztán csütörtökön kezdtem kicsit izgulni, amikor az index megírta, hogy minden hazai wii elkelt előrendelésben és max második körben jut majd a többi rajongónak. Persze azt is megírták, hogy egyes üzletek éjfélkor nyitnak nálunk is a wii megjelenés miatt… tudott vki ilyen üzletről? mondjuk minek lenne éjféli nyitás, ha nem lesz sorban állás, mert mindenki előrendelt… Én, a csütörtök este, a lépcsőházban talált Saturn szórólapban találtak alapján, az Europarkba vettem az irányt 8-án reggel. Ugyan nyitáskor nem volt kint a polcon az a 12 db wii (khm) amit kaptak, de korrekt módon felírták a nevem, elérhetőségem majd 1-2 órával később, miután végeztek az adminisztrációval, visszahívtak, hogy most már el lehet vinni. Persze semmi kiegészítőt nem lehet kapni, ketten teniszezni, baseball-ozni is csak azért tudunk, mert a 2 db wii playből ami az üzletbe érkezett, sikerült elmarni az egyiket, így a hozzá csomagolt wiimote teljesíti a 2. számú kontroller posztot.
Sajnos egyelőre nem működik még az európai WiiConnect24, ezért nem lehet más gépekre üzengetni, mii-kel szomszédolni, illetve egyelőre túl összetett játékokkal nem rendelkezem, csak könnyen felkapható parti játékokkal. Hogy mennyire intuitív vagy egyszerű a wii? Édesapám soha semmilyen számítógépes játékkal nem játszott, még a windows-os passziánsszal sem, de wii teniszben olyan komoly partit nyomtunk, hogy tusolnunk kellett utána.
Azt hiszem tényleg jó ajánlattal állt elő a Nintendo azok számára akik messze nem hardcore gamer-ek. De vajon mivel próbálják megcélozni majd a keménymagot? A Zelda egymagában kevés lesz.





Mindenképpen próbálj ki vele valami szamurájos-katanás játékot szerintem.
Bratte!
Sárgulok, mint egy kínai kuli! Gratula meg minden! Szerintem a kemény magot már megcsípték magukat a kontrollerrel eleve. Ott voltam a hazai sajtóbemutatón és azt kell mondjam, hogy a legkeményebb gamer újságíró arcok – 30-on innen és túl – a World of Warcraftra sem volt így bepörögve mint a Wii-re! Jól fogy a konzol mindenhol, nem félek attól, hogy nem lesz rá normális játék. Attól már sokkal inkább, hogy 16k forintért nyomják rá a játékokat, ami finoman szólva is LOL. Nekem egy jó darabig nem lesz még, mert Matchbox vitrin és az új szemüveg projekt magasabb prioritással fut.
Greg, gratulálok!
Ööö.. És vajon mi tartja vissza az MS-t hogy kiadjon vmi usb-s wiimote koppintás hardvert… Hmm.. Nem volna rossz.
Az X360 grafikai potenciálját össze kéne valahogy házasítani a Nintendó kommander géniuszával. Szerintem.
Tudom, hogy a fun faktor nem elsősorban a grafikán múlik. A Wii kinézetre és kivitelre is egz pofás kis darab hardver, (az X360 egy szörnyeteg ha beindul benne minden porszívó)
Ám nekem az X360 -as gamék grafikai szinvonala után kicsit megmosolyogtató volt amit eddig láttam. Attól még persze lehet, hogy ha majd lehet kapni rendesen, veszek egyet.
zelda/final fantasy/mario/needforspeed/redsteel/callofduty
Ez a feelingról szól. Aki meg technokrata annak ott a többi…