Monthly Archive for June, 2007

Page 2 of 2

Windows-os Safari böngésző

Sokan elfelejtik, vagy csak természetesnek veszik, esetleg simán az “az nem számít” kategóriába sorolják az Apple meglévő Windows-os termékeit (quicktime, itunes). És noha volt már róla szó, hogy pl a Nokia licenszeli a Safari alapját szolgáló webkit motort, most mégis meglepetésként hat, hogy beszállnak a PC-s böngésző háborúba is. Az új, Leopárdban (10.5 -ös OSX) debütáló, Safari 3 Windows-ra is elérhető lesz, illetve a béta már most is letölthető XP-re, Vistára és persze Tiger-re is. Ez is amolyan beetetés, szoktatás a potenciális switcher-ek számára? Vagy az ipod-itunes kapcsoláshoz hasonló iphone-safari termékegyüttes előzetese? Vagy mert az iphone-ra való fejlesztés, safari-ra való fejlesztést jelent a külső, apple-től független fejlesztők számára? Meglátjuk. Nekem közben le is jött a cucc, megyek felinstallálom. Megnézem hogyan sikerült az apple szája íze szerint megvalósítani a más böngészőkből már ismert tab rendezgetést és a többi nyalánkságot. Remélem az Inquisitor-ból lesz Windows-os verzió is, mert az egyik legtöbbet használt plugin Safariban, nélküle félkezű óriás a böngésző.

Ui: hát azért ez még tényleg bétás… a bookmark bar-on lévő folderek megnyitása erősen bugzik, vissza is downgrade-eltem 2.0.4 -re. De legalább az uninstall szépen ment. Előtte meg minden beállítást, bookmark-ot, stb vitt magával. Béta. Ennyi.

Ui2: órákkal a megjelenés után kiderült, van benne pár biztonsági rés, aminek használatával idegen kódot indíthat az ember a Safari bétát használó áldozat gépén… jó kis trójai faló.

A péntek reggeli fánk mellé…

Steampunk perifériák

Ha van már Steampunk billentyűzeted és egered, akkor nem fogod kibírni, hogy ne okosíts otthonra egy hasonló monitort is.

Azon kis pajtások, akik az apple nerd-ök és a twitter fan-ek közös halmazát képzik, azok vegyék fel ismerősként a Macrumors-t és kapcsolják be az SMS értesítést hétfő késő délutánra… hogy elsőként értesülhessenek a WWDC Stevenote-járól. Mert lehet, hogy lesznek új cinema display féle “brushed aluminium” külsejű, új imac-ek. Meg talán végre egy táblázatkezelővel bővítik az iWork csomagot.

Végezetül egy rövid videó, ami “A bukás – Hitler utolsó napjai” című film egyik jelentének alternatív feliratozással mutatja be, micsoda trauma a Führer számára, hogy a modchip-elt Xbox360 -át bannolta a Microsoft az Xbox Live-ról…

Tovább menetel a Nintendo

edge magazine

Ezzel a borítóval jelenik meg nálunk sajnos nem kapható, kult játék magazin, az EDGE aktuális száma. A magazin külső-belső megjelenésével, nagyon igényes szerkesztésével emelkedik ki a többi videójátékokkal foglalkozó újság közül. (Komolyan mondom kézbe venni is más érzés mint egy 576 konzol-t, persze az ára is más.) A júliusi számban a Nintedo eddig nyerőnek látszó merész húzását – hogy nem kívánt beszállni a GHz-ekben és millió texelek meg pixelekben vívott csatába – elemezgetik. Én minden esetre gyalázatosnak tartom, hogy csesznek megfeszülni a fejlesztők és meg sem próbálják kihasználni a gép adta lehetőségeket grafikai téren, csak ontják magukból gamecube és sony psp átiratokat tucatszámra… Ha ennyi sok gépet eladtak és ilyen hamar ekkora piacot teremtett a Nintendo, akkor miért nem invesztálnak jó (sikeres?) játékokba a fejlesztők? Mert a szart is el lehet adni, mert még nincs verseny, az kaszál aki hamarabb piacra dobja a szutykát? Vajon meddig lehet ez játszani? Persze a Nintendo fanboy-ok nem lankadnak, mert ők dalos, vidám emberek mind!

Olcsóbbak lesznek egyes Apple gépek?

Gondolom mindenki olvasta már, hogy ma kigördültek az új Macbook Pro gépek. Túl sok meglepetés nincsen: 2.2-2.4 GHz, Core2Duo, 2GB RAM, LED(!) kijelző, 10dkg-mal könnyebb konstrukció, santa-rosa chipset. Ez utóbbi 20%-kal gyorsabb buszsebességgel büszkélkedhet az elődhöz képest, ami egyes memóriaműveleteket gyorsíthat. Meg persze vannak új energiatakarékos módok, hogy külön-külön lehessen szabályozni a processzormagok sebességét. A 17″-es modellben végre választható teljes HD felbontású panel, így akinek a pénztárcája engedi, az akár 1920×1200 -ban is tolhatja az OSX-et. Ezt ha jól emlékszem tavaly tavasszal kezdték el pletykálni… Na de nézzük meg a “legolcsóbb” alap konfigurációt, matt kijelzővel:

Macbook Pro drága

És akkor nézzük meg mi van ha fényes, a jelenlegi Macbook-okból már ismert típusú (nyilván nagyobb méretű és felbontású) panellal kérjük a gépet:

Macbook Pro occsó

150 dollárral olcsóbb a gép… Most arra leszek kíváncsi ebből mekkora árdifferencia lesz mire ideér Európába és végül Kis Hazánkba. Lehet tippelni!

LEGO MMO érkezik – Update

lego mmo

A Lego Star Warsok sikere után várható volt, hogy lesz új Lego játék, de MMO -ra nem gondoltam, bár adja magát a téma. Lego Universe néven fut a projekt, a fejlesztésben részt vesznek Lego fanok is, kipróbálhatják és beépíthetik az ötleteiket. A játékban szerencsére megtalálhatóak lesznek az építkezős részek is, kíváncsian várjuk, hogy ez mit is jelent pontosan. Árról nem, de megjelenésről esik szó, 2008-ban érkezik gyerekkori kedvencünk virtuális kivetülése :D .

Ui: Most olvastam, hogy a LEGO szándékai szerint “gyermekbarát” alternatívát szeretne nyújtani a jelenlegi MMO-k mellett. Ez mit is jelent? Hogy korlátozva lesznek a felhasználók kreatívkodási lehetőségei, az építőkockák használata. Nehogy vki véletlen f*szt építsen… (greg)