A fekete szörny árnyékában (én és a PS3)

Fekete. Tudod, olyan zongoralakk, a psp -re emlékeztet (a playstation portable-re, amit néha magammal is viszek, de leginkább csak elszórakozom vele itthon, amikor zsu vmi filmet bambul késő este, nekem meg nincs kedvem beizzítani valamelyik nagytestvérét, és már dolgozni sem dolgzunk). Szóval ott hagytam abba, hogy fekete. Szerencsém volt vele, kinéztem a neten, és egy barátom épp Pesten járt aznap… Először ki sem bontottam, csak nézegettem a dobozt. Ott állt a szőnyeg közepén, mintha nem akarna semmit, mintha nem akartam volna azt az érzést megszakítani ami a várakozással telt. A 2005 ös E3 óta vártam a gépet. Két és fél éve. Sok volt. Az ára is amikor megjelent, de most így ezzel a kis prémiummal amit bele tudtam tapsolni végül is egész fogyasztható. Kibontottam, leraktam és csodáltam. -Szép nem? -Az, nagyon - mondta rá Zsuzsi. Egy kicsit még ő is meg volt illetődve. Legtöbbet őt traktáltam a mániámmal, hogy márpedig nekem a Fekete Szörny kell, mert nincs az a hardver, nincs az a játéktömeg ami az előző generációból kiindulva bármit letehet nálam az asztalra. Frissen vásárolt komponens kábel elő, Slimfit kifordít, kábel behelyez, tápkábel a ps3 hátuljába, felgyullad a sztendbáj-t jelző piros led. Bátortalanul ráhelyezem az ujjam a bekapcsoló érintőgombjára, és a Szörny életre kel.
Firmware-t frissítek (kellenek az új opciók :D), nem kell barátkoznom a menüvel, a psp ben pont ilyen. Jó is, hogy így van, mindent megtalálok. UK címmel regisztrálok. A Store egyértelmű, és ötletes. Közben egy scroll jelenik megf felül: üzenetem jött. Oh, a Hardwiredes ps3 szekció, mindenkit felveszek a friend listába. Na de nem várok tovább, hol a Motorstorm amit vettem hozzá? Lemez berak, start. Indul a tréler, elnyom, gém start. Nincs HD TV m, de az SD ből a maximum van, 81 es 16: 9 es, komponens bemenettel, 576p felbontással. Egész jó a kép, sőt. A játék beszarás. ÚRISTEN MILYEN SÁR EZ EMBER? ÉS BÁRMEDDIG ELLÁTOK. Szarakodok, nyomok egy “pause”-t. Átállítom a mozgás érzékelést a kontrollerre. Állat, de szokni kell. Nem lagol, nem csúszik, csak én bénázok. Mindenesetre visszatérek a régi analog karokhoz, na meg az új analog ravaszhoz. Az új kontroller könnyű, de a karjai pontosabbak. Formára minden egyezik, eltekintve a plusz PS gombot amivel a gépet lehet ki be kapcsolni, meg ki lehet lépni a játékokból, stb. Nyerek nagy fáradsággal egy versenyt, jön a felismerés, hogy a Motorstorm nem könnyű játék. Sőt, nehéz. Nem baj, van kihívás, rengeteg jármű, a pályákon n+1 alternatív útvonal, jól elleszünk:D. Visszalépek az OS-be. Teszeljünk. Előkapom az esküvős fotós dvd-t. Fotó menü, képek. Slide show. Elkezdi behajigálni egy fehér asztalra a fotókat, ÁLLAT. Oh, de lehet változtatni is. Több féle slide show van. Most ússzanak be. Most zoomoljon. Na, hagyjuk a slide show-t, bár jó móka, mindenesetre a több megás képekkel alig küzdött, ami tekintve a ram mennyiségét, derék. Jöjjön a Sting lemez. Az az egy, ami van. Ákost és a Depeche Mode ot most megkíméltem, na teszteljük. Audio lemez. Import opciók. Mibe húzza be, van acc, mp3 meg vmi amire nem emlékszem. Bitrate-et kérdez, 192, elég az most. Hajrá. Elkezdi behúzni. Jó :D. Kiveszem a lemezt, elindítom az mp3 at, visszamegyek a store-ra. Közben szól a Roxanne. Lehúzom a GT HD-t ha már ingyen van. Van fent az EU store -on vagy 30 demo, később nekiállok azoknak is, de rettenetesen sok. GT HD lejön. Elindít, szórakozok vele, csodálkozok. A GT 5 ennél _sokkal_ szebb lesz. Huh, jól hangzik… :D Leállítom. Elindítom a Sting lemezt, elindítom a Rachet Demo letöltését, kimegyek Zsuzsinak segíteni a karácsonyi süteményekhez. :D
A szörny türelmesen áll a tv alatt. Nem fektetve használom. Sötéten figyel, ugrásra kész. Csendes, nem zúg. Megállapítom, hogy a saját Colossus-om- ez a fekete dög, legyőzött. Megadtam magam. Megérte.

Boldog Karácsonyt nektek is! :D

2 Responses to “A fekete szörny árnyékában (én és a PS3)”


  1. 1 Apicius

    Gratula az új családtaghoz! Én is úgyanígy éreztem amikor megérkezett a SZÖRNY és a kezdeti érzések csak tovább fognak erősödni az idő múlásával.

    u.i.: Nálam a Music For The Masses költözött föl először a vinyóra :)

  2. 2 Alucard

    Helló

    Én is csak gratulálni szeretnék az uj géphez :) Reméljük sok olyan játék lát még napvilágot mint Colossus…

Leave a Reply