konnektor

És megint sci-fi. Illetve mégsem. Az iparban egyre több helyen alkalmazzák az ellátóláncok folytonossá tételére a rádiós jelölést, az RFID tag-et. Kis (a legolcsóbb verzióban passzív, csak egy adott frekvenciájú rádiójelre feléledő) microchipek üldögélnek a termékeken, egy hatalmas raktár valahanyadik polcán. Az értékesítési osztály jelzi a raktár felé:
Mr. X megvenne tőlünk 1 000 000 000 db kék színű gumipapucsot! A raktár adatbázisa visszajelzést küld, hogy 10 millió darabos készletünk van. Juhhé, okés a biznisz! Na de melyik legyen az az 1 millió? Az adatbázis szerint van 560 ezer gumipapucs, amelyiket 2 évvel korábban gyártottunk. Szabaduljunk meg tőlük! De hova tettük? És a papucsokon üldögélő chipjeink vidáman integetnek: itt vagyunk!
A papucsokat eladjuk, több kereskedőn keresztül (akik a rádiós jelöléssel szintén végig nyomon tudják követni az árut) a boltokba kerülnek, ahol egy szerencsés nyaralni vágyó felmarkolja, majd kisétál vele a boltból.
A bolt kapujában a kapuba épített elektronika “kérdésére” a kis chippünk vidáman közli azonosítóját, így az áruházi rendszer már tudja is mennyit kell levonni a táskánkban lapuló bankkártyáról. A kapuba épített kis képernyőn átnézzük vásárolt áruk listáját, majd jóváhagyjuk, és már is egy gyönyörű kék színű gumipapucs boldog tulajdonosai vagyunk.
Bár lehet, hogy a szomszédaink odivatúnak néznek majd, amiért személyesen elmentünk a boltba érte, ahelyett, hogy a RFID jelzésekkel ellátott tartalmát hiányosnak ítélő hűtőgépünk vásárlási listájába szúrtuk volna csak be…

A történet eleje még csak nem is a jelen, hanem a több éves múlt.
A vége pedig a nem oly távoli jövő.

És miért van nekem valahogy mindig kíberpunk érzésem? Egyesek szerint egy jó kis adatbázissal és néhány jól elhelyezett RFID leolvasóval bizony elég jól nyomon lehet követni, hogy merre járunk, mit csinálunk éppen. A legviccesebb az illetékes cégek nyilatkozata ezügyben: “nem kell aggódni! Ugyanmár, emberek ugyan ki akarna Önökről adatokat gyűjteni? És ha véletlenül gyűjtenénk, azt mis soha semmilyen körülmények között senkinek nem adnánk ki. De tényleg.”
Mások már hegesztik az RFID vírusokat.
Egyébként ezek a chipek kisüthetők, és ha a fent említett áruházi kapuban ezt megtehetem (és mondjuk meg is akarom tenni, hiszen az is elképzelhető, hogy a szalámim szavatosságának figyelését a hűtömre bízom), akkor egy laza mozdulattal eltávolíthatom a csúnya kém-chipet. Hm. De akkor már miért nem csináltatok egy ilyen “kém-chip kisűtő ketyerét” barátommal Automatic Jack-kel? És rögtön kisütöm a boltban, a gumipapucsot meg kiviszem fizetés nélkül.
És végül, a személyes kedvencem: rádiós távirányítású sorozatlövő: avagy “még meg kell oldanunk, hogy a szelep ne ragadjon be a sok spermától.” Na jó, ez nem egészen RFID, de a cikk végén jól jön mindig egy csattanó