Steve Jobs, a Nyári Mikulás

Minden Apple Fanboy rendesen kipucolta a kis bakancskáját már és úgy várja a holnap estét, amikor is magyar idő szerint este 7-kor Steve Jobs megtartja évi rendes cirkuszi magánszámát az (Apple) Fejlesztők Világ Konferenciáján. Hogy lesz új iPhone szinte nyílt titok, bár ez is csak akkor lesz biztos amikor Steve előhúzza a farmer zsebéből. Én más hardware bejelentést nem is várok, de talán kapunk egy kis ízelítőt a Snow Leopard-ból, az OSX következő inkarnációjából.

Szinte tuti, hogy az új iPhone-nal együtt megújul a cég web-es szolgáltatása a .mac is. A “Me” illetve a “MobileMe” névre hallgató, az utóbbi hetekben pletykált új web-es csomaghoz állítólag a Google is hozzájárult, de nem tudom ez mennyiben garantálja a minőségét. Nem jártak elől a Safari támogatásában sem az egyes “web2.0″ szolgáltatásaikban, sőt a múlt heti(?) Leopard frissítésben megjelent Gmail Contacs Sync is elég betegecske. Azért izgalmas mire lehet képes a két cég együtt. Csak más az eredménye egy Mac-es önálló Google produkciónak, ahhoz képest amikor az Apple igazgatói tanácsán ülő, Google elnök-vezérigazgatóval, Eric Schmidt-tel összekacsint Jobs, aki diszkréten odahajol hozzá és a fülébe súgja:

“…de ha ezt elbaszod nekem, letépem a töködet…”

3 Responses to “Steve Jobs, a Nyári Mikulás”


Leave a Reply