Tegnap a Sony bejelentette, hogy az első üzleti negyedévük 50 millió profitot termelt, így a pár éve erősen minuszos Playstation üzletág pozitív irányba fordult. Ez válasz lehet a lezser viselkedésükre, amit az E3-on nyomtak, miközben semmi egetrengetőt nem jelentettek be - minek is, jövő év tavaszig korrekt felhozatallal rendelkeznek. Az más kérdés, hogy a Microsoft még jobban nyomul, és a 3rd party címekkel együtt erősebb szoftverlefedettséget tudhatnak magukénak. Illetve a nagy csavar, hogy a jövőre megjelenő leginkább Playstation címként emlegetett FinalFantasy 13 jön X360-ra is. Japánban PS3 -ra csak, de EU-ban, USA-ban mindkét gépre érkezik az alkotás. Érdekesség, hogy ezzel párhuzamosan pletykálják, hogy a Sony csak azért nem pörgött ezen a dolgon, mert van még valami a tarsolyukban, amit a hétvégén a Square fog bejelenteni…
Miközben a Sony és az MS veszekszik, és egymás elől halásszák el a 1st party címeket, a nevető harmadik csúnyán ráver mindkettőre. Nintendo. A pár éve mindenki által temetett cég nagyon látványosan alázza a “nagyokat”. A gépeiken az első perctől fogva keresnek, a szoftvereladásaik az egekben vannak, nincsen előttük semmilyen gát. Jogos a kérdés, hogy mit hoz a jövő? Az már tisztán látszik, hogy a casual réteg nagyon hálás a cégnek, de nem ártana egy kicsit komolyabban küzdeni a HC gamerek kegyeiért is. Igaz, jelenleg éppen nem belőlük élnek, de akik annak idején Zelda, Metroid miatt gépet vettek, azoknak nem ártana a kedvébe járni. Hosszú távon a PS-BOX -os tömeg hasonló rétegeit is átcsábíthatnák, vagy gépvásárlásra ösztönözhetnék. Bármi is lesz a story vége, egészen izgalmasan alakulnak a dolgok. A cikk végére itt egy kivonat a három nagy cég nyereségeiről/veszteségeiről az utóbbi 10 évben. Azt hiszem nincs mit magyarázni, a Nintendo mostani szárnyalása sem véletlen…






Nem is értem miért temették a Nintendo-t: Az utóbbi 10 évben folyamatosan nyereséges volt, míg ugye a két másik szereplőről ugyanez nem mondható el, ráadásul az fejlesztésük annyi volt, hogy mindenből többet/nagyobbat pakoltak a konzoljaikba, de alapvetően semmi igazán új dologgal nem jöttek elő. Igen a Wii mozgásérzékelős vezérlőjére gondolok
csak azt nem értem mi hajtja a wii szekerét, mert ugyan nekik valóban sikerült új közönséget megszolítani (nem csak a meglévő HC gamer körökből verbuválnak), de minden kiadó nagy ívben szart pénzt áldozni rendes játékok kiadására és futószallagon fosták a portokat, átiratokat.
ha megnézed a top 10 wii játékot, akkor 2 olyan 3rd parti játék van ami kifejezetten wii-re fejlesztettek, 3 psp/ps2 port meg 5 db nintendo játék, ami mind vmi meglévő sorozatuk része…
a wiiware letölthető játékoknál reméltem h majd másképpen lesz és teret engednek az olyan próbálkozásoknak mint Lost Winds. Az eddigi legszebb, legjobbpofább 3rd parti játék amit nem a nintendo pénzelt. Aztán mit hallunk, jön a Megaman XVII. része full 2d sprite grafikával… adják ki DS-re, oda való! wii-re meg gyártsanak rendes stuffokat, vagy hagyják azokat fejleszteni akik ki is használnák a gép adottságait nem csak kaszálnának vmi meglévő, befutott márkanevükkel.
uff.
ja! közben befutottak a Nintendo negyedéves eredményei is… amíg a Sony 51 millió dollárt termelt, addig ők 993-at…