Nos, aki ismer tudja, hogy odavagyok a PS brandért, a gépeikért, a PS1 en kívül mindenem volt, de a mai E3 -as prezi után nem tudom leplezni a csalódottságomat. Gyakorlatilag a szintén csalódást keltő Nintendo prezi után, jött egy unalmas Sony konferencia, ami valljuk be őszintén pár MMO-n kívül (ez nálam nem játszik, de ráépítenek rendesen), meg egy GOW3 teaseren kívül semmit nem mutatott az égvilágon. GT5 teljes mellé nem került dátum, KZ2 nem ér ide karácsony előtt, egyedül a LBP jött be nagyon, dehát az sem új, csak elcsúsztak vele. Sehol egy JRPG. Igen, két év alatt nem sikerült kiadni egyetlen normális JRPG-t sem a gépre. És nem is jelentettek be rá semmit, hogy majd jön. FF XIII exkluzivitást elvesztették. Tegnap MS bejelentette, hogy hozzájuk is érkezik. Tegnap nem gondoltam, hogy ez gond, mert biztos fizetett valami másért a Sony, hát nem fizetett.
Szóval nem tudom, mi a jövő, de nagyon nem állnak jól a dolgok. Valaki dobjon fel valamivel. Kész vagyok.
szerk: persze igen, a 3rd party címek ugyanúgy jönnek, csak ez a belsős fejlesztési hozzáállás, gyakorlatilag az új MMO hegyekkel gáz.





hát gondolom már csak ezért is le kellett vinni a gép árát, illetve a jelenlegi 40gb-os verzióba legalább egy nagyobb tárcsát be kellett rakni. hamarosan nálunk is 80gb-os gépet lehet majd venni 90k-ért? (persze odaát ez is kevesebb mint 60.000 forintnak megfelelő usd lesz).
tudod jól engem főleg a letölthető game-k érdekelnek az online multiplayer mellett és most bemutatott kevés anyagból azért ez érdekes lehet. talán Crash Commando a címe, nem tudom.
és ha már túl sok új értelmes játék nem is lesz, legalább itt is lesz a ps2-ön már ismert “platinum” kategória, csak más néven. 30 dollárért lehet hozatni kellene 1-2 klasszikust(?) ha még nem lennének meg.
kicsit járatlan vagyok a játékpiac terén, pláne a konzolokén, de én úgy látom, hogy csak mmo felé vezet minden út. Egy “offline” játékot várok, az a Starcraft II. De azt nagyon!
pedig én pont mostanában gondolkoztam el rajta, hogy olyat kéne venni. ha jól hallottam, az új FW már kezeli a divx-es tartalmat?
@greg: igen, azok a kis játékok nekem is kurvára tetszettek. Meg a LBP. Viszont az online lövöldözésre, egyéb MMO ra nincs időm, és soha nem is érdekelt. Sokat dolgozom, és még rávállalok, hogy jussak valahova. Ergo, az én szempontomból akkor j egy játék, hogyha épp van időm, akkor tolom. MGS-t 1-3 órás szeletekben nyomtam végig.
@thingol: vedd meg. A gép kurvajó, Sony minőség, nem azzal van baj. Halk, DivX már rég megy rajta, ezzel semmi gond nincs. Azoknak lesz gondjuk, akik a 60-70 órás jrpg hegyek miatt vettek gépet, mert szinvonalas nem létezik rá. Illetve ott a BR is benne, ami szintén nem elhanyagolható.
Persze ősszel jön egy két jrpg cím ha minden igaz, de egyébként nem nagyon feküdtek a témára. Nekem speciel nincs elég időm, hogy sok játékkal toljam, ezért a Sony felhozatala idénre (ami idénre tényleg jó) plusz a 3rd party címek bőven elég, de a 2009 es belső fejlesztések nem tetszenek. Az is benne van a pakliban, hogy a bejelentett MMO illetve online FPS mind az amerikai közönséget csábítja magához, ott erős az xbox, és amiatt kellenek, de minden mást parkolópályára tenni emiatt…
@Csanád: a pc ipar más tészta, ott jóideje elmentek online irányokba, meert anyagilag jobban jönnek ki belőle. Akkora a warez, hogy minden játékra asszem még 20 letöltés jut, szóval gáz. Ázsiában sem lehet eladni játékot, csak online-on keresztül ha fizetnek a tartalmakért. Konzolon viszont még mindig bőven vannak olyan cuccok, főleg jrpg-k, de mondhatnám a Castlevania-t nintendotól, amelyek nem 10-20 óra offline játékidővel rendelkeznek, hanem 70 szal. Olyat is olvastam aki 150 órát nyomott a Monster Hunterbe, vagy a DQ 8 ba. Persze annyi időm nincs, csak az elv…
@zephyr igen, warez téma rendesen alátesz a játékfejlesztőknek, ez tény. Hozzá kell azonban tenni, hogy amit láttam mostanában offline fejlesztést, az általában folytatás, abból is kevéssé ötletes. Persze, most meg kell jegyezni, hogy nem figyelem nagyon a piacot, hiszen egy MMORPG teszt szerveren vigéckedek, ha játszom, esetleg free flashgámokkal múlatom az időmet. Viszont szivesen látnék olyan alkotásokat, mint pl. a Bard’s Tale volt.
zeph, mmo alatt melyik bejelentett játékra gondolsz? mert nekem csak a MAG tűnik hasonlónak, bár ők azt inkább csak shooter-nek titulálják, amiben szerény 256 player tudja majd egymást halomba lőni (nyolcas csoportokban)… hát nem tudom, anno quakeworld-ben a 32 fős malacigák is elég hamar eszetlen respawn frag-ekbe torkoltak, ahol az nyert aki hamarabb ért az elején a rakétáshoz.
Greg:
Dc universe vagy mi volt, (ahol szuperhősös karaktereket lehet majd csinálni, remek) illetve az Agency, ami valószínűleg az első lesz a sorban. Na igen, a másik a MAG ami csak shooter, de akkor is csak online játékra épít. Érdekes, hogy a Resistance 2 nek is elég erős lesz a multiplayer oldala, LBP -nél is építenek erre elég komolyan, szóval személy szerint nem értem, hogy egy jó játék mellé korrektül kitalált multiplayer mellé miért kell így nyomulni. Vagyis de, értem, ez a trend, illetve az USA piac meghódítását akarják ezzel elérni, mivel elég sok az FPS, vagy az MMO rajongó. (az ICO, kolosszus vonalból meg nem lehet pénzt csiholni)