
Nem is írnék semmit (csak hogy örülök mint majom a farkának), de hátha érdekes lehet más számára… Szóval Tünde, az alkalmi dealer-em, szabadkozva közölte az “áru” átadásakor, hogy akárhogy szerette volna rábeszélni a kereskedőket, a készüléket aktiválták az üzletben. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy majd Google-ben milyen kulcsszavakkal fogok én utánanézni az újraaktiválásnak, aztán egy merész gondolattal vezérelve kivettem belőle inkább az olasz SIM kártyát és beraktam a sajátomat. Lélegzet visszatart. Bekapcs. Aztán vmi olasz halandzsa blokkolásra hasonló szavakkal… Egy másodperc után rájöttem csak a PIN-kódom kéri.
Utána már lehetett is telefonálni, bár a nagyobb tesztelés előtt azért a nyelvet csak át kellett állítani magyarra…





Na végre megvan
Fehér? Tessék behozni dolgozóba, mihamarabb!
A Brian életéből idéznék:
“Mázlista, piszok, szemét mázlista!”

Yep, U need 2 say a lot more, szal várjuk a folytatást!
Piszok, szemét mázlista. Ez már biztos. Két és fél ágon keresztül próbáltam információt meg persze telefont keríteni, amiből persze 1 kivételével mind behalt. Illetve a 2 hét után annyira elkeserítőnek látszott a helyzet, hogy egészen lebeszéltem magam a dologról, meg a barátoktól / ismerősöktől sem akartam kérni, hogy akár még egy napot áldozzanak erre az életükből. De aztán Tünde dobott egy levelet amiben csak annyi szerepelt, hogy kezdhetek neki szobrot emelni a Margit szigeten. Végül megállapodtunk egy doboz kézi készítésű csoki pralinéban(?) de tényleg kemény volt amit művelt. Egyik nap körbetelefonált 25-30 üzletet és persze vhol a végén mondták, hogy igen van még 1 db fehér iphone… mondta 30p -ig tartsák mire odaér metróval érte. Mire belépett a boltba már hárman álltak sorba, hogy hátha nem jön meg…
Aztán ők szombaton jöttek a Balatonra nyaralni, ezért Tihanyban beszéltük meg a rendez-vous -t, kora délutánra. Gondoltam reggel minden pesti én majd 1 körül indulok csak el. 1km után dugó az autópályán. 30-40-nel szopás az M0-ig, ott rá a régi 7-esre. Érd után dugóban állás, 20-szal szopás. Két óra alatt értünk el Fehérvárig… Ekkor kezdtem megint pesszimista lenni, hogy vki nagyon nem szeretné, hogy nekem legyen iphone-om… De persze a végén nagyon felemelő volt a Tihanyi kompon, a Balaton közepén felhívni az egyik barátom aki szintén mac meg iphone user.
De hát ez csak egy telefon.
Ha Steve Jobs a köv. keynote alkalmával odaszarna a színpadra, még annak is ott tapsolnék a többi agymosott Apple zombival.
Telefon egyébként bugás. Keveset volt kezemben az előző gen. cucc, de ahhoz képest lag-osabb, ráadásul 4 nap alatt egyszer csak rebootolta magát. Szóval ma csűröm fel az 2.0.1-es update-et, hátha kireszelték belőle már a durvább hibákat Steve rabszolgái.
grat
végre báz! de miért fehér?-)