Function 2008 demo scene parti

Tavaly ősszel, pár régi demo scener baráttal elmentünk a Function 2007 partira kicsit nosztalgiázni. Egyrészt eszméletlen öregnek éreztük magunkat, másrészt le-leesett az állunk, hol tart már a tudomány, micsoda demókat írnak a mai fiatalok. Viccből meg is jegyeztük, azért 1-2 kategóriában talán még lenne esélyünk, ahol olyan kötöttek a feltételek, mint amilyenek mellett mi is programoztunk 10-15 éve. Én végül nem készültem semmivel az un. 256 byte kompóra, amire kb másfél sms terjedelemben írhat az ember vmi szépet rajzoló, animáló(!) programot, mert idén új kategória indult a hobbista fotósok számára. Ott próbálok majd bizonyítani, szóval drukkoljatok!
Akit érdekelnek a klasszikus számok (demó, intró, pixelezett grafika, zene) azok most szombat (szept27) délután jöjjenek ki feltétlen a Function 2008-ra. Én már pénteken kimegyek, mert akkor kezdődnek az előadások generált 3D grafikával meg játék fejlesztéssel kapcsolatban, illetve akkor lesz a szabad ég alatti közösségi paprikás krumpli főzés is. Aztán kaja után, még aznap este 10kor kezdődik a játékfejlesztői versenyre beadott munkák bemutatója, zsűrizése.
Szombat délután lesz a tavaly is megrendezett Wii Tennis torna, nem kicsi projektor vásznon… Nem tudom most milyen torna lesz, de akkor csúnyán kikapott a Hazai csapat a külföldről érkező látógatókból szerveződött Vendégektől. Szóval, ha beadandó produkcióval nem is indulsz, így még mindig kiveheted a részed a versenyből.

6 Responses to “Function 2008 demo scene parti”


  1. 1 eFi

    Régi szép idők :)

  2. 2 joco

    Régi szép idők, igen, ráadásul Soroksár nekem szülőfalum is egyben. 2-3 éve voltam, ott volt Tomcat is, azóta nem akarok nosztalgiázni. Még be találnék szólni, elég nekem amit a neten látok belőle.

  3. 3 zephyr

    Na ilyenkor gáz, hogy Szegeden vagyok :(… Pénteki parti/demok/képek/introk, minden érdekel… Ja és a hírekbe olvastam, hogy lesz PS3 demo is, először…na arra is kíváncsi vagyok. Meg, hogy hogyan van az :D, ha elvileg csak 1 magot enged használni a linux…

  4. 4 Greg

    a fenti videó is egy ilyen PS3 demó… és a lengyel srácok akik csinálták fognak előadást tartani pénteken.

  5. 5 Murphy

    zephyr: A fenti demo hivatalos devkiten készült, hivatalos SDK-val, direkt a Sony-nak, szóval ők használják rendesen a gépet. A végleges tartamaz egy interaktív módot, pl ezt mutatják be a srácok a partyn. A store-ban is elérhető lesz hamarosan.

  6. 6 zephyr

    Thx Murphy. Kíváncsi leszek, hogy ez az interaktivitás egész pontosan mit jelent. Na de ha lesz store-on akkor le is szedem majd.

Leave a Reply