Világvége


Sikeresen megtörténtek az első tesztek a CERN intézetben, lassan munkába áll a Large Hadron Collider névre hallgató részecskegyorsító. A munkálatokat ha nem is lassította, de okozott némi feszültséget, hogy a fejlesztésben résztvevő tudósok közül volt aki halálos fenyegetést is kapott, ha nem állítják le ennek a “Világvége gép”-nek az építését. Kicsit leült azóta a felhajtás, pedig az igazi kísérlet, ami közben valóban előfordulhat, hogy antianyag meg miniatűr feketelyukak is létrejönnek, az majd csak október 21-én lesz. Szóval ennek kapcsán az jutott eszembe, hogy akkor most vegyek új fényképezőgépet vagy sem. :) Ha itt a Világvége, akkor spórolni nem érdemes, de egy új fényképezőgéppel max egy fekete lyukat fotózhatok, arra meg jó a meglévő is…

Mindenesetre én nem ettől paráznék, annyi más módon véget érhet kis életünk pillanatok alatt, még mielőtt globális felmelegedés vagy épp új jégkorszak köszönne ránk… Ha látványos, robbanósat kellene mondani, akkor itt van pl. az oroszok Világvége Gépe, a Perimetr. Állítólag 1985-ben állt hadrendbe és valahol egy bunkerben figyeli a sugárzásszintent, nukleáris robbanásokat Oroszországban. Ha a műszere jelez és a kommunikáció is megszakadt a Kremllel Moszkvában akkor azt támadásnak ítéli meg. Itt aztán egy, a külvilágtól elvágott, a gép mellett a bunkerban figyelő tiszt eldöntheti, hogy megnyomja a gombot az élesített cuccon vagy sem… A herkentyű maga egy kobalttal megbolondított Hidrogénbomba, aminek az ötletét persze egy magyar(-amerikai) tudós, Szilárd Leó vetette fel. Azért cikis a dolog, mert pl. ha egy fanatista brigád bedörrent Moszvában egy piszkosbombát, amit nukleáris támadásnak regisztrálnak a bunker mélyén lévő, 1970-es években épített számítógépek, akkor aztán Nyikoláj őrmester kezében lesz a sorsunk.

9 Responses to “Világvége”


  • Tegnap, amikor a híradóban bejelentették az LHC elindulását bekockásodott a kép (digitális adás), majd ki is merevedett.
    Na mondom… a fekete lyuk már elérte Budapestet, jobb lesz ha előkeresem azt a zseblámpát…

  • another world megvolt?

  • Az nagyot szólna asszem. Bár valószínűleg csak abban az atombomba sorozatban halnánk meg, amitől a hidegháború alatt fostak.

  • Faky, nagyot szólna, de nem abban pusztulnánk meg, hanem a Kobalt60 sugárzásától. A robbanás csak ahhoz kell, hogy szétszórja a brutálisan sugárzó és relatíve hosszú (5év) felezési idejű kobaltot… Fallout játék helló?

  • Ezek a részecskegyorsítós kisérletes hírek erősen hasonlítanak, rossz B kategóriás sci-fi filmek első 10 percére… Fallout? :D Zsu-nak szoktam mindig mondani, hogy milyen jó, hogy még egy multi (pl Tecso) épült ide, 20 év múlva a harmadikvilágháború/atomcsapás/természetikatasztrófa/stb után úgy is komplett motorosbandák tanyája lesz… :D
    Visszatérve a részecskegyorsítóra, a másik klasszikus probléma, hogy a szerencsétlenkedések végén “véletlenül” kinyílik a dimenziókapu és… :D

  • Akkor most megint előjön a kérdés, hogy vegyek -e nagyobb tv-t, vagy inkább túlélésre rendezkedjek be, vagy tök mindegy, mert úgyis falra kenődünk ha odakerül a sor. :)

  • “úgyis falra kenődünk ha odakerül a sor.”

    Vagy csak az árnyékunk ég bele, végül is teljesen mindegy. Vegyél egyébként :D

  • Well, egy ilyen rész volt az Outer limitsben is. Jöttek a élienek és be voltunk kakkanva rendesen, csináltunk egy bombát, 5 bunkert 5 emberrel és hajrá. Izgi rész volt. Jövőre megnézem élőben :D

  • Írhatnál róla, milyen fényképezőgépet akarsz venni. Hasonló dolog jár az én fejemben is, 40D olcsón, 50D vagy egy fél éves 5D esetleg a nagy MkII bejelentése után esetleg…

Leave a Reply