Hol vásároljunk konzol játékot itthon és külföldön?

buy_sell

Anno amikor elkezdtem konzolozni és komolyabban elkezdtem venni a géphez játékokat (bár PS2-n warázsoltunk is rendesen), nyilván cél volt az, hogy minél optimálisabb áron minél jobb/újabb játékot tudjunk beszerezni. Ebben a postban azt írom le, hogy milyen boltokban/helyeken szoktam játékokat venni, milyen szempontok figyelembe vételével, esetleg tippeket adni a blogot olvasóknak későbbi vásárlásokhoz. A másik cél az lenne, hogy osszátok meg ti is a szokásaitokat ezzel kapcsolatban, esetleg tapasztalatokat adott boltokkal, hálózatokkal, netes áruházakkal kapcsolatban.

Az első és talán a legfontosabb dolog, hogy el kell dönteni, mit vesz az ember. Na most ha nem dőlünk be a hype-nak, és annak, hogy melyik játék az, ami a csapból is folyik, és nem lesz az emberen úrrá a harctéri idegesség, hogy “nekem is az kell” akkor azonnal spórolunk 2-3000 Ft-ot, de inkább többet. Kezdő konzol tulajdonosok vagy akiknek még alig pár játék van a gyűjteményükben, az pl. a metacritic.com -on tájékozódhat a legjobbnak ítélt játékokról, hiszen itt egy rakás játékokkal foglalkozó oldal véleményét szedik össze, egyetlen listába. Ott aztán gyorsan ki lehet nézni, 1-2 korábban megjelent igazi klasszikust. A másik megoldás a csere, vagy a továbbadás. Én pl. bizonyos játékokat megtartok, bizonyos játékokat meg eleve úgy veszem, hogy vagy továbbadom, vagy elcserélem. Szerintem nincs értelme egy játékot a polcon tartani, ha nem nő az ember szivéhez (mint pl az MGS4, vagy az ICO, Gran Turismo). Egyszerűen eladom azokat a játékokat, amelyeket végigtoltam, jók voltak, de úgyse veszem többet elő, és nem is tett rám mély benyomást.

Itthoni helyzet: Mindenekelőtt érdemes körbenézni, hátha akcióznak valahol. Decemberben mikor a Chimerákat lőttem halomra, akkor 10.000 Ft -ért vettem a játékot itthon, de csak azért mert találtunk egy helyet (gamecity) ahol kedvezményezett áron árulták. Mindenhol máshol 13-14000 Ft volt minimum, mint kiderült utólag a Sony engedte le az árát december elején csak a kereskedők 90% -ban ezt figyelmen kívül hagyták. Szóval érdemes időt szánni erre, talán 500 vagy 1000 Ft nem akkora tétel, de 3-4 már az.
Az általunk legdrágábbnak talált hely konzoljáték szinten az 576 shop. Az okát biztosan ők tudják, de szerintük ez azért van, mert csak itthon hivatalosan forgalmazott játékokat árulnak a többiek meg sumákolnak valamit, stb. Hát én nem tudom, hogy van ez, de a Resistance 2 10.000 Ft-ért fóliás, magyar gépkönyves volt. Az biztos, hogy okosítás is megy ezekkel a játékokkal, de mondjuk épp PS3 esetén sok mozgásuk nincs, hamisítani nem nagyon lehet, a külföldről fű alatt bekerült cuccokat árulni meg veszélyes. Visszatérve az 576 shop-ra, nem adnak el használt játékot, vagyis nem is cserélnek be, szóval azon kívül, hogy sok helyen jelen vannak az országban, nem sok pozitívumot tudnak felmutatni.
Aztán jön a legszélesebb konzolbolt réteg, ahol tudtommal mindenki vesz használt játékot is és ki lehet fogni olcsóbb illetve drágább játékokat, próbáltam valamiféle rangsort felállítani (a teljesség igénye nélkül), de nem nagyon megy. Vegyük a Killzone 2-t, aminek szép lassan felment az ára az euró ingadozás (és a hype) miatt:

576 – 15.299,-
Konzolstudió – 14.990,-
console corner – 14.990,-
Gamecity – nincs fent ár! :D
Joeystation – 14.000,-
Konzoljáték Szeged -13.000,-
Platinum Shop – 12.900 angol füzet, 13.900,- magyar füzet

A fentiek szerint a Platinumshop adja a legjobb árat az angol füzetes verzióval, de 100Ft-tal lemaradva a Szegedi bolt is nyomul. Azt azért nem merném kijelenteni, hogy akkor a platinumshop a legolcsóbb hely. Pl. a konzolstúdiónál lehet kapni 3.000 Ft-ért új Uncharted-ot. Szóval a fenti boltok választékában bőven lehet mazsolázni, és ez a hardwerre is igaz. (Nagyon jó állapotú használt kontrollert fél áron vettünk a consolecorner-ben, amivel azóta sem volt probléma.) Hol ez, hol az olcsóbb, a lényeg, hogyha az ember itthon szeretne vásárolni, akkor fenti boltokban érdemes körbenézni bármiféle vásárlás megkezdése előtt.

Külföld:
Tapasztalatom szerint ebben a pillanatban legjobban a pár hónapja megjelent játékokat lehet kifogni jó áron. Az új játékok a Ft zuhanása miatt már nincsenek jó helyzetben. Pl. Tavaly az MGS4 Hong Kongból 11.300 Ft ért jött ide postaköltséggel, nagyon megérte, mivel 14.000 Ft alatt nem lehetett szerezni megjelenés körül. Ma ez az ár inkább 13.000 körül lenne, egy szó mint száz, ha most Killzone 2-t szeretnék venni, akkor felhívnám a szegedi boltot, és mennék érte… Viszont a pár hónapos nem agyonhype-olt de jó játékok ára már hihetetlen módon leesik. Itthon még 11-13000 Ft körül próbálják elnyomni nagyrészüket, de pl külföldön egy jó sellert találva 8.000 Ft alatt ide érhet. Úgy döntöttem ellenállok a hype-nak és inkább ebben a rétegben mozgolódom. A Killzone 2 júniusban is jó játék lesz, és azért sok “A” kategóriás játék jelent meg ősszel, meg a karácsonyi szezonban, hogy csak a KZ2 miatt ne foglalkozzak velük. Míg a jatekaim.hu -n annyiért árulják használtan az adott játékot, amennyiért én újonnan veszem, sok gond nincs. Ha el is kell adnom, egy ezressel alámegyek a legjobb ajánlatnak és bárki elveszi. Egy mozijegy árát eltapsolni pár hetes szórakozásra egy jó játékkal, azt meg nem tartom durvának.
Mindezt hol? Én az ebay angol oldalát használom. Sokan kérdezték, kérdezik, mennyire biztonságos ez, meg 4-5 napot várni kell a szállításra, stb, én azt mondom, ha itthon rendelek valahonnan az is pár nap, főleg, hogy a Magyar Posta gyakorlatilag katasztrófa. Az, hogy pontosan, hogy megy Ebay-en a vásárlás, arról most nem írnék, mert hosszadalmas lenne, de valószínűleg szentelünk neki egy postot. A lényeg, hogy figyelni kell a megbízhatóságát az eladónak (seller), illetve, hogy szállít-e Magyaroszágra, vagy sem, és ha igen, akkor mennyiért. A tranzakcióért a PayPal felel, nekem még nem volt velük gondom, tehát nem direktben utal az ember az eladónak. A bizalmatlanok esetleg csinálhatnak internetes fizető kártyát (Cib-nél pár száz Ft évente), és csak annyi pénzt kell feltenni rá, amennyit le is vesznek. Így tökéletesen biztonságossá tehető a fizetés. Másik csábító vásárlási hely neten, ahol elég jó akciók vannak, az a shopto.net, tőlük végül egyszer sem rendeltem. Legutóbb azért nem, mert az elvileg ingyenes szállítási költségre felszámoltak még úgy 5 eurót, de félbeszakítottam a vásárlást. Pedig a régebbi játékokra, meg úgy egyébként is nagyon jó akciók vannak, szóval érdemes.
Utolsó gondolat az eladásról. Érdemes kéz alatt eladni, vaterat vagy a jatekaim.hu-t használni, mindig pár ezerrel rosszabbul cserélik az online shopok. Esetleg érdemes 1:1 cserében gondolkodni, az még jöhet ki jól.
Ennyi lenne most hirtelen. Egyéb ötleteket, vásárlási szokásokról várjuk a kommenteket!

11 Responses to “Hol vásároljunk konzol játékot itthon és külföldön?”


  • Egyébként az angol füzetes KZ2 nem rossz választás, mert a magyarban akkora ordenáré baromságok vannak, hogy a falat karmoltam. A kedvencem a TÁMADÁS -nak fordított “Assault trooper” katona típus (szabotőr, mérnök, orvos…) Azt hiszem itt kezdtem el angol nyelvű PDF után keresni.

  • Game.co.uk-ról jött meg a csomagom, kb két nap után. Nice.

  • Jó kis hír, de kimaradt pár konzolos oldal. Köztük az egyik legolcsóbb, a konzolvilág!

    Konzolvilág: Killzone 2 – 12.990 Ft, celós.

    Én itt vettem, végigtoltam és cseréltem is vissza szépen.

  • Sziasztok!Nagyon sok hasznos infot sikerült begyüjtenem,hála nektek :) most készülök februárban ps3-at venni,és találtam is pár helyet itt a neten,de azért megkérdeznélek titeket,hogy tudtok e olyan oldalt ahol valóban nagyon olcso és uj meg minden?:) egyet találtam ez lenne.. : http://www.gamecityonline.hu/productlist.php?sm=2&context=ps3&platform=ps3&type=console mi a véleményetek?Köszönöm! Zsolt

  • Én egyszer vásároltam tőlük Resistance 2-t jó áron. :D Nem volt semmi gond.
    Hívd fel őket, esetleg menj be, garanciát kapsz, a gép meg új, szóval hibázni nem nagyon lehet. A játékok meg normál esetben be vannak csomagolva, szóval azzal se lőhetsz mellé.

  • Oké,hát akkor majd februárban! Nem is olyandrága hely,meg szimpatikus is..amugy köszönöm a választ !:) még egy észrevételem lenne,nem ide való téma,de azért megérdeklődném..mert kiváncsi vagyok!Egy olyan topicot nem csinálnátok,ahol le van irva a ps3 nethez való csatlakoztatása?Ilyen képekkel stb..:D olvastam sok helyen de olyan jó az oldalatok,hogy itt biztosan érthetőbben le volna irva bár tudom nem nagyon bonyolult összekötni ! Köszönöm. Zsolt

  • Lancelot, elvileg a ps3-hoz kapott kiskönyvben benne van a csatlakozás. De ha megkérdezed, hogy egész pontosan mi a kérdés, szívesen válaszolunk.

    Bármilyen eszközzel is csatlakozzál a netre, javasoljuk, hogy vegyél egy routert. (6-7000 Ft tól már lehet venni) Aztán az megosztja a netet, egyik kábelt bedugod a pc-be, a másikat meg a ps3-ba és végül is ennyi…

  • Nos,már le is írtad amit szerettem volna kérdezni,köszönöm!:) igaz idő közben énis rájöttem már erre,de sebaj.

  • Vegyétek csak a lopott játékokat srácok a mutyi boltokban rólatok is készülnek fotók mivel a sok raktár lopás miatt kis hazánkban (is) nyomoz az FBI a nagyobb kiadók kérésére. 2010 nagy bukták éve lesz jó a koszt a börtönben……

  • Ray: köszönjük a rendkívül építő jellegű értelmes hozzászólást. Valószínűleg az ebay-en 8-10000 eladást produkáló eladók lopott játékokkal kereskednek. Vagy a Game.co.uk, akik az egyik legnagyobbak, az akciós termékeikkel biztos bukni fognak. Ugyanis tőlük is rendeltem olyan játékot már, ami 6.500 Ft volt postaköltséggel akcióban, miközben itthon 9.000+ postaköltség volt.
    Aki nem milliomos, engedtessék már meg, hogy optimálisan költsük el a pénzünket.

  • Ray: Mi ez a marhaság? Kire haragszol? xD

    Amúgy ami a játék vásárlást illeti, vagy használtat itthonról (Pl.: Überkonzol, ConsoleCorner), vagy újat az Egyesült Királyságból (Game.co.uk, Zavvi.co.uk) ;)
    (1 Font szállítási költség a hülyének is megéri :D )

Leave a Reply