Michael Jackson az éjjel váratlanul elhunyt. Az előadóművész halálhíre mindenkit sokkolt ma reggel, tele van vele a média, s ez érthető is, hiszen Michael Jackson munkássága minden tiszteletet megérdemel. Ettől függetlenül nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a “sztárság” és az ezzel járó életforma lényegében kilúgozta az énekest testileg-lelkileg egyaránt. Ennek sok eredménye volt, de talán az egyik leglátványosabb, hogy minden áron fehér ember akart lenni. A cél érdekében számtalan műtétet végeztek rajta, és ki tudja még mellette mit szedett be az átalakulás eléréséhez. Az eredményt mindenki ismeri, az átalakulás létrejött, de egészen más formában mint amit várt/vártak. Nem tett jót neki, ez ma reggelre virradóra bebizonyosodott. A fenti videó a külsejében átalakuló Michael-lel szembesíti a publikumot. Csak erős idegzetűeknek.
Illetve ne felejtsünk el megemlékezni Jacko a videójáték iparban tett próbálkozásairól sem!





Sajnálom szegényt, de ahogyan élt, ezt lehetett látni előre.
sajnálom hogy milyen körülmények közt, milyen kisgyerekként lett felkapott énekes, előadóművész. (állítólag apuka nem igazán volt százas, aki az egész kis családból sztárt akart faragni, erővel) későbbi beteges dolgai szerintem sokban ennek köszönhetőek, hiszen nem sok gyerekkora volt. 6 évesen került a családi zenekarba, 8 évesen lett annak frontembere…
nagyon sok embert megérintett halála, konkrétan az internet forgalomban is kimutatható, hogy mennyire felkapták a hírt az emberek.
Sajnálom őt. Nem volt boldog élete.