Assassin’s Creed (rivjú)

Általában minden videojátékosnak van olyan listája, ami azokat a játékokat tartalmazza, amit végig szeretne egyszer játszani, de nem éppen sürgős a dolog. Aztán ebben a kategóriában van olyan is, amiről végül eldönti, hogy ez akkor most kimarad, mert “annyira azért mégsem lett jó a kritikák szerint, és bár erős közepes a pontszámok alapján, de nem lesz rá idő, megvenni meg nem fogom”. Nekem ilyen volt az Assassin’s Creed első része, ami végül mégis hozzám került egyik ismerősnek köszönhetően. A játék jobb lett mint vártam, de azért kiemelkedőnek nem lehetne nevezni.

800 év időutazás, vagy középkori Matrix?
A játék indításakor is felfigyeltem arra, hogy míg töltődött a főmenü, furcsa hightech vonalak és motívumok jelentek meg. Amíg nem tudtam a játékról sokat, azt gondoltam, hogy egy középkori orgyilkos bőrébe kell bújni. Ez végül csak félig lett igaz. Ugyanis az először nyilvánvaló stílustörésnek hitt hightech vonulat oka a játék alaptörténete. Ugyanis Altair-t az orgyilkost irányítjuk majd nagyobbrészt, de Altair, csak a főszereplő génjeiből előhalászott emlékszelet úgymond. A főszereplő egy bárban csapos, akinek a felmenői között szerepel az orgyilkos is, így egy gép segítségével a fejéből előkukázott (:D) emlékekben bolyongunk és harcolunk majd – de végül is ez sem teljesen igaz. Lehetne egyfajta időutazásnak tekinteni, de ez sem állja meg a helyét. Sok verzió van, miképpen kerül Altair testébe a főszereplő, de az egyértelmű, hogy a fejlesztők egyfajta számítógépes környezetben generálják elénk a korai területeket városokat. Így eshet az meg, hogy a főszereplőnk használhat GPS-t is- áttételesen.

Titkok a múltban és a mában
Oroszlánszag őőő, Oroszlánszívű Richárd gyakorlott hadmozdulatokkal “téríti” a szaracénokat, hajtja uralma alá a szentföldet és több várost is (pl Akka). Közben a szaracén oldalról Saladin trónol Jeruzsálemben, és nem óhajt lelépni a színről. Tehát a Szent Földön háború dúl, és míg a két nagy ellenfél egymás bajszát rángatja, addig a térségben a helyi önjelölt hatalmak fontos pozíciókba kerülnek. Nyilván ez bizonyos érdekeknek ellenére van, és főhősünket Altair-t azzal bízzák meg, hogy van egy kis ideje, ugyan szenderítse már jobb létre ezeket az urakat. Szám szerint kilencet.
A valóságban persze be vagyunk zárva egy proffal meg az aszisztensével egy laborba, ott szedjük elő számukra az információt, és azt is lehet tudni, hogy a kilenc megölésének más fontosabb szerepe is van, de, hogy mi a valós célja az orgyilkolásnak, az csak a játék végigjátszása után derül ki.

Az orgyilkos dolga
Fedezd fel a területet, tudj meg pár dolgot, intézd el a célpontot. Kb. ennyivel össze is lehetne foglalni a játékot, persze azért ennél többről szól. Sajnos nem sokkal többről, de erről majd a post végén. Szóval, a játékban négy nagyvárosban és az azt összekötő területeken tevékenykedhetünk. A városok újabb részekre, körzetekre vannak felosztva, ezeket a játékban előrehaladva lehet megnyitni (erről beszél a program, de direktben nem jelzi). A játék sandbox jellegű, vagyis nyílt játékteret használ, a “GPS” információkat úgy tud gyűjteni adott területről, ha felmászunk a körzet legmagasabb pontjára (View point) és szinkronizálja magát a rendszer. Tehát, bár van GPS, de azért csak a középkorban vagyunk, körbe kell néznünk, mielőtt megtudjuk hol és milyen feladatot vehetünk fel.
Altair dolga a gyilkolás, de ezt csak akkor tehetjük meg, ha elég információ áll rendelkezésünkre a célpontról. Küldetés formájában ki kell hallgatnunk egy-két beszélgetést, el kell emelnünk egy két fontos levelet, ezt-azt el kell intézni, aztán jöhet a feladat. A célpont értelemszerűen kezdetben gyengébben, később komolyan védve van, nem lesz mindig egyértelmű, hogy hogy férhetünk hozzá. Másrészt, a helyszínről le is kell lépni, és ez megintcsak nem túl egyszerű feladat. Mindegyik városban több mellékküldetés van (mondjuk csak pár fajta), pl. a helyi lakosságot inzultáló őröket meg lehet ölni- ha ilyeneket csinálunk, a városlakók segíteni fognak minket, pl. ha kergetnek akkor feltartják őket, ha mi kergetünk valakit azt elkapják, stb. Ez tetszett. Összességében elmondható, hogy mindegyik mellékküldetés a főküldetést szolgálja ki, minél több ilyet megcsinálunk, annál jobb helyzetből indíthatjuk a gyilkolászást. Ezeknek a mellékküldetéseknek az a baja (elég nagy), hogy ismétlődnek, és bár jó dolog, ha a városlakók segítik az embert, vagy a csukjások közé be lehet menekülni, de a játék felénél már inkább a célpontra fog menni mindenki, és csak azokat az apró küldetéseket csinálja meg, amit muszáj a küldetés végrahajtásához.

Kevés dolgot csinál, de azt látványosan
Altair fegyver repertoárja nem túl széles, nem túl kifinomult, de gyilkolásra kiválóan alkalmas. A rejtett penge, kard, dobótőr lényegében mindenre elég. A harc és az irányítás is sajátos, de végül is logikus, amennyiben nem kivont karddal rohanunk rá a célpontra, jó eséllyel a meglepetés erejével pl. hátulról, és a rejtett csukló alól előcsúsztatható penge használatával gyorsan likvidálni lehet a kívánt célpontot. A probléma az, hogy erre kevés lehetőség adódik, de a magányos ellenfelek hangtalan kiiktatására kiváló. Ha többen vannak, utána jön a kardozás. Itt is vannak lehetőségek, bár szerintem nem elég jó az irányítás, ugye vannak technikák, de mivel majdhogynem egy gombbal lehet kardozni, inkább arról szól, hogy mikor nyomjuk meg, hogy időzítünk. Illetve arrébb lehet lökni az ellenfelet, ezt is szoktam alkalmazni amikor sokan vannak, de a tapasztalat azt mutatja, hogy 7-8 fő felett már elég cinkes a harc, mert a túlerő lenyom. Vagyis sokszor érdemes menekülni inkább. A célpontok kihallgatása, vagy a zsebmetszés jól van kitalálva, az tetszett, illetve mivel mindenhová majdhogynem fel lehet mászni, az sem rossz. Inkább ott is furcsán egyszerű az irányítás, hogy ha egyszer Altair megkapaszkodott, akkor csak irányba kell tartani és mászik magától.

Szépnek szép, de nem kiemelkedő
A grafika mai szemmel nem tökéletes, de összhatásában szép. A városok jól ki vannak találva, azt nem tudom mennyire követik az eredeti másolatokat, de nagyon hangulatosak. A tömeg mászkál, prédikátorok, őrök, kereskedők, zajlik az élet. Vannak ismétlődő elemek szépszámmal, de azért ettől függetlenül látszik, hogy tekintélyes mennyiségű tartalom lett legyártva a játékhoz. Altair mozgásának animációja szép, ahogy harcol, ahogy mászik, vagy ahogy tetőről tetőre ugrál, mindegyik rész ki van dolgozva, ezzel valószínűleg sok időt tölttek. A zene semmi extra, de a hangok megintcsak jók, nagyon ki vannak találva az efektek, sokat dob a játékon. Összességében elmondható, hogy ahhoz képest, hogy egy 2007 -es cím, egész jó grafikailag összhatásában még ma is. Nem kiemelkedő, de grafikailag, látványban egyben van.

Szegény gyerek nindzsája
Verdikt. Sok helyen azt olvastam, hogy a játék monotonitásba megy át, s ezt meg tudom erősíteni: talán ez a legnagyobb probléma. Igaz. A játék alapvetően jó ötletekből építkezik, amit aztán nem sikerült optimálisan összegyúrni. Illetve egy orgyilkosos játék nekem mérgezésről, besurranásról szól, árnyékban bújkálásról, és nem arról, ahogy ebben a játékban kell leölni az ellenfelet. Egyfajta nindzsás játékot kellett volna itt elővarázsolni, hiszen ők operáltak ilyesmikkel. Nincs pl éjszaka sem a játékban, mindig nappal intézünk mindent, ami szintén furcsa, azért egy orgyilkos inkább éjjel dolgozik az én fejemben. Persze erre mondják azt, hogy az AC koncepciója nem ez a besurranós orgyilkosos, titokban vadászós, azért mégis csak hiányzik ez belőle. Pedig ezt várnám én egy ilyen játéktól, egy kis metal gear-es bujkálást, nem azt, hogy tizenakárhány őrt kelljen kaszabolni egy fellökés miatt.
Ezen utóbbi miatt vontatott, kicsit szarakodós. Nekimegyek egy városi őrnek véletlenül, akkor az azonnal támad, illetve nyilván már 5-6 másik is megjelenik a semmiből. 2009-ben elkezdenék verekedni egy rendőrrel az utcán, CB ide-oda, nem jelenne meg abban a percben 6 másik. Ok, akartak valamiféle nehezítést belevinni, de nagyon idegesítő, amikor megy az ember valahova, és azért kell leállni harcolni, mert véletlenül beleszaladt egy őrbe.
A másik gond az a játékkal, hogy nem motivál a főszálon kívül semmi az égegyadta világon. A városok közti senkiföldjén (ami szerintem túl nagy és felesleges felfedezni) is mindenki megtámad ezerrel, de annak sincs funkciója. Ott is lehetne vjúpojntokra vadászni, de minek? A játékban lehet eldugott zászlókat is keresni, megadott számú templomost megölni, de nincs következménye.
Trófea támogatás sincs, de ha lenne, én amiatt sem szivatnám magam a kurvanagy pályán elszórt hatvanakárhány templomos legyilkolásával. Szóval a főszál is azért motivál, mert érdekel a sztori, de lényegében semmi sem változik a játékmenetben, nem lep meg, nem varázsol el. Megcsinálok egy-két apró küldetést, amelyek végig ugyanazok kb., aztán mehetsz megölni a kilenc egyikét.
Nem, nem rossz játék az AC a fentiektől függetlenül sem. A baja az, hogy a konkrét kilenc küldetésen kívül, eléggé ellaposodik, utána meg alig motivál. Akit ez nem zavar annyira, annak tetszeni fog. A játék egyben van, végig lehet tolni a sztori miatt, és nem is unatkozik az ember, de csak napi egy-két órát érdemes rászánni, különben megutálod. Szombaton úgy 3-4 óra hosszát beleraktam, és elegem lett belőle kicsit. Azóta folytattam, de az ismétlődés miatt, erősen zsíros falat, érdemes folyamatában haladni vele. Hangulatilag is megállja a helyét, tényleg érezni, hogy a Szent Földön jár-kel az ember 800 évvel ezelőtt, ez a játék mellett szól. Az animációk, mozgások is jól kidolgozottak, tehát összességében a körítésre sincs panasz.
Manapság mivel nem drága a játék és a második (privjúkat olvasva erősen javított) rész itt van az ablak alatt, érdemes futni vele egy kört. 7/10
((a játékért köszönet jodakapistának))