
Több fórumon találkoztam már vele, hogy az emberek panaszkodnak az itthoni videojáték árakra, de külföldről meg nem mernek rendelni (vagy a szülők nem tudják, hogy rendeljenek a gyereknek), ennek oka egész széles tartományban mozog, a “nem tudom, hogy kell” illetve a “lenyúlja a posta” és “ellopják a pénzt a kártyámról” szindrómáig. Mivel kaptunk leveleket és többen jelezték is, hogy szükség volna rá, ezért megpróbáljuk konyhanyelven megfogalmazni (esetleg lesz később video is), hogy miként vásároljatok az Ebay-ről, azon belül is az angol Ebay store-ról.
Miért éri meg?
Mindenek előtt a vásárlandó játékok (nagyobb részt) jóval olcsóbb szállítással is, mint itthonról rendelni valamelyik boltból. A legtöbbet fél évesnél “öregebb” játékok rendelésével spórolhatunk, de az új játékoknál is zsebünkben marad egy kis pénz. Vegyünk egy konkrét példát. Uncharted 2, most fog megjelenni. A legolcsóbb árat itthon a Gamestore adja, 12.500 Ft náluk a játék. Másoknál 13.000 Ft illetve 13.500 Ft. Erre jön a szállítási költség, amit hogyha előre utalsz nekik, akkor +500 Ft. Ha utánvétellel rendeled +1000 Ft.
Nézzük az ebay-es változatot. 37,9 font szállítással, azaz 11.067 Ft kb. a mai árfolyamon. Vagyis elmondható, hogy egy új játéknál 2.000 Ft megtakarítás. Nézzünk egy “régebbit”, pl az inFamous-t. Ez szintén a Gamestore-on a legolcsóbb itthon, 11.500 Ft + szállítás. Ez Ebay-en 8.760 Ft-ba kerül kerül szállítással, itthon utánvéttel 12.500 a legolcsóbb helyről, de előreutalással is több mint 3000 Ft a különbség. Ebben a kategóriában 2-3 játékonként tudunk venni egy másikat, mert annyi pénzt megtakarítunk. Ez azért elég komoly érv szerintem. Arról nem is beszélve, hogyha netán nem akarjuk megtartani, mert nincs több a játékban (pl. számomra ilyen volt a Mirror’s Edge vagy a Prince of Persia) és pár hét alatt végigtoljuk, akkor még az itthoni használt piacon jó áron (vagy ugyanannyiért mint ahogy megvettük, vagy kb. egy ezrest bukva) el lehet adni.
Mi a garancia a szállításra, minőségre?
Sok eladónál 1-3 fontért pluszban lehet kötni biztosítást a csomagra. Ha eltűnik, megsérül, újraküldik. Én ezt egyszer használtam – felesleges volt, semmi baja nem volt a cuccnak amit küldtek, azóta soha. Lehet biztosítani, de tapasztalataim szerint, anélkül is biztonságban megjön a csomag. (szerk: jelezték, hogy azért eltűntek vagy összetörtek csomagok néha a posta segítségével, függetlenül attól, hogy nálam eddig nem volt probléma, tehát biztosítás téren mindenki döntsön belátása szerint) Sokan azt gondolják, hogy nem a játékot kapják majd, meg valami mást csomagol az eladó a csomagba, utána meg reklamálni sem lehet, mert külföldi az eladó. Ez butaság. Az ebay-en lehet látni szám szerint, hogy mennyi tranzakciót bonyolított le egy eladó, illetve az eladó is látja, hogy a vevő mennyire volt korrekt. Az a cég aki ebből él, nem fog fakockát küldeni BR lemez helyett. Konkrétan, ha egy eladó lebonyolított 15.000 eladást, és a visszajelzések alapján 99% körüli megelégedettség van, akkor valószínűleg korrekt csapat. Vagyis egész egyszerűen olyan eladót kell keresni, aki a nagy számok törvénye alapján velünk is jó eséllyel korrekt lesz és ilyenből sok van. Az itthoni posta sajnos nem csak a külföldi csomagokat tünteti el néha, hanem a magyart is, sok történet kering erről. Ezt _teljesen_ sosem lehet kivédeni (max. a biztosítással), de ezzel a kockázattal az is számol aki belföldön küldi/rendeli a csomagot. Eddig nekem mindegyik csomagom megérkezett.
Mi kell hozzá?
Én személy szerint a magyar bankok nagyobb részénél igényelhető internetkártyát ajánlom. Az oka a biztonság. Ezeket a kártyákat normál bankkártyák _mellé_ szokták adni társkártyának, éves díjuk minimális. Rendelkeznek saját számmal, lejárati dátummal, mindennel amivel kell, csak boltban nem lehet használni. Miért jó? Azért jó, mert internetbankon keresztül csak annyi pénzt teszek rá, amit el fogok költeni, vagy kicsit többet, hogy minden rendben legyen. Vagyis nem a normál bankkártyámat kockáztatom, ami mögött általában az ember folyószámlája van nagyobb összegekkel, hanem csak az internetkártyát. Aki nem hiszi, hogy érdemes egy ilyet tartani, az olvassa el ezt.
Paypal, regisztrálás
A Paypal arra jó, hogy ők bonyolítják le a tranzakciókat az ebay-en. Ez egyfajta biztonságot jelent, nem kell minden tranzakciónál minden vevőnek kiadni bizalmas információkat a bankkártyádról, stb. Ennek következménye, hogy a Paypal felel azért, hogy te és a kártyád valós személy vagytok, és akinek fizetsz, az is az. Emiatt nincs bunda, mindig csak annyi pénzt szed le majd a bankkártyádról, amennyit kell, nincs semmi susmus. Zárójeles megjegyzés, hogy Paypal account nélkül nem is tudsz vásárolni az Ebay-en, de örüljetek neki, mert nélkülük nem lenne ennyire biztonságos a rendszer.
Tehát, ha megvan az internetkártya, vagy egy olyan kártya amit biztonságosnak gondolsz, irány a Paypal. Csinálj egy új accountot – bal oldalt a belépés alatt van egy “sign up” feliratú gomb- itt tudod elkezdeni a folyamatot. A következő képernyőn válaszd ki mit szeretnél a paypal-lel bonyolítani, ha csak vásárolni akarsz rajtuk keresztül (tehát eladni nem) akkor a bal oldalo “personal” feliratú gombot válaszd. Az ezt követő oldalon add meg az adataidat. Utána fel tudod venni a bankkártyádat is. A regisztrálás végén kapni fogsz egy mailt, ezzel tudod aktiválni a paypal accountot. A usernév a mailcím lesz ahova a levél ment, a password meg amit megadtál. Jelentkezz be, és azt hiszem ott még kérni fog egy megerősítést/aktiválsást. A Paypal az aktivációt követően le fog vonni emlékeim szerint egy eurót a bankkártyádról, ez az éves díja emlékeim szerint az accountnak. Mivel jóval többet keresel majd rajtuk, nyilván ez a pici összeg nem számít. Ezen az oldalon screenshotokkal végigvezet – nem a legújabb verzió, de kb. minden egyezik. A Paypal-lel természetesen egy csomó okosságot is lehet csinálni, de Ebay-es vásárláshoz jelenleg ennyi is elég.
Folytatjuk…





Sorry, az egyel lentebbi hírhez írtam, de ide akart menni:
Nagy köszönet érte srácok! Lenne egy kérdésem: Az OTP-féle VISA Electront elfogadja a PAYPAL?
A legutóbbi teszteléskor még nem fogadta el.
Nekünk egyébként volt már, hogy nem jött meg a csomag. De az is lehet, hogy a folyadékokkal van baja a postának, mert eddig két folyadék jellegű kozmetikum nem jött meg pl.
“Sok eladónál 1-3 fontért pluszban lehet kötni biztosítást a csomagra. Ha eltűnik, megsérül, újraküldik. Én ezt egyszer használtam – felesleges volt, semmi baja nem volt a cuccnak amit küldtek, azóta soha. Lehet biztosítani, de tapasztalataim szerint, anélkül is biztonságban megjön a csomag.” Közel 500 eBay-es vásárlással a hátam mögött azt kell mondjam, hogy elbaltázott, kurta mázlid van! Lehet, hogy abból fakad, hogy máshol lakunk, de én bizony ilyet nem mernék javasolni senkinek, hogy ne ajánlottan, vagy biztosítva adassa fel a cuccait. Három országból szoktam venni dolgokat: Anglia, Németország, USA. (De vettem már Portugáliából, Franciaországból, Hollandiából, Belgiumból, Svájcból, Spanyolországból is ezt-azt.) Az utóbbiból nem postáztatom ide, hanem elküldetem a rokonaimhoz országon belül és soha, semmi baj nem volt még. Angliából és Németországból már tűntek el az ide úton dolgaim – az ajánlott és biztosított küldemény ellenére. Tracking numberes cucc úgy tűnt el, hogy addig lehetett nyomon követni, hogy “a csomag a Magyar Postának kezelésre átadva”. Körülbelül 8-9 ilyen eset volt. Ezek között voltak DVD-k, könyvek, kisautók és oldtimer számítógépek is. Egy kivételével, ahol 180 fontom bánta a dolgot, mindig sikerült visszakapnom a pénzem, de macerás és kellemetlen a procedúra, ráadásul nagyon kell hozzá, hogy jól kommunikálj azon a nyelven, melyen az eladó is, ami szerintem nálunk az emberek 97%-át kiszórja ebből a buliból.
Szóval egyáltalán nem értek egyet, a posta nagy eltüntető és akkor még nem is beszéltünk a megzúzott, sérült csomagokról. 8-( Szerencsére eddig csak szilánkosra zúzott DVD tokok bánták a dolgot, más nem.
Sam.Joe: betettem egy kiegészítést. Nekem pl. sokszor ilyen ajándékcsomagolásba küldtek cuccot Hong-Kongból, sosem volt problémám, össze meg pláne nem törtek semmit.
Van olyan fórumozó-ismerős, aki Nyíregyházi, és ott rendszeresen eltűntek csomagok, és állítólag mindig más postás van, emiatt… Itt Szegeden a szüleimhez rendelem általában ezeket a csomagokat, és minden kiszállításra került eddig, vagyis az is kérdés ezen a szinten, hogy a helyi postás milyen ember.
Sam.Joe commentjéhez hasonló rémtörténetek miatt ódzkottam eddig én is az ilyen vásárlásoktól, és ódzkodom még mindig. Ugyanakkor a gyerek most elég konkrét karácsonyi ajándékigénnyel állt elő, és itthon nem tudtam megvenni eddig egyik konzolos boltban sem. Valamint látva az angliai árat a Magyar Posta csomagkezelési szokásaitól való félelmemet is leküzdöttem, és megrendeltem a videojátékot angliából. Végül a Posta hozta házhoz, sértetlenül. Remélem nem csak mázlim volt, hanem valami változóban van, bár lehet ez csak hiú ábránd.
Rémtörténeteket én is olvastam, de az elégedett felhasználóknak az a rossz szokása, hogy nem harsogják a világba, hogy nekik mennyire megérte. Maga a fórum is sokszor egy ilyen környezet, általában a negatív tapasztalatoknak többen adnak hangot.
Ez persze nem jelenti azt, hogy át kellene siklani ezeken a rosszul elsült rendeléseken, csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy objektív képet nem lehet mindig kapni fórumokról. Amelyik oldalon fórumozik az ember, az is meghatározza, hogy az ottani közösségnek mi a véleménye. Én azt tapasztaltam, hogy nagyobbrészt elégedett mindenki, emiatt kezdtem el anno az ebay-ről rendelni, és csak pozitív tapasztalatom van velük. Eddig
.
2-3 ezer Ft feletti értéknél csak ajánlva és biztosítva hoznám be a dolgokat. Mi sokat vásárlunk ilyen értékhatár alatt, ott az ember inkább vállatvon, de 180 EURt már én sem szívesen vesztenék. A Magyar Posta meg 95% pontossággal kiküldi neked a csomagot, 5%-ban meg bármi történhet. Ezügyben nincs semmiféle változás. A biztosított ajánlott küldés ezért megkapja a
KÜLÖNÖSEN AJÁNLOTT
címkét.
Nos, a fórumok szavahihetősége megkérdőjelezhető, ebben teljesen igazatok van. Nem akarom elvenni a kedveteket a világon semmitől – a problémák ellenére én is használom az eBay-t -, de mivel a saját bőrömön szerzett tapasztalataimról számolok be, gondolom csak érdemesebb figyelembe venni, mint az “öcsém hallotta, hogy a szomszédjának a barátjának mesélték” típusú rémtörténeteket. Gondolom Tékozló Homárt Ti is olvastok, azzal sem mondok újat, hogy sok webbolt egyszerűen nem szállít hozzánk, mert annyi csomag tűnt el. De nem kell messzire menni, nem kell külföldi feladó, hogy a posta elkeffintsen valamit. X. embertől vettem valamit a Vaterán, száz százalékig megbízok benne, nem először és nem is utoljára csencseltünk valamit. Feladta, nem jön a cucc, nem jön. Előkotortatom vele a ragszámot, bemegyek a postára. Nézik. Másfél hete ott van, miért nem mentem érte előbb. Mondom, mert a Droid nem hagyott értesítést. Elmeséltem a dolgot a feladónak, az meg mérgében írt egy levelet a Postának, hogy ezt akkor most hogy is. A Posta válaszolt, hogy kinyomozták az ügyet és – na, most kapaszkodjatok – “meg van velem a címzettel beszélve, hogy nem hoznak ki semmit, én megyek mindenért”. Szép?
Javítsatok ki ha tévedek, de az eladó felelőssége, hogy a rendelt áru megérkezzen. Ha sima levélként adta fel a cuccot és eltűnt, akkor újra kell küldenie, vagy pénzt vissza. Egyéb esetben indulhat a reklamáció.
Mint írtam a magyar posta bal*aszságának az esélye, ugyanúgy benne van a pakliban itthoni rendeléseknél is.
(jó kis fórum lett ebből a postból
) Egyébként beszéltem postással erről a “kivisszük-nem visszüka csomagot” dologról. Mondta, hogy van olyan postás, aki eleve úgy indít, hogy ki sem viszi a csomagot ha túl nagy neki, vagy túl sok van, és azonnal behajítja, hogy nem voltál otthon, és ez már a “második” próbálkozása. S ha így van, mehetsz érte be a postára.
Elvileg ki kell, hogy vigyék ezeket a csomagokat, és ha nem tudja leszállítani, újra kell próbálkoznia, erre viszont vagy lusták, vagy nincs kapacitásuk, illetve a harmadik, hogy nem kell aláíratni, akkor meg betömi a postaládába- ilyen is volt már.
Üdv!
Ha valakinek e fentiek alapján mégsem menne vagy csak nem szállítanak Mo-ra, akkor nézzen körbe a http://www.idealer.hu oldalon uis, mi pont ezzel foglalkozunk.
Tundra: Vigyázz, az internetes áruházakra vonatkozó szabályokat ne keverd össze az eBay-el, ami egy internetes piactér. Az eladók 99,9%-ban leírják, hogy a postázásért nem vállal felelősséget, csak ha ajánlottan, vagy biztosítással adja fel a cumót. Tehát a vásárlás feltételéül szabja ezt.
Sam: sok eladó boltként van jelen eBay-en.
Akkor legyen egy pozitív vélemény is.
kb. 120 vásárlás ebayről, főleg USA, Németország, Anglia, Hongkong, Kína, 10 ezer forintos értékhatár alatt általában. 1-2%-ban volt csak biztosítás.
A csomagok egytől-egyig megérkeztek. Fele Veszprémbe, fele Budapestre.
Nem nyúlt le senki semmit.
Sajnos vannak negatív példák.
Mi (www.idealer.hu) ugye csomagküldéssel foglalkozunk és volt már sérült, oda nem ért csomagunk. Nagyobb értéknél a legtutibb a biztosítás.
A konténeres szállítás persze más tészta:-)
tundra: Tudom. Ez nem változtat a gyakorlaton.
No, majdnem 50 tranzakcióm volt eBay-en, 95%-ban nekem minden megjött sértetlenül. De nekem is tűnt el csomag, úgy hogy trackelve volt. Egyszer 20, egyszer 50 rongyom bánta. A legfontosabb tanácsok, amiket adhatok:
1) ha drágát rendelsz, add rá a biztosítást
2) ha 2-2,5 hét után sem jött meg (ezalatt Seattle-ből, vagy Hong-Kongból is megjön a cucc), AZONNAL indítsd el a reklamációt. Ugyanis összesen 6 heted van rá, utána sajna-bajna.