Nintendo DS generációk: XL (ápdét!)

ds_xl2
A konnektor gamer szekciója főleg Playstation konzolokkal foglalkozik, de azért a Nintendo gépei sem hagynak minket hidegen. Gregnek volt Wii-je, én meg egy DS Lite-tal rendelkezem. Nos, ezen utóbbi konzol azt tudja, hogy rosszabb grafikával, hanggal és kijelzővel rendelkezik mint a PSP, de kb 3x annyi időt töltöttem (illetve töltöttünk, mert a feleségem is csak azzal játszik) vele. Nem titkolom, hogy a majdani generációváltásnál a kézikonzolok közül elsőnek a Nintendo új gépét fogom venni, ha majd megjelenik. Addig is, míg az megtörténik, nézzük a DS család legújabb tagját.
A DS holnap lesz 5 éves. Érdekes, hogy az eredeti koncepció a nyolcvanas évekből, a Nintendo Donkey Kong kvarcjátékából származik. Akkoriban úgy kerültem kapcsolatba a géppel, hogy az egyik élére fésült hajú, okoskodó, eminens professzorgyerek osztálytársamnak volt ilyen. Akkoriban nem tudtam, hogy mi az a Nintendo, de a narancssárga gép a gorillás játékkal összetéveszthetetlen volt és más piaci szarokra nem hasonlított. Ezzel persze pár éve szembesültem, amikor kutakodni kezdtem a Nintendo DS után.
A gép a 2004 -es megjelenés óta több ráncfelvarrást kapott, először a vékonyított, egyszerűsített modell, a Lite jelent meg, aztán jött a DSi, ami belső memóriát, kamerát, erősebb procit és több ramot kapott (a régi gépek miatt ez ténylegesen kihasználásra nem kerül). A mostani ápdétre senki nem számított, mivel a gép eladásai az egekben voltak nélküle is, megjelent a gép felnagyított változata, az XL.

ds_xl1

Amint láthatjátok, az új változat jelentős méretnövekedést hozott. A kijelző képátmérője konkrétan több mint 1″ -lal lett nagyobb, ami 30% -os növekedést jelent a régi gépekhez képest. Ezen kívül a már a DSi-s upgrade-eket is megkapta, tehát került bele kamera, és 256 mega memória is. Negatívum, hogy a súlya is máfélszeres lett (314g), de ezt be lehet annak tudni, hogy a készenléti időben nem ismert kompromisszumot a Nintendo: nagyobb aksik kerültek a gépbe. A DS Lite -hoz képest kevesebbet, a DSi-hez képest többet bír készenléti időben.
Összességében nekem az a véleményem, hogy okos lépést tett a Nintendo a DS XL-lel. Míg a DSi csak kisebb ráncfelvarrás volt, ezzel a nagyobb géppel esetleg az idősebb korosztályt is meg lehet célozni, illetve azokat, akiket nem zavar ha nagyobb gépet hordanak maguknál. Szép munka, így kell ezt csinálni. Számok terén is remekül állnak, a DS a valaha megjelent legerősebb kézikonzol a piacon, eladásai valahol 115 milliónál tartanak, és az iramot eddig semmi nem törte meg.
A Nintendo addig üti a vasat amíg meleg, és jól teszi, jelenleg a konkurencia (PSP) kb. fele annyi gépet adott el, és a szoftver oldalról sem túl erős (erről majd lesz egy külön post) a kínálata. Képeket a DS XL japán lancs partiról, plusz egyéb fotókat a gépről (pl PSP-vel összehasonlítva) itt találtok. KATT!

Ápdét:
No, megérkeztek a konkrét adatok az első napi eladásokról: 104.000 db kelt el belőle japánban. PSP GO-ból 28.000 db ment el első nap. Legyünk őszinték, ez nem jó eredmény. Nintendonak respect!

8 Responses to “Nintendo DS generációk: XL (ápdét!)”


  • a korrekt tájékoztatás végett, anno én már akkor GBC-n toltam a Metal Gear-t amikor te még azt sem tudtad mi az :) aztán GBA-m már az első fejlesztői szériából volt és most is van egy GBA SP-m az egyik szekrény mélyén.

    nálam nagy prioritás az online funkcionalitás, ma már nem vennék olyan gépet ami ezt nem tudja. sajnos a DSi -ig csak egy buta wifi chip volt a masinában, ami kb mintha nem is lett volna benne (csak a félkézzel, 5 perc alatt feltörhető, elavult régi titkosítási módot támogatta, nem a WPA-t ami minden modern wifi-s cuccban van). nade! a DSi végre bepótolta ezt a régi hiányosságot és egy online store-t is varrtak mellé, kisebb letölthető alkalmazásokkal, játékokkal. ellenben annyival drágább mint a mezei DS v. DS lite… az XL, meg teljesen érthetetlen számomra, tényleg csak az idősek otthona környékén látom értelmét árusítani. ha jól vágom, akkor 1″-csal nagyobb kijelző, azonos pixelszám, öklömnyi pixelekkel…

  • Erről a generációról beszélek! :D Neked GameCube-od is van szerintem a szekrényben. :D Jó kis Zeldával… :D

    Mikor veszel már XL-t? :D

    MGS OFF:
    Egyébiránt igen, a Metal Gear Solid-dal akkor ismerkedtem, amikor megvettem az első konzolomat (PS2) 2002-ben.
    A Zanzibari küldetést, ami a GBC-n elérhető, azzal sosem játszottam :D . Viszont a 3D-s részek közben mind megvoltak, a legelső maradt utoljára, éppen most nyomom. Jön a teszt, készüljetek. :D

  • ÚÚÚÚÚÚÚ Péter, nekem kell ez a giga cucc, feltéve, ha még nagyobb kijelzőn agyalhatok a Picrosson… és hasonló társain:))
    Még az sem érdekel ha azt mondjátok rám, hogy “vén szatyor” vagyok, mert ilyet használok.
    Most mindenből a nagy a divat, nézzétek meg az órákat, a 7-es BMW-t, ….öööö vagy csak nekem tetszenek ezek a dolgok??

  • Szép ez a gép szerintem is, nekem is nagyon tetszik. A fotókat nézve az anyagok és a gép kialakítása is nagyon szép. PSP-vel összehasonlítva meg annál nem nagyobb (hosszra :D ). Meglátjuk mennyiért vesztegetik majd itthon. :D

  • helló!valaki tudja,hogy hol lehet venni XL-t,és mennyiért?
    többi kiegészítőt(pl. tok(tartó),játékok hozzá stb.)hol lehet venni és mennyiért?
    kéelek válaszoljatok nagyon fontos!!!!!!!!!!!!!!!

  • Az XL tudtommal itthon még nem kapható hivatalosan, másrészt ha külföldről rendeles az is elég borsos áron van. Javasoljuk a garancia miatt megvárni az EU startot.

    Az ára valahol 40 és 50.000 Ft között lesz. Játékokat bármikor vheetsz hozzá, mert az összes cartidge ugyanolyan. Az áruk 10 és 5000 Ft között mozog, esetleg a régebbiek olcsóbban, érdemes magyar konzolboltok oldalán keresgélni.

  • zephyr!!!!!!
    mikortól lesz kapható itthon (pl. a Media mArktban,Saturnban)??
    én egy rendelős portálon 54.900 FT-ért láttam,de persze megrendeléssel.Szerinted ez nem lesz drága ár az XL-hez?Mert
    végülis csak annyiban változott a DSi-től,hogy nagyobb a képernyője!De kb. mennyibe fog kerülni NEM MEGRENDELÉSSEL??
    Kérlek válaszolj!

  • 150 font (45.000 Ft) az ára angliában plusz postaköltség és ha netán valami baja van, elég problémás a garancia.

    Helyedben megvárnám míg megjelenik, előrendelést nem igazán adnék le. Esetleg írnék pl. a gamestore.hu-ra, vagy bárhova akik dsi eladással foglalkoznak, hogy szerintük mennyi lesz a gép ára, amikor megjelenik itthon.

Leave a Reply