
Trófeák. Szeretjük, utáljuk, hajtunk rájuk, hanyagoljuk? Bennem mindegyik gondolat megérlelődött már egyszer. Lehet, hogy ezzel más is így van.
Sokszor gondolkoztam már ezen a témán, olvastam is, a netes fórumokon parttalan viták, hosszú fejtegetések, magyarázatok, indokok és nem utolsó sorban ilyen-olyan játékok szerepeltek a trófea kérdéskörben. A mostani gondolatgörgeteg ehhez a töprengéshez akar hozzáadni.
Miről szól?
A trófea támogatás a mostani konzolgeneráció szüleménye, (a boxos achievement rendszer PS-es változata lényegében) bár valamilyen szinten tekinthető az oldszkúl High-Score listák leszármazottjának is félig-meddig. A trófea rendszer ugye arról szól, hogy adott játékban bizonyos feladatok teljesítése után trófeával jutalmaz a játék. Mások számára is látható, vagyis PSN lehet méregetni, nézegetni, hogy ki miben jeleskedett, hány százalékon áll, stb…
Ezek a trófeák nehézségtől függően 3 csoportba oszthatók, van bronz/ezüst/arany illetve ha az összeset megcsináljuk egy játékban, akkor kapunk egy negyediket, a platinát. Az érdekessége a trófeáknak az, hogy a nehezebben megszerezhető ezüst, illetve arany trófeák a játék kimerítő ismeretét igénylik, illetve sok játéknál extrém mennyiségű gyakorlással eltöltött időt. Elég, ha csak a Wipe Out összes versenyének megnyerésére gondolunk hard fokozatban. Persze játékja válogatja, hogy milyen dolgokért osztja a trófeákat, de majdnem minden játéknál közös dolog az, hogy meg kell értük szenvedni.
Furcsán egyensúlyozva
Amikor nézzük a másik játékos trófeáit, akaratlanul is azt nézzük, hogy mit ért el a játékban, vagyis a játék mennyi százalékáig jutott el. Ugye ez egy logikus de hibás mechanizmus, mert a trófeák mennyisége nem feltétlenül tükrözi azt, hogy végigjátszottuk-e a játékot vagy sem. Alapvetően szerintem ez probléma.
PS3-on egy játék végigjátszása, (ténylegesen ugye a sztori mód végigvitele, ami a játék gerince) nem elég a trófeák 50%-os összeszedéséhez. Furcsa ez, sokszor a trófeák 25-30% -át kapja meg az ember első végigjátszásra. Miért kell a játékidőt/szavatosságot _látványosan_ ezzel növelni? Amikor bosszankodok egy játék 7-8 órás végigjátszásán, van aki még meg is mondja, hogy valójában rosszul állok hozzá: “Mit hisztizel, ott van még 60% -nyi trófea” . Tényleg ott van, de inkább nyújtották volna más megoldással hosszabbra a játékidőt. Bosszantó. Megnézek egy játékot, pl. Killzone 2. Az, hogy végigtoltam 10-12 órán keresztül a játékot, az arra volt elég, hogy huszonvalamennyi százalékát teljesítsem a trófeáknak. Nem tartom reálisnak. Ez azt jelenti, hogy a 100% -ra játszásnak a 2/3 része még hátra van. Tudom, a trófea nem azt mutatja, hogy ki játszotta végig a játékot, de azért mégiscsak valamiféle fokmérő. Azért egy játék nem a trófeák extrém összegyűjtéséről szól nagyobb részt. Nekem.
A személyes véleményem az, hogy jobb lett volna, ha a játékba beépítik ezeket a feladatokat valahogy, így végigjátszás után nem azt érzi az ember, hogy még semmit nem csinált. Szerintem normális esetben egy végigjátszás ér 50-60%-ot, építsék utána be a többit, osszák fel – de ez őrület, hogy 12 óra játék után azt látja egy másik gamer, hogy 25%-ra teljesítettem a játékot. Fenét, 100%-ra teljesítettem a fő sztorit, vagyis a lényeg megvan, viszont trófea oldalról ez csak 25%-ot ért. A készítők okosan meg arra hivatkoznak, milyen sok órát lehet belerakni a játékba. Nincs ezzel semmi gond, de ne a főjáték idejének háromszorosát kívánja már meg még pluszban a platina trófea. Aki eleve nem hajt rájuk, mert pl. nincs rá ideje (nagyobb részt én ilyen vagyok), az nem érzi reálisnak a 25-30%-ot egy végigjátszás után. A játék sztori módja, vagy a tartalom nem lesz tőle jobb csak több.
Hajtottam trófeákra én is, kipróbáltam. Hatvanakárhány % -nál már csak azért csináltam, hogy meglegyen még ilyen-olyan szint. Persze, szereztem ezüstöket, aranyat, jól esett, mert megküzdöttem érte, de végül már más nem hajtott csak maga a trófea, a játék valahol hátul volt a sorban. S ez annyira nekem nem éri meg: a végére az ember egy olyan viszonyba kerül a játékkal ami nem volt célja, és ez nem pozitív irányba nyomja a lelkesedést. Szóval furcsán vannak a játékokban teljesítési százalékok egyensúlyozva (nem is tudok kivételt, aki tud, sikítson). Talán ha egy teljes végigjátszást 50% felett értékelnének a játékok trófea oldalról, akkor jobban érezné magát az átlagos gamer is.
Sport
Vannak olyan hardcore gamerek, akik sportszerűen végig kutatnak, keresnek mindent, az összes trófeát unlockolják, stb. Igen, őket is megértem, ez a kikapcsolódás, egyfajta sport, a belefeccelt energiát tekintve szép teljesítmény, s ezt el is fogadom. Jó móka lehet ha megvan egy újabb platinum trófea, hiszen jóleső érzés, hogy elérte az ember. Szóval ha sportszerűen tolja valaki, az rendben van, a kérdés annyi, milyen arányban vannak azok, akiket büntetnek (:D) a végigjátszés 25% -val, illetve azok, akik ettől fellelkesednek. Félreértés ne essék, nem a játékokat szeretném rövidebbnek, hanem a tényleges tartalmat hosszabbnak.
Trófea előtti PS3 játékok
Épp mondtam a Gregnek, hogy bosszantó, hogy méregetheted magad másokhoz vagy mások méregetnek magukhoz trófea szinten, de ennek nem sok realitása van, mivel több régi játéknak nincs is trófea támogatása, (tavaly ősz óta lett kötelező) így a trófea lista nem tükrözi a valóságot. GTA4, MGS4, Ninja Gaiden Sigma, Motorstorm, GT5 prologue, egyikhez sincs trófea, pedig nagyobbrészt végigtoltam őket. Most az Assassin’s Creed első részét nyomom, ebben sincs trófea támogatás. Utólag a save-ek alapján simán lehetne osztani, de ilyet egyelőre az MGS 4-nél igért Kojima. A GTA 4 kapott trófea támogatást, de okosan úgy oldották meg, hogy végig kell tolni megint ahhoz, hogy megkapd őket. Nem igazán tudom elfogadni, a játék, épp a GTA 4 is, tárolja, hogy mennyi küldetést csinltál meg, stb, simán lehetne trófeákat osztani, a save-ek alapján. Valószínűleg ez is úgy oldódik meg, mint a magyar PSN store, vagy a PSP GO helyzet.
Verdikt
Félre értés ne essék, nem vagyok a trófeák ellen, mert nagyon jól ösztönözheti a játékost, de nem ettől lesz több a játék. Ez egy jó kiegészítés, egy megmérettetés, de a jelenlegi százalékos rendszerében inkább a hardcore rétegnek szól, nem a standard játékosoknak.
Illetve tartom magam a maradi elméletemhez, hogy legyenek trófeák, de a játék gerince, a sztori mód végigvitele érjen többet trófeák szintjén, végül is arról szól a játék, amiatt veszi meg az ember, nem a trófeavadászat miatt.
A sokórás trófeavadászat platinára meg maradjon meg annak a vékony HC rétegnek, aki tényleg erre izgul. Véleményeteket természetesen várjuk ide a fórumba
…





save alapján azért nem osztanak trófeát, mert akkor mindenki letöltene egy 100%-os save-et, és kapna érte ingyen platinát.
Amúgy a Terminator 11 arany trófeát + platinát ad egy hard végigjátszásért (ami kb 5 óra).
Na igen, a trófeavadászok
, ismerik azokat a játékokat, ahol a leggyorsabban lehet trófeát összeszedni…
Viszont az általam játszott játékok nagyobb részénél, ez sosem ment könnyedén
..
Uncharted 1-2 is nagyon könnyű.
Soha egy percre nem érdekelt az egész trófea balhé. Kb. mint a Győzike Show.
Egyelőre olyan játékkal még nem játszottam, ami trófeákat tartalmazott volna ( Rag Doll Kung-Fu kivétellel, de azzal csak egy negyed órát ha játszottam ), de a Lego Star Wars Complete Sagánál is minden apró szrt meg kellett csinálni, hogy meg legyen a 100%, úgyhogy el tudom képzelni.
A 100% még így sincs meg, mert a Duel Arcade-ben kellene csinálni sztem vmit, de nincs másik joyom, normális csávót meg sosem találok neten…:S
jó, kövezzetek meg, én áldozatul estem ennek a “kinekafaszanagyobb” vetélkedőnek. persze béna vagyok így pl csak PSN játékból van 100%-os, azért meg nem osztanak platinát, csak ha bolti, lemezes játékot tolsz végig.
mondjuk azért én sem kérek kölcsön meg töltök le minden 5 dolláros (10?) játékot, hogy legalább a könnyű trófeákat összeszedjem. de mivel ritkán veszek új játékokat, ezért jó hogy nem áll meg ott a sztori ha easy-n végig szaladok, van motiváció, hogy nekimenjek másik fokozaton, adott ellenfeleket, kisbicskával meg puszta kézzel keljen elcsípni.
ha vki nehéz trófeákat akar, meg lehetetlen platinát, akkor irány a Killzone2
ott vannak ilyen huncutságok, hogy legyél egy héten a top 3 meg 5% player között az online meccsekben… ühümmm.
Nekem egyelőre a Zen Pinball trófeák a legnehezebbek.
gta iv-ben van trófea
Fabrik: _mostmár_ van trófea, de azután jött meg (kb 2 hónappal) a támogatás, miután végigtoltam. Vagyis amikor én játszottam végig, megjelenés után nem sokkal, akkor még nem volt.
Nem értem a felháborodásodat. Xbox360-nál is van olyan játék, hogy csak 30% gamerscore-t szedsz ki egy 100%os végigjátszásnál (vagy annyit se). Mostanában megjelenő legtöbb játék ilyen. A régiek, amik az első játékok voltak x360-ra, pl. NFS: Most Wanted achievement-jei abból álltak, hogy végigvitted 100%-ra a story-t. De a fejlesztők is rájöttek, hogy így semmi értelme…
Szal sztem nagyon is jó így. Még van mit fejlődnie az Xbox Achievement rendszeréhez, de jó úton járnak….
Én nem arról beszélek, hogy a végigjátszás 100%-ot tegyen ki trófea szintjén. Arról beszélek, hogy a 30%-ot keveslem a végigjátszásnál. Ezt a számot nyugodtan feltehetnék 60%-ra is, és a maradék 40-ért kellene megküzdeni. Nehogy már a sztori, ami a játék lényege nagyobb részt, meg amivel a fejlesztő stúdió a legtöbb időt tölti, az arra legyen elég, hogy amikor végigjátsza az ember, akkor azt kb 30% nak jelöli- annyit érdemel kihívás szintjén. Ez vicc. Engem ez zavar. Aki a trófeákra hajt, az 97% nál sem áll meg, és bármennyit kell vele szenvedni, belerakja a maradék 3-at. Neki teljesen mindegy mi hány százalék, a 100 ra hajt.