PSP gyorstesztek

Vágóhídon az Assassin’s Creed: Bloodlines, Motorstorm: Arctic Edge és az Amigás Pinball Fantasies “PSP minis” verziója.

Assassin’s Creed Bloodlines

Éppen a múlt héten értem az első rész végére, és mikor beesett a PSP-s verzió, azonnal nekiálltam. Megmondom őszintén tele voltam reményekkel, mivel az AC2-őt égen-földön dícsérik és hát ez közben készült, míg azt csinálták. Nos, ezek a remények hamar a csalódás mély folyójában kezdtek fuldokolni, miután belevetettem magam a játékba…
Az a helyzet, hogy úgy tűnik, hogy a nagy gépes verziót próbálták drótkötéllel a ráfeszegetni a PSP szívére, ami nem bírta a terhelést. Ugyanis mert bár a történet vezetése sokkal egyenletesebb, szimpatikusabb mint az első részé (egészen meglepő módon), addig a tecnikai feltételek nagyon nem voltak adottak ehhez a játékhoz PSP-n és emiatt csetlik-botlik a program a korlátokban. Azzal nincs gond, hogy a városrészek a memóriakapacitás miatt fel vannak szeletelve, viszont azzal van, hogy a tömeg lényegében hiányzik a játékból. Azaz nem, kb. olyan mintha csak katonák lennének az utcán, egy-két civillel. Ez szürkévé teszi a játékot: – az üres utcákon úgy rohangálunk, mintha egy film forgatásán lennénk, ahonnan elment ebédelni a statiszták tömege, de páran mégis ott lézengenek még. Nem tudtam magam beleélni a helyzetekbe. A játék színvilága is egyszínű, minden világosszürke meg világosbarna -unalmas, halott. Szintén a gép képességei miatt az AI is meglehetősen buta, ez sokszor könnyűvé, máskor meg bosszantóvá teszi a játékot. A harc az egyedüli a történet vezetésen kívül ami tetszett, de azzal meg a klaszikus psp probléma volt: konkrétan a csúszós felületű analog kar, ami a gyors precízkedésre alkalmatlan… Nem teljesen rossz játék az AC PSP, csak nem kellett volna ezt a 3D-t ebben a formában erőltetni. Jobban jártak volna egy felülnézetes sprite-os orgyilkosos játékkal, ami viszont kellően hangulatos. Ebből az AC-ből pedig éppen ez hiányzik. 4/10

Motorstorm: Arctic Edge

Első PS3-as játékom átköltözött PSP-re. Szerencsére nem úgy tette ezt, mint a fenti Bloodlines, a Motorstorm-ot sikerült a gép lehetőségeihez képest közel tökéletesre csiszolgatni.
A Motorstorm egyfajta roncsderbi lényegében. A versenyeket olyan helyszínekre építik, ahol lényegében nincs út (csak adott pontokon), és általában csak jelzik, hogy kb. merre kell menni. Emiatt a versenyeknek van egy ilyen szabad jellege, és mindenki szépen kisérletezhet is, hogy a több alternatív útvonal közül melyik az ideális. A poén az, hogy adott járművel adott útvonalak jobban járhatóak, pl. a nagy böhöm gépek a havas részeken sem lassulnak nagyon, viszont a kisebb járművekkel érdemesebb ezeket kikerülni és így tovább.
Jut eszembe járművek. A standard kamiontól, a buggy-ig, a motoros szántól a ratrac-ig (!) mindent lehet hajtani. Sőt, matricázni és színezni is lehet őket, illetve nyerni lehet hozzájuk egyéb okosító dolgokat. A pályák száma is elég nagy, ahogy elnéztem “karrier” módban rengeteg verseny áll a rendelkezésünkre. A grafika nagyon szép, amit lehetett kihoztak a PSP-ből ezen a szinten. Végre lehet saját számokat is hallgatni száguldozás közben, elég ha a PSP MUSIC könyvtárába berakjuk azt amit a játékban is hallgatni szeretnénk. Szóval azt hiszem, mindent beletettek ebbe a Motorstormba amit bele lehetett. Ha negatívumokról kellene beszélni, azt mondom, hogy a béna analog kar miatt néha nem futottam tökéletes versenyt, de azért annyira nem gáz, mint a Bloodlines-ban. Jól sikerült átirat, ajánljuk. 8,5/10

Pinball Fantasies (PSP minis)

A Sony most kezdte el ősszel a PSP Minis szolgáltatását, ami lényegében arról szól, hogy kisebb, olcsóbb játékokat lehet venni a gépre PSN-en keresztül. Gyakorlatban nagyobbrészt iPhone-ról áthúztak egy rakat kisebb játékot, és azt árulják, nyilván vannak kivételek.
Bevallom őszintén a most tesztelt három játék közül ez éri meg legjobban az árát, illetve ezt szerettem legjobban. A Pinball Fantasies 1992-ben Amigára jelent meg. A fejlesztő a Digital Illusions, akik manapság Digital Illusions CE néven Battlefield-et, meg Mirror’s Edge-et (amit végig is játszottunk becsülettel) fejlesztettek. Akkoriban nem voltak 3D-s flipper szimulátorok, felülnézetes 2D-s fipperek voltak nagyrészt, ezek egy része ráadásul egy képernyős volt. A Pinball Fantasies nem az első volt a jól játszható újfajta “egész képernyőt scrollozós” flipperek körében, de lényegében sorban a második volt a Pinball Dreams után, amit szintén a DICE fejlesztett. 17 éve volt, de tisztán emlékszem arra, ahogy jöttek ezek a játékok Amigára hozzám, és nagyon szerettük őket. Legnagyobb “karriert” a mostani tesztalany, a Pinball Fantasies futotta be, ez már portolva lett PC-re is, még ráncfelvarrást is kapott a porthoz akkoriban. A játék 2D-s sprite-os felülnézetű és 4 különböző asztalt (Party Land, Speed Devils, Million Dollar Gameshow, Stones ‘N Bones) tartalmaz.
A játék lényege a szokásos, ismerd ki az asztalt, aztán próbálj minél több pontot csinálni. Nyilván egy idő után tudatosan játszik az ember, nem csak össze-vissza lövöldözi a golyót a pályán, ugye ez adja a flipper ízét. A Pinball Fantasies-ban az volt a jó, meg az a jó ma is, hogy megfelelő gyakorlással mindegyik asztalon lehet sikereket elérni, és bár nyilván bosszantó néha, (mindegyik flipper az, ha úgy nézzük), de teljesen átlátható a játék, a sok villogó lámpa, egyebek nem zavarják össze az embert, vagyis jól ki van találva. Nálunk a favorit pálya a Stones ‘n Bones volt, rengeteg időt töltöttünk vele. Akkoriban nagyon menő volt, hogy adott pályán ki mennyi pontot tud csinálni, odáig jutottunk, hogy felhívtam havert vonalason, és minden bemutatkozás nélkül csak a pályát/pontszámot mondtam be a telefonba, hogy bosszantsam. Később visszahívott… Szóval így ment ez, vertük a ctrl-t meg a shiftet és boldogok voltunk.
Az irányítást PSP-n fektetett módban a két ravasszal oldották meg nagyon helyesen, illetve van álló mód is, ahol a PSP-t 90 fokkal elforgatjuk, és az egész tábla ráfér a kijelzőre (!). Ilyenkor a dpad-dal nyomkodjuka karokat. Bár átláthatóbb így a játék, de nehezebben irányítható, illetve a gépet nem kényelmes tartani. Maradtam a klaszikus “scrollozós” verziónál, a két ravasszal.
A játék kiváló zenével és hangokkal rendelkezik, mindent meghagytak ahogy a régiben volt, van egy oldszkúl jellege, de szerintem nagyon szerethető. Mindenkinek kötelező: 10/10.
Érdekesség, hogy a főmenüben pályánként 1-1 3,5-es floppyn választhatjuk ki a kívánt asztalt (Amiga 1200-as AGA verziója volt így négy lemezen), és ha nyomunk egy lefele irányt a D-padon, akkor a lemez hátulján elolvasható egy “Magia” felirat, ami az Amiga logo betűiből van kirakva. Jó volt nézni ezt a tiszteletadást az Amiga előtt, az egyik legjobban működő/szerethető asztali számítógép volt, míg a PC térnyerése, és a cégvezetés impotens viselkedése tönkre nem tette. R.I.P.