Nem túl hálás téma és több fórumon is már megpendítettem, hogy igazából erőteljesen foglalkoztat a Sony 1st party és 2nd party (ezek magyarázata alul) játékfelhozatala az idei év második felére. Az első felében persze el leszünk látva, de a másodikra egyelőre két komolyabb dolog van bejelentve… Persze leintettek a fórumozós társak, hogy “mit gondolsz, tán nem lesz ősszel semmi?”… Mégis úgy gondoltam, hogy azért érdemes sorba venni a bejelentett játékokat egy posztban, illetve azokat amelyek esélyesek a megjelenésre. Szó lesz a GT5 és az “ARC” csúszásáról is. A fórumba természetesen várjuk az idén általatok legjobban várt 1st party (csak PS3-ra megjelenő) címeket, egyéb észrevételeket. ‘PS3 játékfelhozatal mustra 2010′ itt folytatódik >>
Monthly Archive for January, 2010
Page 2 of 3

Ez most játékautó vagy komoly? Állítólag így fog kinézni a Qazana koncepció autó szériagyártású változata, amit a nagy sikernek örvendő Qashqai és a Note kis autó közé igyekszik majd pozicionálni a Nissan. Általában a koncepció változatok merészek, aztán mire sorozatgyártásba kerülnek, addigra szolidabb formát, konzervatív külsőt és belsőt kapnak. Itt azért sikerült megtartani a játékautó vonalakat… Mondjuk a Qashqai első tervei sem voltak ilyen girbe-gurba, futurisztikusak… De pl. a pillangó ajtók nagy bánatomra eltűntek és klasszikus 4 ajtós kasznit kapott. Ehhez képest ez a Nissan Juke… meglátjuk. Február 10-én mutatják be a sajtónak és a Genfi Autószalon során pedig a nagyérdemű publikumnak. Ősszel indul a gyártás Angliában, 2010 év végén szállítva az első darabokat.
A hype-gépezet már az E3-on elindult a játékkal kapcsolatban (pl. legjobb grafika ami játékban megjelent valaha), én pedig figyeltem, hogy ténylegesen mi fog történni a megjelenés után. Milyen bemutatók, tesztek lesznek róla: hamar kiderült, hogy a hype (végre) nem volt alaptalan, az Uncharted 2 az akciójátékok kategóriájában lényegében a “best game ever” címet szépen át is vette. Jogosan. ‘Uncharted 2: Among Thieves (rivjú)’ itt folytatódik >>
Mire tollat ragadtam sztrájk témában, addigra rendeződtek a dolgok, de nem is aktuálpolitikai értekezésbe akartam bocsátkozni. A vasárnapi ebéd után, 4-5 mákos palacsintával a hasamban, az jutott eszembe, a sztrájk egy klasszikus játékelméleti kérdés. Tökéletes példája a dollárárverés esetének, mely kísérletben 1 dollárt ajánlanak fel a licit nyertesének, ami 1 centről indul. Persze annyi csavar van benne, nemcsak a győztes licitet kell kifizetni, de a második legmagasabb ajánlatot is. Martin Shubik eredeti publikációjában (1971) azt írta, átlagosan 340 centért kelt el az 1 dolláros pénzjegy, de mivel a második licitáló is fizetett, így Shubik közel 7 dollárt “kaszált” 1 dollár elárverezésén. Ilyen dollárárverés minden verekedés is, hiszen ahogy Mérő László megfogalmazta, amelyik nem az, az nem verekedés, hanem verés. Egy bokszmeccsen a győztest is nagyon megverik…
Hasonlóan működik a sztrájk is. A sztrájkolók fizetés nélküli szabadságon vannak, tehát minden egyes eltelt nappal kemény forintokkal licitálnak a fizetésemelésért. Ahol előfordulhat, hogy az eredetileg kért fizetésemelés mértéke már összemérhető a sztrájk ideje alatt kiesett bérrel… Hasonlóan, a munkáltatót is kár éri a sztrájk ideje alatt folyamatosan. Ő hány nap termeléskiesést engedhet meg, meddig olcsóbb ez neki mint a béremelés? Mi lehet nyerő stratégia egy dollárárveréses játékban? Sose szállj be. Ha mégis beszálltál, minél hamarabbi kilépéssel minimalizáld veszteséged.

Miközben egyre durvább képességekkel ruházzák fel a be nem jelentett, létezésében is tagadott apple tablet-et a rajongók és újságírók, egy összeesküvés elméletre én is felkaptam a fejem. Egyesek szerint a Magic Mouse érintésérzékeny felületét felhasználva, nem csak pl. az iPhone (vagy egy tablet) képernyője lehetne beviteli eszköz, de akár a hátlapja is… Én ezt kicsit feleslegesnek tartom, ha már úgyis ott a spéci kijelző. Nade! Nemrég egy olyan kijelző technológiára jegyzett be szabadalmat a cég, ami nem csak érintést, de közelséget is detektálna. Kvázi hozzá sem kell érni. Ehhez jön hozzá az a cég akit 1-2 éve vásároltak meg a multi-multi-multi touch technológiájuk miatt. 10 ujjas navigáció, több ujjas “gesture”-ök. És akkor ott van Steve Jobs, aki utálja a régi érintőképernyőkön használt “stylus” pálcikákat, meg az OSX hasában a mai napig ott várakozó kézírás-felismerés… Képzeld el, ahogy ceruza nélkül, csak a toll tartás mozdulatát utánozva írsz az LCD-re, összeérintett hüvelyk és mutatóujjad között pixeleket gördítve rá…
Mondhatnám, a blogunk mint meghatározó média szereplő, meghívást kapott a tegnapi koncertre, de igazából csak mákunk volt. (Látjátok, ezért kell sok mákot enni!) Decemberben olvastam a djuice facebook-os oldalán, hogy kisorsolnak 3 pár jegyet, amiért egy egyszerű kattintgatós játékon kellett átverekedni magunkat. Azmeg ugye megy…
Aztán múlt héten csörgött a telefon, hogy én vagyok az egyik szerencsés nyertes és az MTV hazai HQ-jában vehetem át a jegyeket. Már az egy élmény volt, mert nem csak egy jót beszélgethettem a projekten dolgozókkal, de kicsit körbe is vezettek, még az élő adás készítésébe is bekukkanthattam a “vezérlőben”. (Mindig is akartam otthonra egy saját “vezérlőt”.) A hab a tortán az volt, amikor felfogtam, hogy nyertesek személyesen is találkozhatnak a zenekarral. Mondanom sem kell, félnaponta hívogattuk egymást Zephyrrel, mit mondunk, dedikáltatunk majd… ‘Depeche Mode, vén rokkerek éjszakája’ itt folytatódik >>
Gondolkoztam más postcímen is, de végül is ez rávilágít a lényegre. Zseniális. Mindenki gyorsan vegyen egyet…
Már az első fagy beállta óta érlelődik bennem ez a bejegyzés, mert ebben a csodálatos hóeséses/fagyos időben közlekedtem az autómmal, és több olyan dolgot tapasztaltam, amit úgy éreztem meg kell, hogy osszak itt a blogon, mert bizonyos dolgokkal egy csomó mindenki nincs tisztában. Akinek nem inge, ne vegye magára. A gyalogosoknak, bicikliseknek a közlekedésükhöz nem kell ismerni a kreszt (sajnos), illetve sokuknak jogsija sincs, fogalmuk nincs arról, hogy viselkedhet egy autó télen. Ez meg is látszik sajnos. A másik díszpinty társaság, a bátor autós, aki úgy hajt mínusz tízben, mintha 30 fokkal melegebb lenne. Tehát: ‘Közlekedés télen’ itt folytatódik >>

A kormányos tesztnél már írtam róla, most egy kicsit bővebben szeretném kifejteni a gondolatomat a Gran Turismo 5 legújabb demojával (?) kapcsolatban. Alapvetően ennek a kis 220 megás demonak az a célja, hogy adnak nekünk egy pályát (Indianapolos Speedway GP), hozzá két autót, és a pályán futott legjobb köridőnket szépen feltöltik a világranglistára. Aki a legjobb időt futja (mindkét autóval), az utazhat Indianapolisba. A verseny január 25-ig tart. ‘Gran Turismo 5 Time Trial’ itt folytatódik >>
Minden kertelés nélkül, álljon itt a 10 legsikeresebb cikkünk 2009-ből.
- PS3 media center
- Hol vásároljunk konzol játékot itthon és külföldön?
- Magyar TV-k online
- Wii teszt: a felemás élmény
- Hiába várjuk a Magyar PSN Store-t?
- Legalja: Giga cápa az óriás polip ellen
- Megtörik a jég? PS3 Firmware 3.10
- Kérdés: Nintendo DSi vagy DS Lite?
- Resident Evil 5 – demo
- Apple MacBook mini helyett
Ez utolsót, április elsejéről, nagyon izgalmas/vicces lesz visszaolvasni január 27-én, amikorra az Apple tablet számítógép bejelentését várjuk.







Itt megy a pörgés
> Sam. Joe > ...
> norbi2k > ...
> Iceakos > tundra > tundra > Mithorn > Mithorn > ...
> version > kaqxar > ...
> andris > CUSTOMHEAVY > ...
> zephyr > mnmlst > ...
> medoc > ...
> Máté > ...