Dante’s Inferno – Isteni (szín)játék?

A Dante’s Inferno egy jó játék? Nagyon.  Szórakoztató? Igen. Grafika? Rendben. Történet? Egész jó. Design? Brutál, szigorúan felnőtteknek. Irányítás? Korrekt. Hangok? A helyükön. Maradandó alkotás? Na, az nem. Miért? Mert mindent láttunk már, leginkább a God of War-ban.

„Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”
(Pokol:3, Babits Mihály fordítása)

A Dante’s Inferno története meglepő módon Dante Isteni Színjátékára épít, persze attól messzire elrugaszkodva.  Dante Alighieri tizenhárom éven át írta verses elbeszélést a XII. század elején. A történetet Dante egyes szám első személyben meséli el, amely során eltéved az élet sötét erdejében, ahonnan Vergilius a költő irányításával, és Beatrice az imádott, halott szerelme segítségével, a Poklon (Inferno), a Purgatóriumon (Purgatorio), és a Paradicsomon (Paradiso) keresztül sikerül kijutnia.

A Dante’s Inferno játék, ahogy a címéből is kitűnik a Pokolról szóló részt dolgozza meg, kicsit átértelmezve. A főszereplő Dante itt keresztes lovag, aki jól kigyilkolássza magát a szentföldön, magára varrja (nem elírás, tényleg!) a keresztes zászlót, küzd egy kicsit a halállal is, és hazatér a ködös Albionba.  Otthon, Beatrice az imádott feleség várja őt, sajnos kisség haldokolva. A nőt azonnal magával is cipeli Lucifer a pokolba, és távozóban Beatrice jól megvádolja Dante-t némi csalással, megcsalással, gyilkossággal és számos bűnnel, amiért bűnhődniük kell. Dante bűnei miatt kell Beatrice-nek azonnal blokkolnia a pokolban és Luciferrel randiznia. Dante utána ered, és végigküzdi a poklot azért, hogy megmentse Beatrice-t és közben bebizonyítsa, hogy nem olyan rossz ember ő. Mindkettővel sok dolga lesz; a pokol tele van mindenféle démonnal és gonosz lélekkel, a múltja alapján meg Dante messze nem nevezhető szentnek (Beatrice nem sokat hibázott a vádaskodással). Vergilius szellemként tűnik fel játékban és valójában ő a tutorial a játékban. Minden újdonság esetén feltűnik és ha kérjük elmagyarázza mi is vár ránk.

A látványra, design-ra és a hangokra nem lehet panasz. A pokol különböző köreiben egyre mélyebbre haladva folyamatosan változik a környezet. Az újabb környezetek, mindig újabb lények feltűnését is jelentik, akik  rendszeresen valami újdonsággal kedveskednek: gyorsabbak, nagyobbak, agresszívebbek, betegebbek, kisebbek, csapatosak, stb. A design tényleg felnőtteknek készült sok vérrel, meztelenséggel, erőszakkal. Pl. a Lust (Bujaság) pályán halomra lehet gyilkolni mindenféle nyögdécselő meztelen nőket, akik azon kívül hogy szanaszéjjel karmolnak, még egy támadó óriáscsápnyi akármivel is rendelkeznek ott lábköz tájon, amit konkrétan ki lehet tépni belőlük. Mindezt egy olyan környezetben, ahol nincs olyan bejárat, oszlop, faldísz és bármi, ami ne lenne jól felismerhetően női és férfi testrészekből felépítve. A pengekezű, csapatban támadó, villámgyors, fennhangon síró csecsemőkről meg már ne is beszéljünk.

„Mert a világ mélyét rímekbe kötni
csacsogó nyelvnek nem való, sem annak,
ki csak papát, mamát képes gügyögni”
(Pokol:32)

Az irányítás teljesen rendben van, és nem volt vele semmilyen problémám. Dante jól és pontosan reagál a kontrollerre, csak néha-néha kerültem máshova, mint ahova eredetileg akartam. Aki bármelyik God of War résszel (a PSP-s részt is ideértve) játszott, annak semmi problémája nem lesz az irányítással. Aki meg sohasem játszott még GoW-al, annak kell kb. plusz tizenöt perc, hogy tudja kezelni a játékot. Ami negatívum, hogy a játék nem szorít rá következetesen arra, hogy használjuk a különféle mozdulatokat és kombinációkat. Annak ellenére, hogy gyönyörű csatákat lehet ésszel és gyakorlással vívni a játékban, sajnos elég jól el lehet boldogulni az könnyű támadás gomb (négyzet) nyomkodásával is. Ha nem figyelünk oda, akkor az egész vad egygombos nyomkodásba csaphat át, amit unalmas egy idő után. Ugyanakkor odafigyelve és variálva a mozdulatokat, nagyon jó harci rendszert találunk, amellyel élmény a küzdelem.

A játékmenet, a szokásosnak mondható, zárt tereken játszódó küzdelmekből, mini játékokból, főellenfelekből, karakterfejlesztésből  és mindenfélék gyűjtögetésből áll össze. Minden megölt ellenfélért lelkeket kapunk, amik aztán elkölthetőek mindenféle újabb mozdulatokra, kombókra, képességekre. A főellenfelek változatosak, de végül mind ugyanarra a sémára épít: jól ki kell tapasztalni a gyenge pontokat, ütni vágni azokat, majd időben végignyomkodni gombokat a nagy sebzésekhez . A kornak megfelelően Dante is fejleszthető jó és rossz irányba, és rendszeresen dönthetünk a jó és rossz oldal között azzal, hogy a választunk a lelkek felszabadítása, vagy büntetése között. Igazából én nem tapasztaltam semmilyen hatást a játékmenetre, hogy jó vagy rosszba nyomulok, de mivel még messze a vége, rátalálhatok a következményekre.

Összességében a Dante’s Inferno egy nagyon jó játék, jó irányítással, kemény képi világgal és jó hangulattal. Az egyetlen problémája, hogy szinte nincs olyan eleme, amit ne láttunk volna a God of War valamelyik részében, vagy más akciójátékokban. A játékot viszont tökéletesen időzítve adták ki a GoW III előtt pár hónappal, így mindenkinek ajánlható. Aki nem ismeri a GoW szériát, vagy magát a stílust, annak jó kezdet lehet Dante is. Aki meg szereti Kratos küzdelmeit, de nem tudja kivárni a GoW III-at az sem fog csalódni, ha belekezd. Én ajánlom, mert egy isteni másolat.

„Oly helyen jártam – versbe venni félek -,
hol átlátszón, mint szálka az üvegben,
egészen jég alatt volt minden lélek;”
(Pokol:34)

9 Responses to “Dante’s Inferno – Isteni (szín)játék?”


  • Hát igen… Könyvben érdekel, játékban kimarad, nekem már ez egy kicsit sok a jóból horror szinten. Öregszem, Ninja Gaiden még poén, God of War éppen elmegy, de ennél durvábbra nem vágyom. :D

  • Nem hiába 18+ :)

  • Hát ja, én 31 elmúltam, nálam meg éppen az teszi, hogy egyre inkább nem vágyom az ennyire beteg dolgokra… Nem baj ha agresszív, meg kemény, de azért a ló másik felére sem kell átesni… :D

  • Hát tényleg vannak beteg részek kb 80%,és volt amikor ki is kapcsoltam a gépet :)

  • Sztem egyáltalán nem durva, és csak 15 vagyok, most néztem meg az animációs filmet is róla, az is tök jó, mert nem készült még róla film. Amúgy tényleg Albionba tér vissza, ahogy itt le van írva? Nagyot néztem amikor megláttam, mivel az a Fable világa. Tehát van összefüggés (pl. Aki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel Fableben is ott van egy táblán.)? Szerintetek lesz folytatás a DLC-k után (játékban és esetleg animációs filmben)? Tehát Dante’s Purgatorio és Dante’s Paradiso.

  • @dmspore: mivel 15 vagy, azért nem tudod, hogy az ember mi mindent lát ahogy idősödik, először poén, faltam én is a horrort kamaszként és később is, de ma már a kifejezetten trancsírozós részeket öncélúnak tartom, ahogy a penge kezű csecsemőt is a Dante-ban. Egy God of War is brutális, de a brutalitás csak eszköz, nem végcél.

    A Fable lehet, hogy merít Dante művéből, de lényegében ezen kívül semmi köze nincs Dante művéhez. Ahogy a játék is elég komolyan újragondolja a művet. Olvasd el Dante: Isteni Színjátékát, többet fogsz erről tudni. Ha meg 15 éves vagy, most fogsz róla tanulni. :D

  • “A főszereplő Dante itt keresztes lovag, aki jól kigyilkolássza magát a szentföldön, magára varrja (nem elírás, tényleg!) a keresztes zászlót, küzd egy kicsit a halállal is, és hazatér a ködös Albionba.”
    Ez az Albion érdekelne itt engem, hogy tényleg idetér-e vissza, mivel itt játszódik a Fable.

  • Dmspore: Fable-t nem toltam, mert valahogy sosem jatszottam annyit X-en, hogy egy ilyen hosszu rpg-be belekezdjek.
    NAem tudom ott milyen ertelemben szerepel az Albion. Albion a gorog nyelvbol szarmazik, es az eredeti jelentese valojaban Anglia. Itt ilyen ertelembem szerepel.
    Fable-be passzolna, ha Angliat/Nagy-Britanniat jelente?

  • Most mindenkinek kénye kedve hogy mit szeret és mit nem.
    Oké hogy undorító de legalább ez aza game ami elmondhatja hogy +18.
    Nem kortól függ hogy ki szereti…
    Valaki bírja de van aki nem, és persze hogy dugva hisz a pokolba játszódik
    az lenne furcsa ha pont ott nincs valami gusztustalan.

Leave a Reply