PSP – mikor lesz feltámadás?

Emlékszem annak idején mekkora reményeket fűztem a PSP-hez, mennyire be voltam sózva, amikor vásároltam 2005 novemberében 65.000 Ft-ért, ami akkor jó árnak számított. Eladtam GBA SP-met 25.000-ért és úgy más egészen barátságos ár jött ki rá. Volt hozzá Burnout, ami egy közel tökéletes játék volt. Szerettem/szeretem a kütyüt, mert bőven túlmutatott technikailag és minden szempontból az akkori gépeknél. Aztán, ahogy a kezdeti láz alábbhagyott még egész jó szoftver támogatást kapott, de szép lassan ahogy teltek az évek, egyre kevesebb (minőségileg meg pláne) játék jelent/jelenik meg rá, végül az utóbbi egy-két évben bekövetkezett a teljes nihil. Lehetne ezt selyempapírba csomagolgatni, hogy csak nekem volt az, meghogy a Sony milyen sok játékot hozott, meg DS-re sincs semmi, de ez nem igaz. Mi történhetett?

Nem fogom tudni megválaszolni ezt a kérdést, de pár gondolatot megosztanék a témában. Nézzük a számokat. 63 millió ment el belőle (egészen friss adat) – első handheld konzolnak ez baromi jó start. Főleg, hogy egy ideig a DS -t is verte. Viszont szoftver oldalról, ami a komolyabb hasznot hozza (a nem 1st party játékok eladásai után is kap a Sony pénzt) erősen bedöglött a piac. Ez a dolog végül is japánra nem igaz, mert ott most is éppen az élen van hardwer eladásban, szoftverben sem rossz arányaiban tekintve a többi régiót, de máshol egyáltalán nem jó a helyzet…

Feltehetem azt a kérdést magamnak, milyen meghatározó játékkal játszottam az elmúlt lassan 5 évben a PSP-vel.

- Wipe Out Pure
- Burnout Legends
- Jeanne d’ Arc
- Loco Roco 1-2
- Half Minute Hero
- God of War
- Resistance
- Puzzle Quest
- Katamari (Me any My)
- Echochrome
- Exit

Ennyi. 11 játék. Kevésnek tűnik? Az is. A GT PSP-t, és a GTA-t nem említettem, mert a GT egy kiherélt verzió volt, a GTA pedig meglátásom szerint irányíthatatlan (a Chinatown Wars meg DS-en volt jobb). Ha a fenti játékokat megnézzük, akkor látszik, hogy nagyobb része nem platform exkluzív, sőt, kettő közülük gyengébb is mint a nagy gépes verzió, ilyen pl. a Resistance vagy a Wipe Out, amelyek ettől függetlenül tetszettek, bár lehettek volna jobbak/mások, mint a nagy gépes verziók. Pozitív példaként a God of War-hoz vagy a Burnout-hoz sikerült úgy hozzányúlni, hogy felérjenek a nagygépes epizódokkal. Tehát, azt mondom, mindenek előtt ha áthoznak PSP-re egy nagyobb címet, akkor ne azt érezzük már, hogy olyan mint a nagyobb verzió, csak sokkal szarabb. 3rd party játékoknál még elnézhető, (NFS széria pl) de a Sony belsős címeinél nem (GT PSP – fail). Ott van pl. DS-en a Zelda… Az is a DS képességeihez lett igazítva, a mikrofonhoz, a két képernyőhöz, érintőképernyőhöz, nem a nagygépes verziót próbálták ráerőltetni valahogy kompromisszumokkal. Minden pontja a DS-re van kitalálva. Visszatérve a PSP-hez, nagy problémának látom, hogy egyszerűen alig készül minőségi játék kizárólag PSP-re angol nyelvterületre. Vagy az angol nyelvterület igényeihez. Japánban mennek a Monster Hunterek nagyon a gépre, nekem is tetszik, de míg az alapvető tutorialokat végigcsináltam, szöszöltem, eltelt majdnem 10 óra, erre sajnos nekem (s gondolom a tömeg nagy részének sem) nincs időm. Kint máshogy állnak ehhez, más a piac de itt… Mi van itt? Kapjuk a portokat, Motorstorm AE, Resistance, GT, Little Big Planet.
Nincs egy jó stratégia, nincs egy jó RPG (ja de a Jeanne d’ Arc, ami Európában meg se jelent, FF meg nem jött be), a Star Ocean feldolgozások nem igazán játszatják magukat, nem kapott el a gépszíj, nincs az, mint DS-en, hogy csak a két Dragon Questbe egyenként 30-40 órát raktam. Nincs az, hogy “húbazzeg ez olyan rpg, hogy ezzel játszanotok kell”…
Már gondolkodtam a gép eladásán, mikor Kojima bejelentette az új MGS részt. Ha nem lenne Peace Walker, igyekeznék sürgősen megszabadulni tőle. Azoknak lehet most érdekes a PSP, akik nem játszottak vele edidg egy percet sem. Ők mazsolázhatnak most, nekik megéri bepótolni a régebbi címeket egy használt géppel.

Más oldalról nézve, a PSP azzal, hogy mindent tud, (böngészés, filmnézés, zenehallgatás, cserélhető memória kártya) nem előnyére vált a gépnek. Gyakorlatilag a Sony saját maga alatt vágta a fát. Ugyanis mivel ugye ez egy handheld, ha éppen nincs játékra pénz, vagy nem akar valaki költeni, akkor filmet néz rajta, zenét hallgat, RSS-t olvas, stb. DS-sel összehasonlítva ott semmi ilyen lehetőség nem volt nagyon sokáig. Azt pedig szarozták, hogy jaj azzal semmit nem lehet csak játszani, igaz, viszont azt lehet, tökéletesen. Nem lerágott csontokkal, meg béna portokkal, meg évi két új címmel. S emiatt ha valaki használni akarta a kütyüt, akkor játszott rajta. Ha végigjátszotta amit akart, új játékot vett. Nem volt alternatíva. Ha nagyon ki akarom sarkítani, ott az apple, aki ugyanezt csinálja, korlátoz. De úgy korlátoz, hogy azért annyira ne fájjon. A Sony nem igazán korlátozott semmit, a gépet is gyorsan feltörték, amit FW frissítésekkel muszáj orvosolniuk (22-es csapdája). Ez a feltörés mondjuk szerintem nem befolyásol semmit, továbbra is azt mondom, hogy az, hogy a szoftverek nem fogynak, az csak kis részben a warez hibája. DS-re is van warez, mégis szárnyal a gép hardwer és software fronton is. Véleményem szerint ez lett a PSP veszte, ez a mindent tudunk, de közben a lényegi pontokra már nem koncentrálunk: nem a játékokra van felépítve a rendszer, hanem a gépre. Emiatt nem jönnek a számok, emiatt nincs semmi. Nem lett a gép sehova se pozícionálva, játékok szintjén sem, ilyen-olyan portok, kevés platform exkluzív, a Sony-nak szerintem fogalma sincs hol van ennek a gépneka helye a piacon. Csak játékra kellett volna pozícionálni. Vagy mindenre, de akkor meg azt kommunikálni és a játékos réteget meg nem csalogatni azzal, hogy évi két értelmes cím jelenik meg, illetve a buta replikák. Persze nagy kérdés, hogy a kezdeti horror árat ki fizette volna ki, ha csak játszani lehet a gépen?

Mi a jövő?
Nincs sok ötletem. A langyosban, ebben a félig tetszhalott állapotban elvergődnek az MGS-ig. Talán az megnyomja az eladásokat, Kojimában bízom, hogy most nem fogják kihagyni ezt az ütős kártyát, mint a Gran Turismo esetében (ugye okosan nincs benne Gran Turismo (karrier) mód, meg is bukott).
Illetve most pletykálják, hogy újra akarják indítani a jelenleg hatalmas buktának számító PSP GO-t (ugye túlárazták, később engedtek belőle, talán 150 dollárral már sikerülne is), aztán… Passz. A gépen szerintem kb 3 éve folyamatosan csak keresnek, ilyen szinten nincs probléma. Elképzelhetőnek tartok egy árcsökkentést E3-ra, de arra nagyobb szükség lenne, hogy platform exkluzív játékokat gyártanának a gépre, nem a nagyobb játékok ilyen-olyan verzióit. Tessék megnézni mit csinál a konkurencia és levonni a következtetéseket.

7 Responses to “PSP – mikor lesz feltámadás?”


  • Tök egyetértek, az utóbbi két évben alig vettem elő a PSP-met a DS (amit később vettem) már tök kopott, mindig nálam van. (Dragon Quest 30+ óra itt is megvolt). Egyszerűen gyengék a játékok. A portok nem érdekelnek (DS-en sem), exkluzív a gépre tervezett meg alig van.

    Azért a Half-Minute Hero-t még nagyon-nagyon tudom ajánlani, szerintem nagyon be fog jönni. Én tavaly csak ezzel az egy játékkal játszottam.

  • Hát ez az, hogy ugye a Half Minute Hero-t én is végigtoltam még rivjú is volt.

    A DS meg kopott, elnyűttem csuklórészét, pedig 2 évvel fiatalabb mint a PSP. Ez mindent elmond a helyzetről nálam is. Következő generációban az új DS lesz az elsődleges kézikonzolom, PSP 2 meg ki fog maradni, legalábbis az elején biztos.

  • a dolog szubjektív, nekem van mivel játszanom:

    Lumines
    Lumines II
    LittleBigPlanet portable
    Wipeout Pure
    Wipeout Pulse
    PixelJunk Monsters Deluxe
    echochrome
    every extend extra
    flow
    Holy Invasion of Privacy, Badman!
    Holy Invasion of Privacy, Badman! 2 egyelőre csak a demo
    Disgaea: Afternoon of Darkness
    Disgaea 2: Dark Hero Days
    Metal Gear Solid (PS1)
    mgs – digital graphic novel
    Final Fantasy Tactics (PS1)
    Prinny Can I really be the hero?
    Super Stardust Portable (+solo pack)
    Tetris psp mini
    Valkyria Chronicles 2 JP import, két hete jelent meg
    yggdra union

    a nagy részét amerikai ps store-ról vettem, a maradékot (luminesek, eee) umd-n vettem meg.

    ami pedig a közeljövőt illeti:
    ezek elvileg mind kijönnek őszig

    Disgaea – Infinite Loop
    echoshift
    Persona 3 portable
    MGS Peace Walker
    100 Man Ton no BaraBara (Patchwork Heroes)
    Prinny 2
    Hexyz Force
    Knights in the Nightmare

    ja és itt van ez:
    Onore no Shinzuru Michi wo Yuke
    nézzetek rá a demójára, nagyon jó

    üdv,
    gyak

  • Véletlenül sem akarok vitatkozni, csak azért megjegyzem, hogy a fent leírtakból vannak PS1-es cuccok, meg több a PSN vagy PS3 as verziók PSP-s változata… Ha nincs PS3 valakinek akkor jó poén lehet a Wipeout, LBP, Pixeljunk Monsters, Flow, stb… De ha már megvolt akkor… Nem a fenti 10 játékkal játszottam PSP-n, csak az volt ami meghatározó volt számomra, és ezt kevésnek érzem.

    A Prinny kimaradt, de majd bepótolom. Ezek amik idén jönnek, ez egész jó kínálatnak tűnik, de meglátjuk mi lesz belőlük. A GT PSP óta szkeptkus vagyok… Mindegy, legyen jó éve a PSP-nek.

  • Észrevehetné már a Sony, hogy a PSP ebben a formájában halott, rengetegen vesznek inkább iPod Touchot játszani, mert izgalmasabb. Az új PSP egy vicc, a felhasználók nagyobb része imádná az érintőképernyőt, a Sony meg egyszerűen nem csinál semmit.

    Kíváncsi vagyok, mi lesz.

  • Várjál-várjál! Mi még a különbség a PSP és az iPod Touch között??? iPod Touch-ra VAN MAGYAR STORE!!!

  • Mefi: az lehet, de God of War, meg egy csomó minden nincs rá. Aki nem alkalmi játékos, az nem vesz touch-ot játszani, mert a kis játékokkal amivel elvan az ember, az nem egyenlő Final Fantasy -val, amiben sok ingame videó van (2 gigás a játék), és 40-50 óra kaland. De mondhatnék nmás játékot is.
    Tessék különbséget tenni akettő között. A PSP játékkonzolnak készült, ami tud videot meg zenét lejátszani, netezni, de a Touch nem játékkonzol, hanem egy kütyü, amivel mindent lehet, de egyikre sincs kihegyezve.
    Viszonyításképpen az iPhone-os játékokat most a “PSP mini” szekcióban árulja a Sony, annyira nem összeegyeztethető egy rendes konzolos játékkal. Tessék megnézni a különbséget az iPhone-os MGS meg a PSP-s között.

    Amellett bár meg lehet oldani, de irányítás oldalról iPhone-ra megintcsak nem lehet egy pörgős akció játékot nyomni, ahol a reflexek számítanak és az időzítés, mert a touchscreen rá alkalmatlan.

    Félreértés ne essék, biztos van egy két jobb cucc, de nagy, teljes komoly játékok nincsenek rá, és a kézikonzol tulajdonosok sok olyannal is játszanak. Álktalában nem Tetris megy a gépeken, meg ilyen szintű játékok. Tessék megnézni Józsi vélekedését is erről.

Leave a Reply