Kaland a régi királlyal: Hangképeskönyv. Krúdy Gyula novelláiból. Valakinek ez mond valamit? Nekem már mond, de még csak most nézek körbe a témában. Az olvasás (nem felolvasás) híve vagyok, hallgatni dalokat, vagy egyéb zenéket szeretek, szóval a műfaj nem állt közel hozzám. Ez most mégis ütött. Talán épp azért, mert szeretek olvasni. Kezdetben kötelezők (mint mindenkinek), aztán magába szippantott a főleg fantasy vonal (Tolkien tehet mindenről :D), aztán a sci-fi irodalomnak bizonyos részei (Watson, Gibson…). Bevallom, magyar irodalommal alig-alig foglalkoztam, itthon inkább verseskötetek érdekeltek, na meg ahogy korosodtam, Márai és Wass Albert munkái kötöttek le. Tovább >>
Author Archive for zephyr
Kicsit nyomja a fejemet a karfa, de gyorsan kapok egy párnát. A lélekgyógyász doki jól beszél, lazít. Jól is jön, volt elég dolgom az utóbbi időben, határidők, sok munka, hajtás, pörgés, szokásos. Most jó. …Hunyja le a szemét, lazítson - kezdi lágyan. Egy virágokkal teli táj felett suhan, lazán, gondoktól, zakatolástól mentesen. Lazítson… - mondja ismét halkabban, és szépen el is altat…
Ritkán van az, hogy ténylegesen nem kell leharcolni senkit egy játékban. A Flower című játék ezen a ritkán járt úton halad, és visz minket is, mármint ha érdekel. A készítők nyilatkozata alapján mindenkinek ajánlható, könnyű relaxációs játék lesz. Nézegetem a képeket és tetszik. Sőt, azt is kinézem magamból, hogy repkedek a szép tájak felett… Ki gondolta volna, hogy eljön az idő, és ilyen játékokra is szükség(em) lesz?
Tegnap a Sony bejelentette, hogy az első üzleti negyedévük 50 millió profitot termelt, így a pár éve erősen minuszos Playstation üzletág pozitív irányba fordult. Ez válasz lehet a lezser viselkedésükre, amit az E3-on nyomtak, miközben semmi egetrengetőt nem jelentettek be - minek is, jövő év tavaszig korrekt felhozatallal rendelkeznek. Az más kérdés, hogy a Microsoft még jobban nyomul, és a 3rd party címekkel együtt erősebb szoftverlefedettséget tudhatnak magukénak. Illetve a nagy csavar, hogy a jövőre megjelenő leginkább Playstation címként emlegetett FinalFantasy 13 jön X360-ra is. Japánban PS3 -ra csak, de EU-ban, USA-ban mindkét gépre érkezik az alkotás. Érdekesség, hogy ezzel párhuzamosan pletykálják, hogy a Sony csak azért nem pörgött ezen a dolgon, mert van még valami a tarsolyukban, amit a hétvégén a Square fog bejelenteni…
Miközben a Sony és az MS veszekszik, és egymás elől halásszák el a 1st party címeket, a nevető harmadik csúnyán ráver mindkettőre. Nintendo. A pár éve mindenki által temetett cég nagyon látványosan alázza a “nagyokat”. A gépeiken az első perctől fogva keresnek, a szoftvereladásaik az egekben vannak, nincsen előttük semmilyen gát. Jogos a kérdés, hogy mit hoz a jövő? Az már tisztán látszik, hogy a casual réteg nagyon hálás a cégnek, de nem ártana egy kicsit komolyabban küzdeni a HC gamerek kegyeiért is. Igaz, jelenleg éppen nem belőlük élnek, de akik annak idején Zelda, Metroid miatt gépet vettek, azoknak nem ártana a kedvébe járni. Hosszú távon a PS-BOX -os tömeg hasonló rétegeit is átcsábíthatnák, vagy gépvásárlásra ösztönözhetnék. Bármi is lesz a story vége, egészen izgalmasan alakulnak a dolgok. A cikk végére itt egy kivonat a három nagy cég nyereségeiről/veszteségeiről az utóbbi 10 évben. Azt hiszem nincs mit magyarázni, a Nintendo mostani szárnyalása sem véletlen…
A tegnapi sokktól magamhoz térve, úgy döntöttem foglalkozok azzal a PS3 játékkal, vagyis inkább játéksorozat legújabb 4. tagjával, ami miatt az egész konzolosdit / játékosdit érdemes volt elkezdeni…
Próbálok spoliermentesen írni a játékról, hogy mindenki számára fogyasztható legyen. A történetbe nem szeretnék belemenni, mert a szálak kuszák, a közbenső részekben is lépkedett az alkotó az időben, és olyan szintűre fonta össze a szálakat, hogy kb. csak azok érthetik meg, hogy melyek a motivációk, illetve mitől fordulatok a fordulatok, akik játszottak az előző részekkel, de minimum a másodikkal és a harmaddikkal. Személy szerint az első nekem is kimaradt, de neten képregény formájában (eredeti Konami, nem vmi. rajongói gagyiság) fellelhető, ezért elolvastam :D. Annyit azért tudni kell, hogy ez a rész ebben a történetben az utolsó, vagyis Solid Snake kalandja befejeződik, a szálak elvarrásra kerülnek. Lássuk mit sikerült kihozni a játékból, és a PS3 legerősebb idei címéből. Tovább >>
Nos, aki ismer tudja, hogy odavagyok a PS brandért, a gépeikért, a PS1 en kívül mindenem volt, de a mai E3 -as prezi után nem tudom leplezni a csalódottságomat. Gyakorlatilag a szintén csalódást keltő Nintendo prezi után, jött egy unalmas Sony konferencia, ami valljuk be őszintén pár MMO-n kívül (ez nálam nem játszik, de ráépítenek rendesen), meg egy GOW3 teaseren kívül semmit nem mutatott az égvilágon. GT5 teljes mellé nem került dátum, KZ2 nem ér ide karácsony előtt, egyedül a LBP jött be nagyon, dehát az sem új, csak elcsúsztak vele. Sehol egy JRPG. Igen, két év alatt nem sikerült kiadni egyetlen normális JRPG-t sem a gépre. És nem is jelentettek be rá semmit, hogy majd jön. FF XIII exkluzivitást elvesztették. Tegnap MS bejelentette, hogy hozzájuk is érkezik. Tegnap nem gondoltam, hogy ez gond, mert biztos fizetett valami másért a Sony, hát nem fizetett.
Szóval nem tudom, mi a jövő, de nagyon nem állnak jól a dolgok. Valaki dobjon fel valamivel. Kész vagyok.
szerk: persze igen, a 3rd party címek ugyanúgy jönnek, csak ez a belsős fejlesztési hozzáállás, gyakorlatilag az új MMO hegyekkel gáz.
Nos nem tudom, hogy ezt a fórumot hány Megaman megszállott olvassa, mert tudtommal Greg sem az, én meg bár nyüstöltem DS-en az egyik részt, de kifejezetten rajongónak engem sem lehet nevezni… Annyit azért elmondhatok, hogy a klasszikus 2D-s platformer kategóriában jó kis sorozatról van szó. Igencsak furcsa lépésre szánták el magukat a játék alkotói a következő résszel kapcsolatban. A nagy “tegyünk át mindent 3D-be, pompázzon a poligon tenger” hullámban, a játék készítői nem hogy nem sodródtak el az árral, hanem egyenesen szemben mennek vele. A soron következő teljes értékű epizód a videon látható formában érkezik. 8 bit-es korszakot idéző grafikával és zenével, illetve nehézséggel. Ezek voltak azok a tipusú játékok, amelyek annyi Quickshot2 joystickot tönkretettek… ![]()
A játék mindhárom nagy gépre érkezik (eredetileg csak wii ware cím volt), de csakis letölthető formában. Vajon 2008-ban, milyen eredényt fog szűlni egy ilyen projekt? Vajon mi volt a mozgatórugója, s ha beválik, mit hoz a jövő?
Csak emlékeztető minden videojáték addiktnak, hogy a héten (július 14-18) megrendezésre kerül az E3 (Electronic Entertainment Expo), remélhetőleg nagy bejelentésekkel konzol és pc fronton is. Úgyhogy szélessávot beizzítani, hírportálokat felkeresni, 5 percenként frissíteni :D. Esetleges nagyon nagy bejelentésekről, nem várt érdekességről a Konnektor is tudósítani fog, mindenkinek jó szórakozást, időtöltést kívánunk!
Biztos vagyok benne, hogy bár nem mindenki játszott a Metal Gear Solid sorozattal, de sokan ismerik a zseniális történetéről, egyedi játékmenetéről/lehetőségeiről elhíresült játékot. A játék szülőatyja, Hideo Kojima minden idők egyik legjobb sorozatát adta a játéktörténelemnek és jogosan érdemli meg a dícséretet, mindent beletett, amit egy videojátékba manapság bele lehet. A sorozat legújabb része szintén beáll a sorba, a magas mércéken és a várakozásokon (ill. várakozásomon) bőven felül teljesített. Ez a bejegyzés most nem Snake utolsó kalandjáról fog szólni, de fontosnak tartottam ezt a fenti pár sort az illetővel kapcsolatban. Alább, a mester 5 kedvenc játéka található, az indoklás az volt azon kívül, hogy szereti őket, hogy ezek a játékok új technológiákat vezettek be.
- Super Mario Bros. series
- Portopia Renzoku Satsujin Jiken
- Xevious
- Outer World (known as Out of this World in U.S.)
- Metal Gear Solid
A fentiekből van két számomra vadidegen játék, a második és a harmadik. Az érdekesség viszont számomra a negyedik volt, ugyanis azt mindenki ismeri, aki 1992 ben Amigát, PC-t, vagy valamilyen konzolt birtokolt. Drága barátaim az Outer World nálunk Another World néven jelent meg. A MGS világát, filmszerűségét ismerve, egyértelműen érezhető a csodálatos/szomorú játék hatása…
Természetesen Snake sztorijának lezárásával a MGS sorozat nem fejeződik be, de Kojima más játékkal szeretne foglalkozni. Meglátjuk mit hoz a jövő, de bármi is legyen az, szívesen várjuk.
Ősszel érkeznek Star Wars játékok, és a Lucasarts bejelentette, hogy a wii mozgásérzékelős kontrollerjével majd “kardozni” is lehet. Mondjuk gyakorlatban ugye semmibe nem “akad” bele a kontroller az összecsapásoknál, de kontrollernyomkodásnál, vagy billentyű püfölésnél még mindig élethűbb…
Az egyik netes áruházban belebotlottam egy előre ehhez gyártott kiegészítőre, gyakorlatilag egy “fénykard” formájú tokra, amibe huszonakárhány extra brutál fényű ledet szereltek, és fény effekteket is produkál… A “kard” nem a remote kontrollerről kapja a kraftot, hanem külön elem kell bele… Kíváncsi lennék rá gyakorlatban, hogy a sötét nappaliban a tv előtt a leírás szerint “ultrafényes” kütyü mennyire zavar a játékban. De végül is mindegy, valakinek biztos tetszik majd, a Mariokarthoz is jól jött a kormány… Csak nem ilyen áron.
Bizonyos játékok mellett nem mehet el az ember, és egy ilyen sajtó által is felkapott gémre pedig pláne több figyelmet fordít. Gondoltam írok “pár” szót a játékról, bár nem játszottam még végig, csak az 1/3 -ánál tartok kb, de kezd körvonalazódni, mitől szeretik ennyire… Próbálom mindaddig tenni ezt, míg megérkezik külföldről az MGS4 csomagom, és ki nem szorítja az autólopós sztorit :D… Igazából nem akartam megvenni a játékot, mert bár a GTA3-mal és a Vice Cityvel sok időt töltöttem, a San Andreas nem fogott meg, és nem tudtam mit várhatok tőle. Persze olvastam a netet és voltak árulkodó jelek, hogy a játék azért jó lesz, pl. a főszereplő volt bosnyák katona Nico képében, vagy a temérdek lehetőség amikről a hírek/képek szóltak. Végül ajándékba kaptam a játék SE verzióját, ami önmagában is egy zseniális darab, táskával, trezorral, füzettel, OST -vel, szinte maga a tökély. Tovább >>












Itt megy a pörgés
> Zsuzsi > ...
> Rodeo Dr > Greg > FB2 > ...
> maques > maques > Máté > ...
> Greg > Raffla > ...
> Greg > barika > ...
> Sipec > ...
> Zsuzsi > Csanád > ...
> Csanád > ...