Archive for the 'gamez' Category

Ninja Gaiden Sigma 2 rivjú

“4. pálya vége. A nyavajás angyal után a szabadságszobor mindig kifog rajtam. Két bossharc egybekötve, jó kis vérfakasztóan izzadós Ninja Gaidenes szokás szerint. Idegeim feszülnek, jó taktikát túrok a neten. Valahogy csak le lehet győzni. Megvan, pár centis health csíkkal átesek a következő pályára. Örömújjongás, jöhet az 5. pálya. Másik 12 hátra van, mi lesz itt még vajon?

A Ninja Gaiden 2 szellemiségében az első részhez képest mit sem változott a fentiek alapján, de azért mégis. Az új rész a 360-as verzióhoz képest egy évvel később jött, emiatt plusz dolgokat építettek bele, de más oldalról viszont meg lett nyírbálva. Az első résszel összehasonlítva elmondható, hogy sokkal több esélye van az embernek végigjátszani, s ez javít a játék megítélésén, hiszen más dolgokban azért vannak hiányosságai. ‘Ninja Gaiden Sigma 2 rivjú’ itt folytatódik >>

Playstation Move


Pár perce ért véget a Sony prezentációja, sajtótájékoztatója az Amerikában zajló játékfejlesztői konferencián (GDC). Igazából túl sok meglepetés nem maradt, hiszen tavaly ilyenkor már bejelentették, ők is megcsinálják a maguk mozgásérzékelős kontrollerét. Ugyan a mezei Dualshock3-ba (Sixaxisba) volt már erre alkalmas áramkör, de tök fölöslegesen rakták bele, hiszen jóformán alig használták (értelmesen) a játékfejlesztők a klasszikus kontroller formához kötött gyorsulásmérőt. Míg a Microsoft a Natal projekttel egy kockázatosabb innovációba kezdett, addig a Sony a Nintendo által kijelölt utat választotta, azon agyalva mit lehetne tökéletesíteni még a bevált formulán. Hát… technikailag lehet, újítottak, de megjelenésben ez egy kemény Wiimote klón. Ami nem feltétlen probléma, sőt! Van egy javított wiimote-od, meg egy HD képes konzolod. A vas magában annyival tud többet a Nintendo megoldásához képest, hogy a kontroller abszolút helymeghatározásához nem kell a TV felé fordítani, szinte bármilyen helyzetből pontosan felmérhető a kontroller pozíciója. A keresztségben aztán a rendkívül beszédes “Playstation Move Controller” nevet kapta az eszköz, aminél az Arc munka/kódnév csak fantáziadúsabb volt. Aztán az abszolút mélypont a Sony nunchuckjának neve, a “Playstation Move Subcontroller” lett… (ízlelgesd: “Hé Pisti, dobd már ide a szubkontrollert!”) Amúgy ezen is van analóg kar, D-pad, x & o gombok (klasszik ok+cancel gombok PS-en) és a dualshockon megszokott dupla ravasz. Egyik eszköz sem igényel elemcserélgetést, a DS3-hoz és a Sixaxishoz hasonlóan lehet majd tölteni. Mit kell még tudni? Ára “100 dollár alatt”, amiért kapunk egy PS Eye webkamerát, egy játékot, egy kontrollert. Idén ősszel. Szinte minden 3rd parti fejlesztő támogatni fogja. Főbb demózott játékok: Little Big Planet co-op kiegészítő, Socom4, Sports Champion (Wii Sports klón HD-ben?), Move Party, EyePet, Motion Fighter.

A bejelentés videója a hajtás után: ‘Playstation Move’ itt folytatódik >>

Ma éjjel 1 órakor GDC Sony prezentáció…

… az új mozgásérzékelős kontrollerrel a főszerepben. A jelenleg ARC névre hallgató kütyüt fogják bemutatni, illetve reményeim szerint demózni. A korábban az oldalunkon is megjelent ARC prezentációhoz képest annyi eltérés lesz a pletykák szerint, hogy a Dualshock 3-at a cég állítólag kicserélte egy a wii nunchuck kiegészítőjéhez hasonló eszközre. Ha így lesz, nagyon fogunk neki örülni. Konkrétumokkal a prezentációt követően tudunk szolgálni.

Gran Turismo 5: Nascar trailer

Frissen érkezett az ősszel (?) startoló Gran Turismo 5: Nascar játékmódjának a trailere. Megszokott Gran Turismo minőség jellemzi, örülünk. A Nascar trailerrel párhuzamosan új ingame videok is befutottak, ezeket itt tudjátok nézni. Várjuk! :D

1-2-3 mikrofonpróba

Anno, valamikor 2006 év elején, a konnektor egy podcast-nak indult, de valahogy nem állt kézre a dolog, hamar a blog formátum felé fordultunk Zephyrrel. Nemrég viszont megkeresett minket Dewla, aki hasonló témákban vezet blogot maga is, hogy van-e kedvünk kooperálni videó játék beszélgetős műsor létrehozásában. Elkapott minket a lelkesedése, lecsaptunk a lehetőségre és az alábbi fél órás anyag készült. Egyelőre próbálgatjuk a technikát, keressük a nekünk fekvő, nektek tetsző műsor szerkezetet, formátumot. Mi “toljuk a kontentot”, ti meg toljátok a kommentot! :)

 
icon for podpress  Standard Podcast [30:39m]: Play Now | Play in Popup | Download

PSN probléma: 8001050F

Ma több fórumon és híroldalon is olvasható, hogy a “8001050F” hibaüzenettel nem engedi belépni a rendszerbe a PSN a felhasználókat, illetve ha elindítasz egy játékot, annak a trófeáit is eltűnteti. Egyéb érdekes jelenségek is felléptek ezeknél a gépeknél, pl. a gép órája visszaáll 1999/12/31-re, stb. Véleményünk szerint nem firmware hiba okozza a problémát, hanem a Sony saját maga a rendszerébe való csatlakozáskor. A hiba oka még nem tisztázott, sok magyarázkodás sincs (jobb is :D ) de a hivatalos infok szerint már dolgoznak a javításon. A trófeák esetleges elvesztése miatt nem kell aggódni, a trófeákat a rendszer folyamatosan szinkronizálja a PSN-nel, tehát nem (csak) a gépen vannak elmentve.
Jó hír, hogy nem az összes gépet érinti a probléma. A Slim gépek tulajdonosai azonnal fellélegezhetnek, ők nyugodtan használhatják a gépet. Viszont a pufi gépek tulajdonosai csak akkor kössék netre a ps3-at, ha megbizonyosodtak arról, hogy a gyártási verziószáma nincs ebben a listában:

!Update: A saját gépem nem szerepelt a listában, mégis nullázta a dátumot (1999.12.31).
Ha lehet, verziószámtól függetlenül, pufi gépet ma senki ne kapcsoljon be.

!Update: A NeoGaf-on olvasott infok szerint, bár szoftveres a probléma (nem halt meg fizikailag semmi a gépben), a firmware-nek vagy a PSN-nek semmi köze hozzá.
- a legelső szériás pufi gépeknél, kb. mindenki számára érthetetlen módon (Kutaragi szelleme? :D ), a gép belső órája átfordult február 29-re. Ugye amikor a gépet bekapcsolod, az OS ellenőrző folyamataiban a nem értelmezhető dátum fennakad, és emiatt a védelmi rendszer leblokkol egy csomó dolgot… Ezt követően a gép az órát kilövi, és az visszaáll 1999 12. 31 -re.
A support azt mondja, hogy meg kell várni míg a mai nap eltelik, utána automatikusan helyreáll a rend, mert az óra nem fog értelmetlen számot mutatni holnap. Reméljük így lesz.
!Update: A probléma közben megoldódott!

Batman: Arkham Asylum (rivjú)

Az első Batman film óta követem a szériát. A szuperhősös filmek tetszettek, de nem voltam a rajongójuk. Nyilván sokat számított, hogy milyen volt a kivitelezés, meg mennyire jó a sztori. A vegyes minőségű Batman filmek után jött a nagy feltámadás a “Begins” 2005-ben, amire mindenki felkapta a fejét- én is csak másért: a minden szempontból kiváló hangulatba és bőrbe bújtatott bárgyú sztori számomra tönkretette a filmet. A rajongók persze oda-vissza voltak érte, merthogy az bizony a képregény alapján készült… A zseniális Joker alakításnak köszönhetően (R.I.P. Heath Ledger) a legutóbbi film még sikeresebb lett. S ekkor jött a furcsa fordulat: bejelentettek egy Batman játékot, ami nem a film alapján készül, hanem egyértelműen a képregényt fogja feldolgozni, a sötétszürke ruhás Batman-nel. Nézzük, mi lett belőle. ‘Batman: Arkham Asylum (rivjú)’ itt folytatódik >>

Yakuza 3, Sonic … racing demo

Egész jó demókhoz volt szerencsém a Segának köszönhetően, gondoltam kirakom ide a konnektorra is. Az egyik a Yakuza 3 angol feliratos változatának demoja, a másik a pedig a szépnevű Sonic & Sega All Stars Racing egypályás mókája. ‘Yakuza 3, Sonic … racing demo’ itt folytatódik >>

Dante’s Inferno – Isteni (szín)játék?

A Dante’s Inferno egy jó játék? Nagyon.  Szórakoztató? Igen. Grafika? Rendben. Történet? Egész jó. Design? Brutál, szigorúan felnőtteknek. Irányítás? Korrekt. Hangok? A helyükön. Maradandó alkotás? Na, az nem. Miért? Mert mindent láttunk már, leginkább a God of War-ban.

„Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”
(Pokol:3, Babits Mihály fordítása)

A Dante’s Inferno története meglepő módon Dante Isteni Színjátékára épít, persze attól messzire elrugaszkodva.  Dante Alighieri tizenhárom éven át írta verses elbeszélést a XII. század elején. A történetet Dante egyes szám első személyben meséli el, amely során eltéved az élet sötét erdejében, ahonnan Vergilius a költő irányításával, és Beatrice az imádott, halott szerelme segítségével, a Poklon (Inferno), a Purgatóriumon (Purgatorio), és a Paradicsomon (Paradiso) keresztül sikerül kijutnia.

A Dante’s Inferno játék, ahogy a címéből is kitűnik a Pokolról szóló részt dolgozza meg, kicsit átértelmezve. ‘Dante’s Inferno – Isteni (szín)játék?’ itt folytatódik >>

GT5 – ÜberTextúra!

Kézikamerás a felvétel, de azt hiszem mindent elmond a játék minőségéről, főleg a fűre hívnám fel a figyelmet, meg az egyéb textúrákra…. :D Kérünk megjelenési időpontot!

!UPDATE: Hurrá, a GTplaneten találtam még kézikamerás videókat, illetve fontosabb, hogy vannak képek is, méghozzá összehasonlítja a Gt5 prologue -ot a mostani (valószínűleg véglegeshez közeli) verzióval. Respect! Katt!