A "tényleges" második rész érkezik Move támogatással PS3 -ra a zseniális Echochrome-ból. Hogy miről szól a játék? Nézzétek meg a videót. Zseniális. ]]> http://konnektor.org/index.php/2010/07/echochrome-ii/feed/ 3 http://konnektor.org/index.php/2010/06/gt5-gozhenger/ http://konnektor.org/index.php/2010/06/gt5-gozhenger/#comments Mon, 21 Jun 2010 10:36:29 +0000 zephyr http://konnektor.org/index.php/2010/06/gt5-gozhenger/

Na ezt tessék figyelni itt felül. Vállalom, hogy imádom a GT5-öt, de azért van is miért… Tények: 20 helyszín – 70 pálya, kb. 1000 autó, Nascar, WRC, Super GT, 2 játékos osztott képernyő, 3D, Youtube feltöltés, zenék szabad cserélgetése sajátra, arc követés eyetoy kamerával (ahogy fordígatod a fejed, úgy nézel az utasfülkében balra-jobbra), időjárás váltakozás, pályaszerkesztő, stb… Megjelenés: november 2. 

Esik. Nem csak a Heavy Rainben, hanem kint is, esős májusunk volt, és így az utolsó napokra sem hagyott alább. Én abba a vékony rétegbe tartozom, aki szereti ha esik, szóval most éppen kapóra jött, amikor nekikezdtem a Heavy Rain-nek. Az alaphangulat tehát megvolt, játék pedig úgy símult ebbe a képbe, mintha mindig is oda lett volna tervezve. Az ember pedig gyorsan átadja magát, hatása alá kerül. Borongós hangulatú, családi tragédiákra, kiejezetten nyomozásra építő játékból gyakorlatilag manapság nincs a piacon. Ha egy-egy darab az ember ölébe pottyan hosszas (évek) várakozás után, akkor úgy játszik/éli meg a sztorit, a játékot, mint egyfajta felfedezést. Felfedezni valami olyasmit, ami már volt ugyan egyszer valamikor régen más formában, de most megint itt van sok év múlva, megint friss és lebilincselő, korszakalkotó és letehetetlen.

Origami, gyilkosságok, 4 főszereplő
A történet szerint egy amerikai városban szedi áldozatait az origamis gyilkos. A gyilkos 10 év körüli fiatal fiúkat öl, és kezükben origami figurát hagy, innen a név. A gyilkosságokat rendszerint zuhogó esőben végzi, az áldozatokra is ilyen körülmények között találnak rá. A játék 4 főszereplőt vonultat fel, mindegyikük próbálja felgönygyölíteni az ügyet, hiszen mindegyikük más és más pontokon kapcsolódik a sztoriba. Név szerint: Madison Paige- újságíró, a sztori miatt ered a gyilkos nyomába, Ethan Mars a családapa, aki fia eltűnése miatt keveredik az ügybe, Norman Jayden -t az FBI rendeli ki, Scott Shelby a korosodó magánnyomozó pedig a saját szakállára kutat.
A sztoriról nem szeretnék sokat írni, révén, hogy erősen lelőném a poénokat, legyen elég annyi, hogy Ethan fiának eltűnése körül indulnak meg a szálak. A játékban a négy szereplőt egymástól független epizódokban, külön irányítjuk, önállóan indulnak meg a gyilkos keresésére, és a sztori előrehaladtával szépen lassan össze is érnek a szálak a végkifejletre.

Nem csak irányítod: a része leszel
Egy standard videójáték úgy kezdődik, hogy amikor kezünkbe kapjuk végre az irányítást, kisebb tutorial-okon végigvezet, hogy megtanuljuk irányítani a főszereplőnket. Főhősünk adott mozgásrepertoárral rendelkezik, ezzel mászkálunk a felépített pályákon, oldjuk meg a feladatokat, stb. Na most a Heavy Rainben ezt kb. el is kell felejteni. A Heavy Rainben csak egy letárolt mozgás van, amit mindig elő lehet venni, az pedig a séta. Minden más helyzettől függ. Mire gondolok? Ahol interakcióba lehet lépni a környezettel, felvillantja a képernyőn, hogy mit csinálj. A szép az, hogy ezek a mozdulatok a valóságot utánozzák, pl ki akarod szabadítani magad valahonnan és rángatni kell valamit, akkor rázni kell a sixaxist. Verekedésnél rántsd jobbra a kontrollert, adsz egy jobbost az ellenfélnek. Beülsz az autóba, kézifék kienged – told a jobb kart előre, az indításhoz tekerd meg a kart – ahogy a kulcsot tekered, aztán pedig kar hátra- tedd az automaváltót drive- ba. S így tovább. Egyszerűen úgy érzi az ember, hogy ő van ott, ő csinál mindent. Alapvetően ez a koncepció egész más mint a megszokott. Lehetne azzal vádolni a készítőket, hogy na jó, de akkor egyfajta Quick Time Event sorozat (mint a God of War szériákban a kivégzések) a HR de ez nem igaz. Ugyanis az akció és egyéb cselekedeteknél lehet rontani is, maximum más lesz a jelenet végkimenetele. Igen, nem csőben megyünk előre, mégha úgyis tűnik, mert egy ilyen hiba, vagy siker után máshogy folytatódik minden. Pl. az FBI ügynökünkkel a nyomozási repertoárban egy speckó szemüveggel/kesztyűvel kutathatunk nem látható nyomok után. A szép az, hogy nem feltétlenül akkor enged tovább a játék, ha megtaláltunk minden árulkodó jelet, nyomot. Ha úgy döntünk, hogy adott mennyiségű info elég, és elmegyünk a helyszínről hátrahagyva fontos dolgokat/nyomokat (nyilván tudtunkon kívül), akkor máshogy fog folytatódni minden, vagy később a sztori végén jön ki a következmény. Ha pedig hibázunk, utólag nincs retry vagy az, hogy visszatöltjük a csekkpontot. Nem. Itt úgy lesz minden, ahogy elsőre csináljuk, nem lehet utólag megváltoztatni a jövőt, csak mert utólag máshogy döntöttünk volna…

Filmszerű tálalás minden oldalról
A Heavy Rain főszereplőinek leválogatásához majdnem 500 színészt hallgattak meg. A választott színészek zseniálisan hozzák a szerepüket. Értelemszerűen minden mozgást felvettek, a színészi játék és a szinkron is tökéletes, az egész rendezés nagyon ki van találva. Márpedig a párhuzamosan futatott sztori miatt és a sok leágazás miatt nem volt könnyű meló. Az eredmény pedig az a kategória lett, amit a generáció elején vártunk a PS3-tól és a Sony-tól: Profi, gyönyörű, zseniális. Szépek a modellek, az eső egyszerűen ott folyik a képernyőn, az FBI ügynök autójában ahogy az ablaktörlő lapát törli, szinte meg akarnánk érinteni, annyira valóságos. A környezet is körültekintően le van modellezve, szépen, részletesen. Nagyon hangulatosak a helyszínek, mindegyik térről, szobáról, egyebekről érezzük, hogy ott vagyunk, nem egy lemodellezett világban, hanem ott a helyszínen. Érezzük a koszos tapéta szagát, az autószerelőműhely olajillatát, az esőt minden percben, a párás hangulatot, a helyzetek komorságát. Egyszóval rendkívül átélhető atmoszférát teremtettek a játékhoz, ami mellé zseniális zene is társul. Szomorkás és baljós melódiák zúgnak a háttérben illetve adott helyzethez igazodó témák, zongora és vonósok, rossz szavunk nem lehet rá.

Verdikt
A Heavy Rain túl lép a videojáték fogalmának határain. Nem ír ki feleslegesen semmit, nincs HUD, nincs csekkpontot jelző felirat, vagy bármi, csak azt látjuk, hogy a képernyő jobb oldalán megjelenik egy ikon, hogy a játék tölt vagy csinál valamit. A sztorinak 5 féle befejezése van, azokhoz sem egy út vezet. A főszereplőkhöz ragaszkodni kezdünk, szívvel – lélekkel akarjuk megmenteni őket vagy küzdeni velük, a kontroller pedig arra erszköz, hogy a mozgásaikat a valóságba áthozza a képernyőről. Lehet, hogy túl magas röptűnek hangzik amit írok, de erre nincs más gondolat, ez történik. Szenvedünk, koncentrálunk, drukkolunk. A HR napjainkban játszódik, olyan helyszíneken, körülmények között, amelyeket már mi is láthattunk már. A HR súlyossága, vagy a mélysége abban rejlik, hogy nem egy fantasy, sci-fi vagy más világból próbál valamit átadni, izgalmat, értéket, tanulságot, stb. A HR attól olyan közeli, attól olyan félelmetes, lebilincselő, hogy a mai világban játszódik, és egyszerűen már eleve ez a tény nagyon közel visz hozzá. Az “akár veled is megeshet” illúziója néha felvillan. Persze csak egy pillanatra, valószínűleg nem fogunk sorozatgyilkosságban részt venni semmilyen oldalról. Mármint remélem … A sztoriban nincs hibázási lehetőség, vagyis van, de utána nem lehet semmit visszacsinálni. Nincs load game, nincs retry. Itt megtörténnek a dolgok mint az életben, döntéseink szerint haladunk, aztán meg továbbalakulnak a dolgok, úgy ahogy. Életszerű, ha mondhatok ilyet. Ezt szolgálja ki az irányítás, ahol szintén nem lehet sémákra hagyatkozni. A szomorú, borongós környezet erre még rátesz egy lapáttal, a lehető megmélyebben fogjuk beleélni magunkat a sztoriba.
Érdekes, hogy mostanában folyamatosan esik. Miközben játszottam a játékkal ez gyakran előfordult, a játékban is, a valóságban is esett az eső, mondanom sem kell, milyen izgalmas, hangulatos volt az egész.
Bizonyos játékokra sokat várunk, bizonyos játékmeneteket kevesen mernek bevállalni, mert a játékipar attól fél, sosem hozza vissza az árát, hiába újít, hiába ad többet, hiába kezeli az egész videojáték fogalmát máshol mint a nagy átlag. De azért néha mégis megtörténik a csoda, hogy aztán évek múlva is fel lehessen emlegetni, az egyediség és a filmszerűség fehér hollójaként. Ilyen játék a Heavy Rain. Mindenkinek kötelező! 9,5/10pont.

Mindig is voltak és most is vannak nagy nevek a videojáték iparban, amelyekre odafigyel az ember, ami utat mutat, vagy legalábbis egyfajta etalonnak számít. Ilyen a GTA, az MGS, illetve JRPG szinten a Dragon Quest mellett ilyen a Final Fantasy is. Ezt a mostani XIII -as részt majd négy évig vártuk, a szakma és a rajongók egyaránt. Ugyanis azontúl, hogy szenzációs CG múvikkal voltunk ellátva, és emocionális történettel kecsegtettek a készítők azt igérték, hogy megpróbálkoznak a harcrendszer gyökeres átalakításával. A körökre osztott verziót már az előző részben kikapálták, kíváncsi voltam, hogy az FF XII (egyébként egész jól működő) gambit rendszerét hová lehet tovább módosítani, illetve összességében az igéretek mennyire fognak találkozni az igen magas fokú elvárásokkal.
Ténylegesen ez a rivjú nem próbál majd beállni abba a sorba, amiket netszerte olvasni lehet, nem próbálom meg huszadjára leírni a sztorit. Az FF külön részei között vannak kapcsolódási pontok, pl. a chocobo-k, de a sztorik és a főszereplők élete között semmiféle logikai összefüggés nincs. Azért írom le ezt, mert ebből tán látszik a sorozat szellemisége, végül is egy hangulat, egy stílus a visszatérő apróságokkal, de a történet mindig egy új fantázia, egy új mese, egy új átélhető küzdelem, és így mindenkinek élvezhető, bármikor is kapcsolódik be a sorozat fejezeteibe. (Modoroskodást elkerülendő, az ilyen gondolatokkal majd vigyázok ) A 13. rész a leggazdagabb az érzelmekben, illetve talán a karaktereink sorsa is a lehető legszorosabban fonódik össze egymással, mint eddig bármelyik részben. Most sem lehet karaktereket generálni, főleg úgy nem lenne sok értelme, ha próbálnánk utána rájuk húzni valami pátosszal teli sztorit. A történetnek és a világnak sok helyen utána olvashattok, én nem kezdek Fal’Cie-kről meg Cocoon világáról kiselőadást tartani, nem olvassátok el úgysem.

A történet a gerinc
Lényegében 6 teljesen más beállítottságú és célú karakter kovácsolódik össze a 13 fejezet során. Nyilván nem ok nélkül, van egy magasztos cél a háttérben ami miatt együtt tevékenykednek, de az alapvető mozgatórugók teljesen eltérőek. Ezeket összehozni, összefonni, átvinni az LCD kijelzőről az ember fejébe/szívébe igazi szép feladat. A karakterek közül többen ismerik is egymást ilyen-olyan okokból, lehet a mozgatórugó pozitív és negatív is. Kifejezetten érdemes, élvezetes figyelni, ahogy ezen érdekek, érzések, gondolatok változnak a játék közben, gyakolatilag emberi fejlődés megy végbe, tehát nem csak arról szól a fejlődés, hogy miután sokat harcoltunk, kétszer akkora lesz a sebzés. Zseniálisan ki van dolgozva, hogy egyszer sem cselekednek úgy, hogy logikátlannak éreznénk, vagyis nem csinált fordulatok jönnek, hanem csak úgy megtörténnek a dolgok mint az életben. Ez pedig nagy szó, mert a történet, és ezek a dolgok képezik a játék gerincét, de nem abban az értelemben, hogy ez vezet előre új pályákra, hanem minden ennek van alárendelve. Sem a harcrendszer, sem a játékmechanika, sem a kasztok kimaxolása nincs olyan élvezetes ebben a játékban, mint maga a sztori.

A kanyon és az új harcrendszer
Ez a fenti gondolat pedig jelentősen megosztja a kritikusokat és a játékosokat is. És engem is felelősségteljes kritizálásra késztet, ugyanis bármennyire is szép és kialakított ez a sztori, bizony a játékmechanikától sokkal többet vártam volna. A pályatervezés az első 20-25 órában nem szól másról, csak annyiról, hogy egyfajta csőben “kanyonban” haladunk előre a sztoriban, mindenféle leágazás, egyéb mellékküldetések, vadhajtások felkutatása nélkül. Tehát a sztorit lehet játszani, és nincs is más lehetőség. Pedig egy japán szerepjátékban, és egyáltalán egy szerepjáték műfajban többet várna az ember. Se beszélgetni, se egyéb dolgokkal időt tölteni nem lehet. Még a tárgyak vásárlását is meg tudjuk oldani menüből, nincs mozgás, nincs egy minimális szabadság sem. Oké, később amikor kinyílik egy kicsit a világ (Gran Pulse-on szabadon lehet majd mászkálni) akkor lesz egy kis “oda megyek ahova kedvem van”, de ha a sztoriban szeretnénk előre haladni, akkor a történet utána megint egy csőben folytatódik tovább. Lehet mellékküldetéseket is csinálni, de sajnos mind arról szól, hogy “menj oda és öld meg a xy szörnyet”. Ez pedig szerintem hatalmas probléma. Oké, nem akarok nagyon fontos dolgokat eldönteni, de azért kis mozgás lehetett volna benne (mint a GTA 4 ben pl, furcsa hasonlat de ez jutott az eszembe). És nincs. Így tehát, ha mozgás nincs is, meg beszélgetés, eldöntendő kérdések, stb, marad a harcrendszer. Na most a harcrendszerről egy elég kövér bejegyzést tettem pár hete, itt lehet elolvasni. Összefoglalva nem lett rossz, de a paradigmák közti zongorázgatás a kontrollerrel kész őrület. Ha pedig nem vagy elég gyors, az a csapat életébe is kerülhet. A valós idejű harc jó poénnak, frissnek tűnik elsőre, de azért hosszabb távon kimutatja a foga fehérjét, ennyire kihegyezni a paradigma váltásokra a rendszert elég merész ötlet volt. Nem rossz, de nem lettem meggyőzve arról, hogy jobb mint a körökre osztott átgondolós rendszer.

Képesség fa, fegyverek
Az FF XIII-ban nem XP-t, hanem Crystal Pointot osztunk el a karakterek kasztjai között. Ahogy azt a harcrendszerről szóló bejegyzésben írtam, a különféle kasztok váltogatása, és mixelése lényegében a legfontosabb harc közben. A szerzett tapasztalati pontokat a kasztok között szabadon oszthatjuk, mivel mindegyik karakternek több kasztja van. Adott karakternél egy kasztot fogunk erősíteni leginkább, de nyilván a többit se lehet elhanyagolni. 6 karakterünk van és 6 féle kaszt, amiből 3 embert választhatunk ki a harcokra szabadon. Sajnos ez a szabadság a 11. fejezetben érkezik a játék felénél, de addig el fogunk bíbelődni a harcrendszerhez való hozzászokással, stb. A fegyvereinket/kiegészítő tárgyainkat (gyűrűk, stb) is lehet fejleszteni. Ehhez organikus és nem organikus összevőket találunk/vásárlunk. Érdemes vele szórakozni, mert a fegyverek fejlesztése sarkalatos lesz a végjátékban, de ezzel érdemben szintén csak a 11. fejezet után tudunk foglalkozni- persze addig sem fogjuk elhanyagolni, de pénz nélkül eléggé nehézkes.

Verdikt
A fenti írásból talán kitűnik, hogy a játék leggyengébb pontja, hogy az első huszonvalahány órában a sztori mesélésen és a folyosószerű pályákon kívül nem igazán történik semmi. Aki eltölti az időt, pl. a datalog-ban információ után kutat, meg itt-ott fejlesztget az el lesz, de aki egybe megpróbálja lehúzni, az meg fogja gyűlölni a játékot, mert egyben dögunaloom lehet. Én úgy 8-10 részletben jutottam el a 11. fejezethez, de ha addig kihúzza az ember, a játék második felében már sokkal jobban fog szórakozni. Nem mondom, hogy addig unalmas, mert sokféle helyszín és történés van, de folyamatosan az az érzése az embernek, hogy mindenhova egy kicsit nagyobb pályát terveztek. A helyszínek eszelősen ki vannak dolgozva ahhoz képest, hogy folyosó szerűen csak úgy áthaladunk rajtuk. Brutális grafika, lélegzetelállító látvány a videók és a játék közben is, szenzációs zenével, hangokkal megspékelve. Szóval a helyszínekre, hangulatra ilyen szempontból nincs, és nem is lehet panasz. Másik oldalon ott az érzés, hogy valószínűleg valami sokkal nagyobbat, grandiózusabbat akartak a fejlesztők, de csak ez maradt.
Eleve milyen furcsa gondolat az, hogy 25 óra játék után érezzük a szabadságot egy kicsit… Aztán ott a másik kérdés, hogy miért nem lehetett több interaktivitást, több féle kalandot belecsempészni, fele ennyi folyosóval? Még az sincs, hogy meg kellene szerezni egy tárgyat, amivel már bejuthatunk az akárhová… A legegyszerűbb RPG elemek is kimaradtak, és ez hiányzik mint egy falat kenyér. A HP automatiikusan visszatöltődik, nem kell potionökkel vacakolni. Manapont nincs is. Amire van idő azt végrehajtják a karakterek, amire meg nincs, akkor annyi. Ezek nem rossz dolgok, hogy nem a Potion-ök összeszedésére hegyezték ki a játékot, de azért amivel ez helyettesítve van, nem igazán izgalmasabb bizonyos pontokon. Aztán ott van a paradigma rendszer, ahol az ember adott csapatnak állíthat be paradigmákat, de ahányszor új csapat van, a régit elfelejti a rendszer, és ha netán viszaváltunk akkor állíthatjuk be megint. Idegesítő és felesleges. Ugyanakkor nem kell várni, amikor játszunk, pörög minden, halad a harc mint a karikacsapás, elég hamar kiderül stratégiát kell váltani, vagy szimplán erősebb csapattal kellene jönni. Szóval ez meg pozitívum.
Összességében elmondható, hogy az FF XIII egy olyan játék, aminek időt kell hagyni. Méghozzá nem is keveset. A sztori is (a 8. fejezet után) indul be ténylegesen, tehát meg kell küzdeni azért a tartalomért ami a játékban van. Csak mélyen elrejtették, a játék fele előtt alig-alig elérhető – csöpögtet nekünk a történetből, azzal húzd ki, és utána már jó lesz. De miért kell ennyit várni? A 10-20 óra egyfajta tutorialnak kicsit erős. Mikor végigvisszük és nézzük a stáblistát, mégis úgy érezzük hogy kaptunk valamit. Zseniálisan kitalált a sztori, gyönyörű és szépen kidolgozottak a karakterek, pátosszal teli a végkifejlet, minden megvan amitől azt mondja az ember, hogy húúú… Csak ez a rendkívül furcsa felemás játékmenet mellé, az ne lenne. 8/10 pont.

Tippek:
Ezt most csak az olvassa, akit érdekel egy-két segítség a végigjátszáshoz.
Chapter 11 – GP-n kimaxoltam a karaktereket. Mármint amennyire lehetett a 4. szint első körét, aki majd játszik vele, okvetlenül csinálja szerintem, sok könnyebbséget jelent, utána sem könnyű a játék, de legalább nem kell visszajönni, se később képességeket fejleszteni-grindelni, lesz elég CP a végéig tápolás nélkül.

Pénz
A fegyók/egyebek fejlesztéséhez sok kell. Chapter 11-ig nem kell vele foglalkozni, meg nincs is honnan szerezni kb. Viszont amikor Oerba-ba ér az ember, van az egyik emeleten az egyik házban egy _kicsi_ robot, akinek cuccokat kell összeszedni a faluból. Szedjétek össze, aztán kaptok egy csomó cuccot, ami úgy 5-600.000 Gil-t ad. Megoldódnak a fegyverfejlesztési problémáitok.
Azért írom így le konkrétan, mert minden fórumban robotról beszélt mindenki, én meg egy ellenfelet kerestem (nyilván nagyot merthogy mi más adna ennyi mindent ), és először el is mentem faszán mellette, ugyanis _ADDIG_ nem is volt olyan mellékküldetés sem (GP-n sem) ahol csak gyűjtögetni kell a jutalomért.

Gyorsan csináltam egy összehasonlító elemzést a frissen publikált Battlefield: Bad Company 2 statisztikák alapján. Arra voltam kíváncsi, van-e bármi különbség a két tábor játék stílusa, eredményességében. Nos a jobbára az xbox játékosok végeztek az élen (mint pl. az egy óra alatt szedett frag-ek számában), de a legtöbb esetben minimális az előnyük. Két dologban járnak élen a PS3 tulajok: csöndben, késsel gyilkolászás és a mesterlövészek is gyakrabban “festik meg” az ellenséges katonákat, hogy a csapattársak is láthassák őket a radaron. Amiben viszont az xbox-osok a többihez képest is jóval többet vernek rájuk, az pedig a lepukkant járművek és eszközök javítása a repair toollal.

Elő nem keresem hol írogattam olyan dolgokat, hogy ez az év nyereséges lesz, de hogy írtam, hittem az biztos. Nem szomorúság ez, csak úgy vagyok ezzel, mint Zorg (Gary Oldman) az 5. elemből: “most egy kicsit csalódtam”. A hír majd egy hetes már, de azért egy pár gondolatot megér. Tehát, a hivatalos számok szerint a Sony: Networked Products & Services részlege, amibe a SOE és a Playstation is beletartozik (tv, telefonok, stb NEM) csinálta a brutális 893 milliós veszteséget tavaly április elejétől idén március végéig, vagyis a legutóbbi üzleti évben. Érdekes, hogy mostanáig eladásokban a PS3 volt a szűk keresztmetszet, de erre az évre fordult a kocka, a PS3 közel 30%-os növekedést hozott (13M), viszont a PSP és a PS2 brutálisat zuhant. A PS2-ből eddig 146M ment el, 10 éves, nem lehet érte bántani, de a PSP zuhanásáért (30%) csakis a Sony a felelős.
Nem ismerünk pontos tényeket arra vonatkozóan, hogy miként áll össze ez a sok mínusz, de azért megpróbálom fejben összerakni hol mehetett el a pénz. Mindenekelőtt, tavaly áprilisban úgy 40-50 dollárral drágábban gyártották a PS3-at mint ahogy eladták, és a kisebb/olcsóbb Slim hiába érkezett meg, ezt a számot nullára épp az üzleti év végére sikerült hozni. Vagyis, átlagosan úgy 30-40 dollárt buktak gépenként, ez a 13M eladott konzolnál úgy 450-500M dollár körül van. Aztán az is pénzbe került, hogy a költségeket lenyomják, vagyis maga a Slim kifejlesztése, gyártósorok stb. Viszont ezzel párhuzamosan a raktározási, szállítási költségek csökkentek a méretkülönbség miatt. Illetve a PS3 szoftverkínálata is jól teljesített, 1st party, 3rd party egyaránt, tehát az sem vitte el a pénzt, sőt szépen hozta, ugyanis a 3rd party címek után is kapják a jogdíjat. A legrosszabb IP-jük a MAG volt, tudtommal abból is elment kb. fél millió, szóval nullára kitermelte magát.
Mint a fentiekből látszik, bár termelt mínuszt a PS3, azért csak sikerült 1/3-os eladásnövekedést létrehozni, ezáltal 4,5 M-ra csökkenteni a rést az Xbox360-nal szemben. Tekintve, hogy ez a rés volt már 8,9M is, egészen dícséretes, illetve kiváló játékokat kaptunk, szóval PS3 szempontból egy szavunk nem lehet.
Ellenben a PSP -t nincs miért megdícsérni. Szerintem egyetlen anyagilag sikeres játékot gyártottak az elmúlt üzleti évben, az pedig a Capcom-os Monster Hunter volt. A GT PSP önmagában még karrier mód nélkül sem volt rossz, és papíron az eladásokban is jól szerpelt, de sokat ingyen adtak a GO mellé, meg budget árban, szóval azzal félig vagyunk elégdettek. Aztán ott van egy rakat szoftveres bukta: Resistance PSP, Motorstorm PSP, hogy két hírsebb címet írjak. A Resistance kifejezetten tetszett, de nem hozta vissza az árát, ahogy a Motorstorm sem. Klasszikus Sony probléma, hogy próbálnak nagygépes komolyságú címeket a kis gépre átvinni kompromisszumokkal, aztán az egészből egy erősen felemás eredmény lesz, tisztelet a kivételnek, de erről már cikkeztünk is, amikor legutóbb kiborultunk a gép impotenciáján.
Aztán ott van a PSP GO. A teljes bukta, a tökéletesen rosszul pozícionált drágaság, ami ugyanabban a zavarosban vergődik mint a PSP, csak még drága is. Egy alapvetően PSP-nél olcsóbb előállítást igénylő gép, amit mégis majdnem másfélszeres áron árul a Sony. Érthetetlen. Gondolom a tervezési költség, a gyártósorok, stb, megint elvitt egy rakat pénzt, és ha azt nézem, hogy cserébe elment kb 200.000 gép (vagy annyi se) akkor egyszerűen azt tudom mondani, hogy orbitális tévedés volt. Vagy netes szlenggel fogalmazva: EPIC FAIL. Bepróbálkoztak a csak online értékesítéssel, bukta lett.
A SOE mínuszairól nem gondolom, hogy 100 milliókban mérhetők, szóval maradhatunk a konzoloknál. Összességében nem akarom én a PSP -re lőcsölni ezt a mennyiségű mínuszt, de azért most ebben része volt, nem is kicsi. A kis gép se pozícionálva, se normális áron árulva nincsen. Szerethető játékokból is alig-alig. Az elkészültek közül pedig nagyobb része bukás volt, a 3rd party fejlesztők sem törik magukat, hogy jó játékokat adjanak ki rá. Az egész szoftveres PSP kínálat a béka feneke alatt pihen, és nem is nagyon mozgolódik, csak időnként egy-egy király IP vel, pl az egy hónap múlva startoló MGS: Peace Walkerrel. Viszont ez kevés. A pletykák PSP 2-ről beszélnek, meglátjuk mi lesz az E3-on.
Ennyi, nagyon reméljük, hogy egy év múlva pozitívabb mérlegről beszélhetünk, és összeszedik magukat.

A meglehetősen tömeghentre építő Painkiller készítőinek idén fog megjelenni az új játéka, Bulletstorm néven. Az első trailert megnézve tisztán látszik, hogy az agresszivitást nem rejtették mélyre a játékban. Ultra violance a leggyengébb fokozaton is, már aki érti a célzást. A játékmenet dinamikusnak és igencsak pörgősnek tűnik, megspékelve kiváló hangokkal. Összességében hangulatra egy oldszkúl FPS-t kapunk új köntösben, szerteágazó lehetőségekkel (gondoljunk a kaktuszra ). Persze lehet, hogy történet is lesz benne, de ha nem lesz, az sem számít, a trailer alapján így is szeretjük. Már látom, hogy egy-egy nehezebb nap után véletlenszerűen választunk majd egy pályát, és helyre tesszük a dolgokat. A trailer zenéje a Nine Inch Nails munkáját dícséri, reméljük jelen lesz a játékban is, ha nem is mindig ebben az ordítós verzióban, hanem pl. Quake 1 OST hangulatban.

Éppen most berzenkedtem, hogy nincs egy normális autós játék a gépre, nemhogy szimulátor, de arcade sem. Persze talán az Outrun 2006 Coast 2 Coast HD változata kielégítené az igényeimet, de azt már egyszer végigtoltam PS2-n, szóval nem lenne tökéletes élvezet, illetve újdonság, csak a HD miatt. Két arcade autóverseny van kiadás előtt így késő tavasszal, az egyik a Split/Second, a másik pedig a Blur. A kettő közül a Split/Second tűnik igéretesebbnek (szerintem), és most vele is fogunk foglalkozni, hiszen a héten megjelent a demója. Az első videók alapján picit szkeptikus voltam, de a demó kipróbálása után ez elszállt.
A játékot a szintén arcade adrenalinbomba Pure készítői fejlesztették, ezen a szinten már várható volt, hogy megint hoznak valami minőségi cuccot, bár ahogy írtam, a színes csillivilli shotok mögött rejlő valódi tartalomról csak és kizárólag a gyakorlatban lehet meggyőződni. A mostani koncepció szerint, azon kívül, hogy száguldozhatunk ilyen olyan pályákon fantázia szülte sportkocsikkal, borsot törhetünk az ellenfelek orra alá. A sok driftelés, másik mögött autózás feltölt egy csíkot, amit aztán nem pl. boostra használhatunk, hanem a pálya lerombolására. Gyakorlatban miután elérünk egy szintet ezzel a csíkkal, akkor az előttünk haladó járművekre a pálya bizonyos pontjaira érve pl rárobbanthatjuk a benzinkutat amin keresztül áthalad, vagy valami rászakadhat, stb. Ezt a lehetséges pillanatokban ikonok jelzik. Ezek a pályára robbantott maradványok ott maradnak a helyükön, vagyis egy 3 körös verseny végére mindenféle törmelék között száguldozunk majd. A játék poénja, hogy az ellenfelek is ezt csinálják, csináltam pár versenyt ugyanazon a pályán és nem folyt le egyik sem ugyanúgy. A pályán természetesen vannak alternatív útvonalak, na nem nagy dolgokra kell gondolni, de a rövidítés (egy veszélyesebb terülten keresztül) simán beleférhet. Multiplayerre sem lehet panasz, van SplitScreen mód (régóta vártuk), ahol egy képernyőn versenyezhetünk ketten, illetve lesz netes multiplayer lehetőség is, elképzelek úgy 8 autót pályánként, akik kb. csak zúznak, jónak igérkezik .
A demóból ennyi adatot/információt lehetett kifacsarni, ez szerintem be is mutatja, hogy kb. milyen lesz a játék. Gyors, élvezetes, valószínűleg nehezedéskor néha bosszantó, de pl az irányítás ezerszer szimpatikusabb volt, mint a Burnoutban. Többjátékos móka miatt akár a split/screen akár a multi jó poén lesz, valószínűleg lesznek ilyen-olyan játékmódok is. Örülök nagyon, hogy végre nem nyílt városban játszódik a verseny az utcák lezárásával kijelölve a versenyútvonalat, hanem önálló pályák vannak, saját stílussal, sebességgel, rombolhatósággal. Kíváncsi vagyok mennyi pályát és autót fog felvonultatni a program, de az tény, hogyha ezt a minőségi szintet hozza nagyban, akkor igencsak elégedettek leszünk a végeredménnyel. Végre egy jó alternatíva az arcade autóversenyekre, már csak a szimulátoroknál kellene egy a GT5 mellé. Várjuk szerettel.
Hivatalos honlap.