Archive for the 'PSP' Category

PSP – mikor lesz feltámadás?

Emlékszem annak idején mekkora reményeket fűztem a PSP-hez, mennyire be voltam sózva, amikor vásároltam 2005 novemberében 65.000 Ft-ért, ami akkor jó árnak számított. Eladtam GBA SP-met 25.000-ért és úgy más egészen barátságos ár jött ki rá. Volt hozzá Burnout, ami egy közel tökéletes játék volt. Szerettem/szeretem a kütyüt, mert bőven túlmutatott technikailag és minden szempontból az akkori gépeknél. Aztán, ahogy a kezdeti láz alábbhagyott még egész jó szoftver támogatást kapott, de szép lassan ahogy teltek az évek, egyre kevesebb (minőségileg meg pláne) játék jelent/jelenik meg rá, végül az utóbbi egy-két évben bekövetkezett a teljes nihil. Lehetne ezt selyempapírba csomagolgatni, hogy csak nekem volt az, meghogy a Sony milyen sok játékot hozott, meg DS-re sincs semmi, de ez nem igaz. Mi történhetett? ‘PSP – mikor lesz feltámadás?’ itt folytatódik >>

PSP gyorstesztek

gyorsteszt

Vágóhídon az Assassin’s Creed: Bloodlines, Motorstorm: Arctic Edge és az Amigás Pinball Fantasies “PSP minis” verziója. ‘PSP gyorstesztek’ itt folytatódik >>

PSP Go: túlárazás, PS3 Slim: siker

Nem is olyan rég postoltunk az ügyben, hogy mennyire túl van árazva a PSP GO és mellé a játékok is drágák, nos az eredmény is megvan. A gép mondjuk ki, rossz starttal kezdte a pályafutását, jóval kevesebbet sikerült eladni belőle mint tervezték, Franciaországban a nyitásra leszállított 40.000 gépből 4-5000 ment el, illetve most jöttek Ausztáliából az adatok 1000 db talált gazdára belőle. Nézhettünk volna más adatokat is(ez itt nem válogatás, hanem véletlenszerűen két helyzetjelenetés) a helyzet sehol nem számít jónak. Összehasonlításképpen ugyanannyi idő alatt Ausztráliában PS3 Slimből 60.000 ment el. S ezzel térjünk is át a PS3 Slimre, a gép startjával minden régióban átvette a vezetést, és érdekes, hogy egész jól kitart. A bűvös 300 dollár alá bemerészkedtek a Sonynál és ez meg is tette a hatását. Visszatérve a PSP GO-ra nem tudom meddig lesz piacon (bár ha nyereséggel árulják végül is bármeddig) de a kizárólag digitális disztribúció próbálkozás konzolon, egyelőre úgy tűnik megbukott. Vélemény?

Half-Minute Hero (psp)

hmh

Egyszerűen odavagyok azokért a játékokért, aminek a bemutatóját úgyis kezdhetném, hogy “na most figyeljetek pupákok, ilyen még nem vó’t”. Mert a mostani tesztalany a “fél perces hős” ilyen. Nagy és ritka okosság a mezőnyben. Kiváló példa arra, hogy a dolgok visszafelé is működnek, tehát minden RPG szabálynak, grafikai magaslatoknak ellentmondó játék is lehet nagyon szórakoztató és közel tökéletes. ‘Half-Minute Hero (psp)’ itt folytatódik >>

Gran Turismo (psp)

gtpsp

Rövidülnek a nappalok, esik az eső, az idő nyomaszt, de tényleges panaszra a videojátékosnak ilyenkor nincs oka. A játékipar precízen erre az időszakra adagolja nekünk a jót (Uncharted 2 -t nem ad valaki kölcsön? :D ) hiszen az ősz és a tél aktívabb időszak a gamereknél. Érthető módon mostani tesztalanyunkat, a hatlövetű Gran Turismo sorozat PSP-s verzióját is ide pozícionálták a szezon elejére, nyilván a PSP Go startja mellé. Nézzük, mit sikerült a nagygépes verziókból átmenteni a kézi változatra. ‘Gran Turismo (psp)’ itt folytatódik >>

Ratchet & Clank: Size matters (rivjú)

ratchet_psp

Az új Ratchet & Clank rész most fog érkezni PS3-ra, és mivel nekem ez a sorozat kimaradt, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom a PSP-s verziót, hátha megtetszik, és akkor lehet, hogy futok egy kört a ps3-as változatokkal is. A játék 2007 -ben jelent meg, azaz nem mai darab, de cserébe jó áron hozzá lehet jutni. A játék beváltotta, sőt, túlteljesítette az elvárásaimat, nézzük meg miért. ‘Ratchet & Clank: Size matters (rivjú)’ itt folytatódik >>

PSP GO – árcsökkentés (frissítve)

psp_go_okt

Igen, jól látjátok, olvassátok, már csökkentik is az árát a PSP Go-nak Angliában. Két napja olvastam, azóta érlelődik bennem ez a post a kialakult helyzetről, amit maguknak csináltak. ‘PSP GO – árcsökkentés (frissítve)’ itt folytatódik >>

Sony előadás a Tokió Game Show-n

sony-motion-0004

Igazából semmi meglepő, pár dátummal lettünk csak okosabbak. Ez eddig tech demó formájában élő “varázspálca”, ami ötletesen ötvözi a Nintendo Wiimote és az MS Natal mozgásérzékelős megoldások előnyeit, jövő tavasszal lesz kapható. Aztán a GT5 minden vérmes reményünk ellenére idén már nem jelenik meg, csak jövő márciusban kerül a japán polcokra (szerk.: most jött egy belsős info, hogy angol nyelvterületre áprilisban érkezik)…

Na de had másoljak ide csak pár rövid angol nyelvű idézetet a saját prezentációjukból:

  • Game consoles and networks are now inseparable.
  • Content creators can find profit in many new ways (think — DLC and online games), which is indicative of an ever-expanding interactive entertainment business.
  • Hirai also touts PlayStation Network success — 29 million accounts, with accumulated sales exceeding 25 billion yen. “Game content sales” have been the key contributor.

Ha ennyire hisznek az online funkciókban, a digitális tartalom értékesítésben, akkor nem üres ugatás ez, amíg itt Bivalybasznádon, a vadkeleten évek óta csesztek lehetőséget adni mindezekre amire most felvágnak? Képmutató, töketlen banda. De ezt már kiveséztük. Egy párszor…

Őszi játékfelhozatal

oszi_felhozatal

Az őszben sok dolgot szeretek, egyrészt ilyenkor találom a legszebbnek a természetet, másrészt mert indul az év végi hajrá (nem munka szinten). Minden videojáték kiadó cég nagyobb részt most jelenteti meg a legerősebb címeit. Három konzolom (ps3/psp/DS) van, időm meg kevés, de azért nagyon lelkes vagyok. A folytatásban megpróbálom összeszedni platformonként azokat a címeket amelyek érdekesek lehetnek idén (az, hogy mi fér bele a költségvetésbe az más kérdés :D ), ezekről írok pár sort, illetve a fórumban várjuk a hozzászólasaitokat a ti mászthev, erőteljesen várós játékaitokról! ‘Őszi játékfelhozatal’ itt folytatódik >>

Sony Magyarország: PSP Go-t se forgalmazunk

loser

Köszönjük szépen Sony Magyarország! Kérdés, hogy kivel tolnak ki? Eltelt 2 év, és nem tudták azt sem megoldani, hogy egy angol nyelvű store-t kapjunk eurós árakkal, ahol a magyar bankkártyákat elfogadják. Ez sem érthető 2009-ben Európában, de ha már ez nem ment, legalább az menne, hogy megvásároljuk a PSN kártyákat itthon, és azon keresztül vásárolunk. Nem, azt sem lehet megoldani. Sőt, akkor már a PSP Go-t se adjuk ki, minek vele vesződni? Ha nagy nehezen megjelenik valamilyen termék, a hivatalos Sony boltos árak meg magasabbak mint bárhol. Nevetséges!
Elmondjam mi lesz az eredmény? XY megveszi az import PSP GO-t. Csinál egy USA acc-ot. Az egyik üzleten keresztül dollárért feltölti a gépet. Elkölti USA-ban a pénzt. És Önök majd azt mondják, hát igen, itthon nincs is értelme store-t csinálni, és a magyarok kiskapuznak. Vagy csak a kényszer?
Kedves Sony Magyarország ki merjük jelenteni bátrani, hogy Önök JÁTÉKOS ELLENESEK. A pénzüket a store-on elkölteni nem tudó magyar fórumozók ezrei vártak arra, hogy a kisújjukat megmozdítsák. És mi az eredmény? Semmi! Valószínűleg az üzletág vezetője egy percet nem játszott konzolon, nem is érti, nem is érdekli, miért vár itt mindenki. Meg mire. A saját zsebükből veszik ki a pénzt, és közben a saját hírnevüket rontják, mert akinek volt 100ezres meg előtte 160ezres konzolra pénze, annak másra is van. Kérdés, hogy a cégnek mennyi bizalmat fognak szavazni ezek az emberek a jövőben. Szeretnénk gratulálni, jó úton haladnak! Gyakorlatilag itt konnektor szinten ezért tartunk fel, frissítünk olyan cikkeket, amiben a vásárlással kapcsolatban segítünk egy rakat honfitársunknak. Azoknak a nem létezőknek, akiknek felesleges itthon store-t csinálni.
Ja és a forrás: HWSW.hu.