Elő nem keresem hol írogattam olyan dolgokat, hogy ez az év nyereséges lesz, de hogy írtam, hittem az biztos. Nem szomorúság ez, csak úgy vagyok ezzel, mint Zorg (Gary Oldman) az 5. elemből: “most egy kicsit csalódtam”. A hír majd egy hetes már, de azért egy pár gondolatot megér. Tehát, a hivatalos számok szerint a Sony: Networked Products & Services részlege, amibe a SOE és a Playstation is beletartozik (tv, telefonok, stb NEM) csinálta a brutális 893 milliós veszteséget tavaly április elejétől idén március végéig, vagyis a legutóbbi üzleti évben. Érdekes, hogy mostanáig eladásokban a PS3 volt a szűk keresztmetszet, de erre az évre fordult a kocka, a PS3 közel 30%-os növekedést hozott (13M), viszont a PSP és a PS2 brutálisat zuhant. A PS2-ből eddig 146M ment el, 10 éves, nem lehet érte bántani, de a PSP zuhanásáért (30%) csakis a Sony a felelős.
Nem ismerünk pontos tényeket arra vonatkozóan, hogy miként áll össze ez a sok mínusz, de azért megpróbálom fejben összerakni hol mehetett el a pénz. Mindenekelőtt, tavaly áprilisban úgy 40-50 dollárral drágábban gyártották a PS3-at mint ahogy eladták, és a kisebb/olcsóbb Slim hiába érkezett meg, ezt a számot nullára épp az üzleti év végére sikerült hozni. Vagyis, átlagosan úgy 30-40 dollárt buktak gépenként, ez a 13M eladott konzolnál úgy 450-500M dollár körül van. Aztán az is pénzbe került, hogy a költségeket lenyomják, vagyis maga a Slim kifejlesztése, gyártósorok stb. Viszont ezzel párhuzamosan a raktározási, szállítási költségek csökkentek a méretkülönbség miatt. Illetve a PS3 szoftverkínálata is jól teljesített, 1st party, 3rd party egyaránt, tehát az sem vitte el a pénzt, sőt szépen hozta, ugyanis a 3rd party címek után is kapják a jogdíjat. A legrosszabb IP-jük a MAG volt, tudtommal abból is elment kb. fél millió, szóval nullára kitermelte magát.
Mint a fentiekből látszik, bár termelt mínuszt a PS3, azért csak sikerült 1/3-os eladásnövekedést létrehozni, ezáltal 4,5 M-ra csökkenteni a rést az Xbox360-nal szemben. Tekintve, hogy ez a rés volt már 8,9M is, egészen dícséretes, illetve kiváló játékokat kaptunk, szóval PS3 szempontból egy szavunk nem lehet.
Ellenben a PSP -t nincs miért megdícsérni. Szerintem egyetlen anyagilag sikeres játékot gyártottak az elmúlt üzleti évben, az pedig a Capcom-os Monster Hunter volt. A GT PSP önmagában még karrier mód nélkül sem volt rossz, és papíron az eladásokban is jól szerpelt, de sokat ingyen adtak a GO mellé, meg budget árban, szóval azzal félig vagyunk elégdettek. Aztán ott van egy rakat szoftveres bukta: Resistance PSP, Motorstorm PSP, hogy két hírsebb címet írjak. A Resistance kifejezetten tetszett, de nem hozta vissza az árát, ahogy a Motorstorm sem. Klasszikus Sony probléma, hogy próbálnak nagygépes komolyságú címeket a kis gépre átvinni kompromisszumokkal, aztán az egészből egy erősen felemás eredmény lesz, tisztelet a kivételnek, de erről már cikkeztünk is, amikor legutóbb kiborultunk a gép impotenciáján.
Aztán ott van a PSP GO. A teljes bukta, a tökéletesen rosszul pozícionált drágaság, ami ugyanabban a zavarosban vergődik mint a PSP, csak még drága is. Egy alapvetően PSP-nél olcsóbb előállítást igénylő gép, amit mégis majdnem másfélszeres áron árul a Sony. Érthetetlen. Gondolom a tervezési költség, a gyártósorok, stb, megint elvitt egy rakat pénzt, és ha azt nézem, hogy cserébe elment kb 200.000 gép (vagy annyi se) akkor egyszerűen azt tudom mondani, hogy orbitális tévedés volt. Vagy netes szlenggel fogalmazva: EPIC FAIL. Bepróbálkoztak a csak online értékesítéssel, bukta lett.
A SOE mínuszairól nem gondolom, hogy 100 milliókban mérhetők, szóval maradhatunk a konzoloknál. Összességében nem akarom én a PSP -re lőcsölni ezt a mennyiségű mínuszt, de azért most ebben része volt, nem is kicsi. A kis gép se pozícionálva, se normális áron árulva nincsen. Szerethető játékokból is alig-alig. Az elkészültek közül pedig nagyobb része bukás volt, a 3rd party fejlesztők sem törik magukat, hogy jó játékokat adjanak ki rá. Az egész szoftveres PSP kínálat a béka feneke alatt pihen, és nem is nagyon mozgolódik, csak időnként egy-egy király IP vel, pl az egy hónap múlva startoló MGS: Peace Walkerrel. Viszont ez kevés. A pletykák PSP 2-ről beszélnek, meglátjuk mi lesz az E3-on.
Ennyi, nagyon reméljük, hogy egy év múlva pozitívabb mérlegről beszélhetünk, és összeszedik magukat.

Erősen friss hír, de a PSP tulajoknak mindenképpen kedvező, hogy a japánon kívül mindenhol gyengén szereplő PSP és a klinikai halál állapotában vegetáló PSP GO eladásokat próbálja a Sony boostolni azzal, hogy egy újabb God of War játékot jelentet meg a kisgépre. Ghost of Sparta névre fog hallgatni, a játékot a Ready At Dawn stúdió fejleszti, a Santa Monicával szorosan együtt működve. A képekből úgy tűnik, hogy a külcsínre nem lesz panasz (BESZARTOK ), a történet pedig állítólag sok kérdésre választ ad, pl Kratos családjával, vagy a tetkójával kapcsolatban. Az előző részt is nagyon szerettük, ezt is nagyon várjuk. Hivatalos bejelentés, shotok.

A PlayStation.Blog Share oldalán lehet szavazni különböző ötletekre amit bárki kitalálhat.Ha az ötlet sok pozitív szavazatot kap, akkor növeli annak valószínűségét, hogy a sony kézbe veszi az ügyet és tesz annak érdekében, hogy megvalósuljon.

Most a magyar PlayStation 3 és PlayStation Portable tulajdonosok tehetnek azért, hogy legyen magyar store. Be lett küldve a kérelem amit a Sony elfogadott tehát csak szavazni kell és esetleg egy két hozzászólás is jól jön. (szerk.: bele kell húznunk, mert hátul cammogunk)

Érdekességképpen a brazilok és az arabok is a segítségünkre vannak. Ezek okai a hozzászólásokban megtalálhatóak.

Segíts te is, hogy legyen magyar PlayStation Store!

Emlékszem annak idején mekkora reményeket fűztem a PSP-hez, mennyire be voltam sózva, amikor vásároltam 2005 novemberében 65.000 Ft-ért, ami akkor jó árnak számított. Eladtam GBA SP-met 25.000-ért és úgy más egészen barátságos ár jött ki rá. Volt hozzá Burnout, ami egy közel tökéletes játék volt. Szerettem/szeretem a kütyüt, mert bőven túlmutatott technikailag és minden szempontból az akkori gépeknél. Aztán, ahogy a kezdeti láz alábbhagyott még egész jó szoftver támogatást kapott, de szép lassan ahogy teltek az évek, egyre kevesebb (minőségileg meg pláne) játék jelent/jelenik meg rá, végül az utóbbi egy-két évben bekövetkezett a teljes nihil. Lehetne ezt selyempapírba csomagolgatni, hogy csak nekem volt az, meghogy a Sony milyen sok játékot hozott, meg DS-re sincs semmi, de ez nem igaz. Mi történhetett?

Nem fogom tudni megválaszolni ezt a kérdést, de pár gondolatot megosztanék a témában. Nézzük a számokat. 63 millió ment el belőle (egészen friss adat) – első handheld konzolnak ez baromi jó start. Főleg, hogy egy ideig a DS -t is verte. Viszont szoftver oldalról, ami a komolyabb hasznot hozza (a nem 1st party játékok eladásai után is kap a Sony pénzt) erősen bedöglött a piac. Ez a dolog végül is japánra nem igaz, mert ott most is éppen az élen van hardwer eladásban, szoftverben sem rossz arányaiban tekintve a többi régiót, de máshol egyáltalán nem jó a helyzet…

Feltehetem azt a kérdést magamnak, milyen meghatározó játékkal játszottam az elmúlt lassan 5 évben a PSP-vel.

- Wipe Out Pure
- Burnout Legends
- Jeanne d’ Arc
- Loco Roco 1-2
- Half Minute Hero
- God of War
- Resistance
- Puzzle Quest
- Katamari (Me any My)
- Echochrome
- Exit

Ennyi. 11 játék. Kevésnek tűnik? Az is. A GT PSP-t, és a GTA-t nem említettem, mert a GT egy kiherélt verzió volt, a GTA pedig meglátásom szerint irányíthatatlan (a Chinatown Wars meg DS-en volt jobb). Ha a fenti játékokat megnézzük, akkor látszik, hogy nagyobb része nem platform exkluzív, sőt, kettő közülük gyengébb is mint a nagy gépes verzió, ilyen pl. a Resistance vagy a Wipe Out, amelyek ettől függetlenül tetszettek, bár lehettek volna jobbak/mások, mint a nagy gépes verziók. Pozitív példaként a God of War-hoz vagy a Burnout-hoz sikerült úgy hozzányúlni, hogy felérjenek a nagygépes epizódokkal. Tehát, azt mondom, mindenek előtt ha áthoznak PSP-re egy nagyobb címet, akkor ne azt érezzük már, hogy olyan mint a nagyobb verzió, csak sokkal szarabb. 3rd party játékoknál még elnézhető, (NFS széria pl) de a Sony belsős címeinél nem (GT PSP – fail). Ott van pl. DS-en a Zelda… Az is a DS képességeihez lett igazítva, a mikrofonhoz, a két képernyőhöz, érintőképernyőhöz, nem a nagygépes verziót próbálták ráerőltetni valahogy kompromisszumokkal. Minden pontja a DS-re van kitalálva. Visszatérve a PSP-hez, nagy problémának látom, hogy egyszerűen alig készül minőségi játék kizárólag PSP-re angol nyelvterületre. Vagy az angol nyelvterület igényeihez. Japánban mennek a Monster Hunterek nagyon a gépre, nekem is tetszik, de míg az alapvető tutorialokat végigcsináltam, szöszöltem, eltelt majdnem 10 óra, erre sajnos nekem (s gondolom a tömeg nagy részének sem) nincs időm. Kint máshogy állnak ehhez, más a piac de itt… Mi van itt? Kapjuk a portokat, Motorstorm AE, Resistance, GT, Little Big Planet.
Nincs egy jó stratégia, nincs egy jó RPG (ja de a Jeanne d’ Arc, ami Európában meg se jelent, FF meg nem jött be), a Star Ocean feldolgozások nem igazán játszatják magukat, nem kapott el a gépszíj, nincs az, mint DS-en, hogy csak a két Dragon Questbe egyenként 30-40 órát raktam. Nincs az, hogy “húbazzeg ez olyan rpg, hogy ezzel játszanotok kell”…
Már gondolkodtam a gép eladásán, mikor Kojima bejelentette az új MGS részt. Ha nem lenne Peace Walker, igyekeznék sürgősen megszabadulni tőle. Azoknak lehet most érdekes a PSP, akik nem játszottak vele edidg egy percet sem. Ők mazsolázhatnak most, nekik megéri bepótolni a régebbi címeket egy használt géppel.

Más oldalról nézve, a PSP azzal, hogy mindent tud, (böngészés, filmnézés, zenehallgatás, cserélhető memória kártya) nem előnyére vált a gépnek. Gyakorlatilag a Sony saját maga alatt vágta a fát. Ugyanis mivel ugye ez egy handheld, ha éppen nincs játékra pénz, vagy nem akar valaki költeni, akkor filmet néz rajta, zenét hallgat, RSS-t olvas, stb. DS-sel összehasonlítva ott semmi ilyen lehetőség nem volt nagyon sokáig. Azt pedig szarozták, hogy jaj azzal semmit nem lehet csak játszani, igaz, viszont azt lehet, tökéletesen. Nem lerágott csontokkal, meg béna portokkal, meg évi két új címmel. S emiatt ha valaki használni akarta a kütyüt, akkor játszott rajta. Ha végigjátszotta amit akart, új játékot vett. Nem volt alternatíva. Ha nagyon ki akarom sarkítani, ott az apple, aki ugyanezt csinálja, korlátoz. De úgy korlátoz, hogy azért annyira ne fájjon. A Sony nem igazán korlátozott semmit, a gépet is gyorsan feltörték, amit FW frissítésekkel muszáj orvosolniuk (22-es csapdája). Ez a feltörés mondjuk szerintem nem befolyásol semmit, továbbra is azt mondom, hogy az, hogy a szoftverek nem fogynak, az csak kis részben a warez hibája. DS-re is van warez, mégis szárnyal a gép hardwer és software fronton is. Véleményem szerint ez lett a PSP veszte, ez a mindent tudunk, de közben a lényegi pontokra már nem koncentrálunk: nem a játékokra van felépítve a rendszer, hanem a gépre. Emiatt nem jönnek a számok, emiatt nincs semmi. Nem lett a gép sehova se pozícionálva, játékok szintjén sem, ilyen-olyan portok, kevés platform exkluzív, a Sony-nak szerintem fogalma sincs hol van ennek a gépneka helye a piacon. Csak játékra kellett volna pozícionálni. Vagy mindenre, de akkor meg azt kommunikálni és a játékos réteget meg nem csalogatni azzal, hogy évi két értelmes cím jelenik meg, illetve a buta replikák. Persze nagy kérdés, hogy a kezdeti horror árat ki fizette volna ki, ha csak játszani lehet a gépen?

Mi a jövő?
Nincs sok ötletem. A langyosban, ebben a félig tetszhalott állapotban elvergődnek az MGS-ig. Talán az megnyomja az eladásokat, Kojimában bízom, hogy most nem fogják kihagyni ezt az ütős kártyát, mint a Gran Turismo esetében (ugye okosan nincs benne Gran Turismo (karrier) mód, meg is bukott).
Illetve most pletykálják, hogy újra akarják indítani a jelenleg hatalmas buktának számító PSP GO-t (ugye túlárazták, később engedtek belőle, talán 150 dollárral már sikerülne is), aztán… Passz. A gépen szerintem kb 3 éve folyamatosan csak keresnek, ilyen szinten nincs probléma. Elképzelhetőnek tartok egy árcsökkentést E3-ra, de arra nagyobb szükség lenne, hogy platform exkluzív játékokat gyártanának a gépre, nem a nagyobb játékok ilyen-olyan verzióit. Tessék megnézni mit csinál a konkurencia és levonni a következtetéseket.

Vágóhídon az Assassin’s Creed: Bloodlines, Motorstorm: Arctic Edge és az Amigás Pinball Fantasies “PSP minis” verziója.

Assassin’s Creed Bloodlines

Éppen a múlt héten értem az első rész végére, és mikor beesett a PSP-s verzió, azonnal nekiálltam. Megmondom őszintén tele voltam reményekkel, mivel az AC2-őt égen-földön dícsérik és hát ez közben készült, míg azt csinálták. Nos, ezek a remények hamar a csalódás mély folyójában kezdtek fuldokolni, miután belevetettem magam a játékba…
Az a helyzet, hogy úgy tűnik, hogy a nagy gépes verziót próbálták drótkötéllel a ráfeszegetni a PSP szívére, ami nem bírta a terhelést. Ugyanis mert bár a történet vezetése sokkal egyenletesebb, szimpatikusabb mint az első részé (egészen meglepő módon), addig a tecnikai feltételek nagyon nem voltak adottak ehhez a játékhoz PSP-n és emiatt csetlik-botlik a program a korlátokban. Azzal nincs gond, hogy a városrészek a memóriakapacitás miatt fel vannak szeletelve, viszont azzal van, hogy a tömeg lényegében hiányzik a játékból. Azaz nem, kb. olyan mintha csak katonák lennének az utcán, egy-két civillel. Ez szürkévé teszi a játékot: – az üres utcákon úgy rohangálunk, mintha egy film forgatásán lennénk, ahonnan elment ebédelni a statiszták tömege, de páran mégis ott lézengenek még. Nem tudtam magam beleélni a helyzetekbe. A játék színvilága is egyszínű, minden világosszürke meg világosbarna -unalmas, halott. Szintén a gép képességei miatt az AI is meglehetősen buta, ez sokszor könnyűvé, máskor meg bosszantóvá teszi a játékot. A harc az egyedüli a történet vezetésen kívül ami tetszett, de azzal meg a klaszikus psp probléma volt: konkrétan a csúszós felületű analog kar, ami a gyors precízkedésre alkalmatlan… Nem teljesen rossz játék az AC PSP, csak nem kellett volna ezt a 3D-t ebben a formában erőltetni. Jobban jártak volna egy felülnézetes sprite-os orgyilkosos játékkal, ami viszont kellően hangulatos. Ebből az AC-ből pedig éppen ez hiányzik. 4/10

Motorstorm: Arctic Edge

Első PS3-as játékom átköltözött PSP-re. Szerencsére nem úgy tette ezt, mint a fenti Bloodlines, a Motorstorm-ot sikerült a gép lehetőségeihez képest közel tökéletesre csiszolgatni.
A Motorstorm egyfajta roncsderbi lényegében. A versenyeket olyan helyszínekre építik, ahol lényegében nincs út (csak adott pontokon), és általában csak jelzik, hogy kb. merre kell menni. Emiatt a versenyeknek van egy ilyen szabad jellege, és mindenki szépen kisérletezhet is, hogy a több alternatív útvonal közül melyik az ideális. A poén az, hogy adott járművel adott útvonalak jobban járhatóak, pl. a nagy böhöm gépek a havas részeken sem lassulnak nagyon, viszont a kisebb járművekkel érdemesebb ezeket kikerülni és így tovább.
Jut eszembe járművek. A standard kamiontól, a buggy-ig, a motoros szántól a ratrac-ig (!) mindent lehet hajtani. Sőt, matricázni és színezni is lehet őket, illetve nyerni lehet hozzájuk egyéb okosító dolgokat. A pályák száma is elég nagy, ahogy elnéztem “karrier” módban rengeteg verseny áll a rendelkezésünkre. A grafika nagyon szép, amit lehetett kihoztak a PSP-ből ezen a szinten. Végre lehet saját számokat is hallgatni száguldozás közben, elég ha a PSP MUSIC könyvtárába berakjuk azt amit a játékban is hallgatni szeretnénk. Szóval azt hiszem, mindent beletettek ebbe a Motorstormba amit bele lehetett. Ha negatívumokról kellene beszélni, azt mondom, hogy a béna analog kar miatt néha nem futottam tökéletes versenyt, de azért annyira nem gáz, mint a Bloodlines-ban. Jól sikerült átirat, ajánljuk. 8,5/10

Pinball Fantasies (PSP minis)

A Sony most kezdte el ősszel a PSP Minis szolgáltatását, ami lényegében arról szól, hogy kisebb, olcsóbb játékokat lehet venni a gépre PSN-en keresztül. Gyakorlatban nagyobbrészt iPhone-ról áthúztak egy rakat kisebb játékot, és azt árulják, nyilván vannak kivételek.
Bevallom őszintén a most tesztelt három játék közül ez éri meg legjobban az árát, illetve ezt szerettem legjobban. A Pinball Fantasies 1992-ben Amigára jelent meg. A fejlesztő a Digital Illusions, akik manapság Digital Illusions CE néven Battlefield-et, meg Mirror’s Edge-et (amit végig is játszottunk becsülettel) fejlesztettek. Akkoriban nem voltak 3D-s flipper szimulátorok, felülnézetes 2D-s fipperek voltak nagyrészt, ezek egy része ráadásul egy képernyős volt. A Pinball Fantasies nem az első volt a jól játszható újfajta “egész képernyőt scrollozós” flipperek körében, de lényegében sorban a második volt a Pinball Dreams után, amit szintén a DICE fejlesztett. 17 éve volt, de tisztán emlékszem arra, ahogy jöttek ezek a játékok Amigára hozzám, és nagyon szerettük őket. Legnagyobb “karriert” a mostani tesztalany, a Pinball Fantasies futotta be, ez már portolva lett PC-re is, még ráncfelvarrást is kapott a porthoz akkoriban. A játék 2D-s sprite-os felülnézetű és 4 különböző asztalt (Party Land, Speed Devils, Million Dollar Gameshow, Stones ‘N Bones) tartalmaz.
A játék lényege a szokásos, ismerd ki az asztalt, aztán próbálj minél több pontot csinálni. Nyilván egy idő után tudatosan játszik az ember, nem csak össze-vissza lövöldözi a golyót a pályán, ugye ez adja a flipper ízét. A Pinball Fantasies-ban az volt a jó, meg az a jó ma is, hogy megfelelő gyakorlással mindegyik asztalon lehet sikereket elérni, és bár nyilván bosszantó néha, (mindegyik flipper az, ha úgy nézzük), de teljesen átlátható a játék, a sok villogó lámpa, egyebek nem zavarják össze az embert, vagyis jól ki van találva. Nálunk a favorit pálya a Stones ‘n Bones volt, rengeteg időt töltöttünk vele. Akkoriban nagyon menő volt, hogy adott pályán ki mennyi pontot tud csinálni, odáig jutottunk, hogy felhívtam havert vonalason, és minden bemutatkozás nélkül csak a pályát/pontszámot mondtam be a telefonba, hogy bosszantsam. Később visszahívott… Szóval így ment ez, vertük a ctrl-t meg a shiftet és boldogok voltunk.
Az irányítást PSP-n fektetett módban a két ravasszal oldották meg nagyon helyesen, illetve van álló mód is, ahol a PSP-t 90 fokkal elforgatjuk, és az egész tábla ráfér a kijelzőre (!). Ilyenkor a dpad-dal nyomkodjuka karokat. Bár átláthatóbb így a játék, de nehezebben irányítható, illetve a gépet nem kényelmes tartani. Maradtam a klaszikus “scrollozós” verziónál, a két ravasszal.
A játék kiváló zenével és hangokkal rendelkezik, mindent meghagytak ahogy a régiben volt, van egy oldszkúl jellege, de szerintem nagyon szerethető. Mindenkinek kötelező: 10/10.
Érdekesség, hogy a főmenüben pályánként 1-1 3,5-es floppyn választhatjuk ki a kívánt asztalt (Amiga 1200-as AGA verziója volt így négy lemezen), és ha nyomunk egy lefele irányt a D-padon, akkor a lemez hátulján elolvasható egy “Magia” felirat, ami az Amiga logo betűiből van kirakva. Jó volt nézni ezt a tiszteletadást az Amiga előtt, az egyik legjobban működő/szerethető asztali számítógép volt, míg a PC térnyerése, és a cégvezetés impotens viselkedése tönkre nem tette. R.I.P.

Egyszerűen odavagyok azokért a játékokért, aminek a bemutatóját úgyis kezdhetném, hogy “na most figyeljetek pupákok, ilyen még nem vó’t”. Mert a mostani tesztalany a “fél perces hős” ilyen. Nagy és ritka okosság a mezőnyben. Kiváló példa arra, hogy a dolgok visszafelé is működnek, tehát minden RPG szabálynak, grafikai magaslatoknak ellentmondó játék is lehet nagyon szórakoztató és közel tökéletes.

Zero Hero
Nehéz leírni, miről szól ez az elmebeteg anti rpg. A Half-Minute Hero valószínűleg úgy készült, hogy előszedték a lényegesebb RPG játék kliséket, és tökéletesen kifordították önmagukból, majd beleépítették a Half-Minute Hero-ba.
A főszál sztorija annyiban fontos, hogy mi vagyunk a pozitív hős, és nekünk kell megmenteni a világot. Mivel ez is a lehető legidiótább módon van tálalva, más konkrétumot ha akarnék se tudnék mondani, ugyanis nincs. Ha jobban belegondolunk, az rpg konkrét sztori nélkül már eleve egy őrület. Tehát a játék elején nincs hosszas bevezető tálalás, és játék közben sem bontakozik ki semmi értelmes dolog . Van egy térkép, ott haladunk előre, s közben egy szabály van, adott a főgonosz akit el kell intézni, meg vagyunk mi a hőssel, aki elintézi a gonoszt. (Végül is az összes RPG erről szól nem? ) Jobban belegondolva minden egyéniségétől megfosztva végül is a “hős” csak “hős”, nem tartozunk igazából sehova, tehát ha úgy nézzük, egy olyan hőst irányítunk, akinek annyi karaktere van mint Manic Minerben a bányásznak. Semennyi. Csak “hősködni” lehet, mást nem.

Alapkoncepció
Miután elkezdjük a játékot hamar szembesülünk azzal, hogy ténylegesen nem mi fogjuk eldönteni mikor merre és hová megyünk, a játék külön területrészekre van felszeletelve, és azokat teljesíthetjük sorban. Adott feladat leküzdése után mehetünk a következőre. S itt jön a lényeg, ezekre a feladatokra alapesetben 30 másodperc jut. Tessék? Igen, jól hallottátok fél perc. Fél perc van arra, hogy adott pályarészen megoldjuk a feladatot. Kevés? Igen, annak tűnik bár van benne egy kicsi mozgás.
A pályarészek elején általában megjelenik valaki és elkezd jajveszékelni, hogy a gonosz “cast spell of destruction” és mindent lerombol, ha nem lépünk közbe ( és mindig ez a probléma, ugye érezzük ennek a poénnak a jelentőségét? ). Ezután indul a játék .

Mire elég fél perc?
A képernyő tetején megjelenik egy 30mp -es visszaszámláló, és onnantól miénk az irányítás. Az adott 2D-s térképrészen bárhova megyünk, ránktámadnak véletlenszerűen mint pl. egy Dragon Quest részben, vagy FF -ben. Csavar: a harcban nem csinálhatunk semmit, csak végignézzük (!)ahogy automatán és hihetetlen gyorsan lezajlik (a számláló nem áll meg). Kapjuk az XP-t, esetleg szintet lépünk (automatán ezt is), az életerőnk fogy, de az idő pörög, irány a falu, ami általában látótávolságra van. A faluban aztán ha sikerül idő lejárta előtt beérni, megáll a számláló. A falu egy képernyőt foglal, itt vehetünk kiegészítő elemeket (pl. fegyver, stb) általában egy félét amit ajánl a gép, nincs lehetőség válogatásra, amit a játék ad, az van. Illetve itt az “idő istennője” szobor előtt vehetünk magunknak újabb fél percet. Erre mondja most majd mindenki, hogy “fuh de ha lehet időt venni nem is fél perc egy pálya”. Ez csak részben igaz. Ugyanis miután veszünk fél percet adott árért, az ár emelkedik a következő vásárlásra. Sokszorosára. Tapasztalatom szerint kb. max 5x tudunk időt venni, ugyanis mivel emelkedik az ár, nem vagyunk képesek a harcokkal annyi pénzt összeszedni, hogy kifizessük az újabb és újabb fél percet. Későbbi bonyolultabb pályán adódhat úgy, de nem fog sűrűn előfordulni. Vagyis gyors fejszámolók már rájöhettek, hogy a menetek gyorsak (átlagosan max 3-5 perces egy pálya ), a faluban bár lehet beszélgetni furcsábbnál furcsább arcokkal, de nem sok értelmes dolgot mondanak.
A pályák végén kicsináljuk a gonoszt aki mindent le akart rombolni és vége. Jön a készítők névsora, vége. “Micsoda?” Igen, ez egy újabb fricska, a fél perces hősben minden pálya végén megnyerjük a játékot. Szerencsére X-szel elnyomhatjuk a hülyeséget és jöhet a következő pálya.

Fejlődés
Érdekes, hogy a következő pályán megint első szintről indulunk, egyedül a megvásárolt és jutalmul nyert (néha vicces) tárgyakat, bugyuta eszközöket (búvárszemüveg pl. ) hozzuk magunkkal. A hősünk fegyverzetét a pálya _előtt_ kell összeállítani, más módosítást nem lehet véghezvinni rajta. A fejlődésünkhöz tehát a fegyverzetünk járul hozzá, meg az egyéb páncélzatok, pajzsok. Ezeket is okosan találták ki, pl hordópáncél, hordósisak, stb…

Tálalás
A játék elején mindenféle szépen kirajzolt divatos manga/anime arcokat mutogat a játék, na őket az introban látjuk utoljára , utána jön a szándékosan elnagyolt pixelgrafika 2D-s megoldással. Nekem nagyon tetszett, pl. a kis térképen masírozó hős úgy pixelesen benagyítva jelenik meg a faluban-hihetetlenül bevállalós, és szórakoztató az egész. Lehetne bántani, hogy “jaj 2009 ben mekkora gáz már ez”, de ha nem vagyunk fatengelyesek, akkor azonnal átjön, a grafika is csak eszköz a poénra. A bugyuta szörnyek, ellenfelek, NPC-k, stb, gyakorlatilag minden és mindenki alá van ennek rendelve. A játék hangjai, zenéi szintén passzolnak a témához.

Verdikt
A Half-Minute Hero szavatossága mégsem rövid, hiszen bár rendkívül pörgős a játékmenet a félperces limitekkel, azért ahogy nehezednek a pályák, ki kell tapasztalni, hogy mit milyen sorrendben kell végigcsinálni. Vicces, hogyha már elég erősek vagyunk (feltápoltuk magunkat), hogy leverjük a pályán a főgonoszt, azt jelzi a játék. Először furcsának tartottam, valójában egy újabb sürgető elem. Illetve megint egy újabb pofon az RPG műfajnak, milyen lenne az, ha a DQ jelezné játék közben, hogy “apa, eleget tápoltál, mehetsz a főmonsztára”… Ha a főszálat befejezzük akkor sincs még vége a játéknak, van másik 3 (?) mellékág is, ahol más-más főszereplővel lehet fél perces pályákat legyűrni. Ezek persze rövidebbek mint a főszál, de azért kitolják a szavatosságot. Klasszikus eset: ” na még ezt a pályát lenyomom ” – úgyis max. pár perc alatt megvan.
Egyedisége, a sufniból előkukázott, de azzal a mozdulattal el is nagyolt hangulatos pixelgrafikája, és a folyamatosan vicces pörgős játékmenet/történet összhatásában nagyon addiktívvá, letehetetlenné teszi a játékot. Mindenkinek tetszeni fog, de az RPG rajongók egyenesen odáig lesznek érte, ahogyan én is. 8,5/10.

Rövidülnek a nappalok, esik az eső, az idő nyomaszt, de tényleges panaszra a videojátékosnak ilyenkor nincs oka. A játékipar precízen erre az időszakra adagolja nekünk a jót (Uncharted 2 -t nem ad valaki kölcsön? ) hiszen az ősz és a tél aktívabb időszak a gamereknél. Érthető módon mostani tesztalanyunkat, a hatlövetű Gran Turismo sorozat PSP-s verzióját is ide pozícionálták a szezon elejére, nyilván a PSP Go startja mellé. Nézzük, mit sikerült a nagygépes verziókból átmenteni a kézi változatra.

Furcsa megjelenés
Azt gondolom, hogy a játékhoz nagyon szorosan hozzátartoznak annak keletkezésének körülményei, mert meglátásom szerint jelentősen befolyásolták a végeredményt. A játékot ugyanis már bejelentették amikor a PSP-t piacra dobták (decemberben lesz 5 éve) de híre-hamva sem volt idén nyárig. Amikor is az E3-on Kaz Hirai a PSP GO-val egyetemben mosolyogva bejelentette, hogy ősszel végre megérkezik a PSP GT. Azért volt ez az egész esemény érdekes, mert a GT5 nagygépes verziójának előbb kellett volna érkeznie, hiszen több kép és mozgóanyag volt róla évek óta, illetve maga a a GT 5 prologue is piacon volt. Miközben a PS3 tulajok nagy része az türelem utolsó piruláját is legyűrte a torkán, a Sony úgy döntött, mégiscsak a PSP verziót hozza ki előbb. A háttérben valószínűleg az volt, hogy az utóbbi évben gyenge szoftverkínálattal partra vetett halként vergődő PSP-t a Go-val relauncholni akarták, és az eleve nagyobb játékosbázissal rendelkező PSP-s GT verzió kulcsfontosságú lett hirtelen. Miért? Mert a PSP -t is nyereséggel árulják, szóval a több mint 50 milliós tábort, ha netán növelik egy kicsit az sem feltétlenül baj, illetve a Gran Turismo a meglévő tulajokat is vásárlásra készteti.
Közben a PS3 verziót meg jövő március-áprilisra worldwide startra tették át. Az XBOX rajongók szerint a Polyphony orrba-szájba csúszik a játékokkal, de ezt alaptalan vádnak tartom. A PS3 verzió valószínűleg idén tavasszal megérkezett volna, ha nem jön a PSP verzió a képbe. Mert az tisztán látszik, hogy az utóbbi évben azt kalapálta mindenki, megírni, optimalizálni, a brutális mennyiségű tartalmat tesztelni, minimum beleszólt a nagy testvér fejlesztésébe. Ennek a rohammunkának meg is lett az eredménye.

Tekintélyes mennyiségű tartalom, de hol a karrier mód?
A PSP GT konkrétan 45 versenypályát (ezeken visszafele is lehet versenyezni) illetve több mint 800 (igen NYOLCSZÁZ) autót tartalmaz. Méghozzá Gran Turismo minőségben, hangokkal, gyári festésekkel. Ha valaki erre azt mondja, hogy ez a mennyiség nem BRUTÁLIS, akkor valami komoly gond lehet az értékrendszerével.
Na de nézzük a játékot. A főmenüben azonnal észrevehetjük, hogy a Driving Challenge mód külön van a Single Player résztől. Ezt nem nagyon értem, mivel csak egyedül lehet benne vezetni, de ha már külön van, kezdem vele, pár szót mondok róla. Ez egy eddigi Gran Turismokból jól ismert játékrész, ahol adott feladatot adott idő alatt kell teljesíteni. Pl. gyorsulj fel és fékezz állóra egy gép által meghatározott autót egy vonal előtt, adott idő alatt. S ez persze a legegyszerűbb pontja, ez is nehezedik, és változatos dolgokat kell csinálni. Az elért eredmények alapján creditet kapunk a sikereinkért.
A Single Player játékmenet egyrészt nagyon hasonlít a nagygépes verzióhoz, másrészt nagyon nem. Itt 3 lehetőségünk van. Normál verseny másik 3 autó ellen, Time Trial és Drift mód. Bármelyik módot is választjuk, a teljesítményünkkel egyenes arányban kapunk creditet, amit kocsira költhetünk. Kiválasztjuk a normál versenyt, ahol a legtöbb időt fogjuk tölteni. Ezután az össszes pálya közül választhatunk (!), ott van mind a 45, egy két felkiáltójellel meg van jelölve ha alkalmatlan rá az autó, de nagyobb részén lehet körözni. A pályák egyenként 3-4 nehézségi fokozatban teljesíthetők, értelemszerűen minél nehezebb versenyt nyerünk, annál több pénz jön. Érdekes, hogy az általunk választott autóhoz képest pakol be a gép ellenfeleket, vagyis nincs autóhoz kötve az, hogy mikor mit nyerünk, persze azért váltogatni fogjuk az autót, mert miért ne?
Drift módban a csúszkálásért kapunk pénzt, és azt tudjuk a kocsira költeni. Tehát, a single player módnak nincs kifejezetten karrier része, ahol a játék vezet előre. Nincsenek kupák, nincsenek 1:1 elleni versenyek, szóval az egész “gran turismo mód” ahogy azt az előző nagygépes részekben hívta a játék, nincsen. Pedig jó lett volna, hogy lehessen minimum a pályákat unklockolni vagy nyert versenyek számától függővé tenni, bármi. Igaz, a rengeteg tartalom meg a pályánkénti több nehézségi szint sokmindent ellensúlyoz, de így nincs vonulata az egésznek, teljesen a magunk feje után megyünk, és hiába haladunk sorban, nincs összefogottság, és néha motiváció sem autók megvásárlására. Pl megvettem egy Subaru-t, meg egy Lamborghini-t, ki akar ezután Suzuki Capuccinoval körözni? Én biztos nem. Persze ha lenne egy kupa ilyen autóknak, mint a nagygépes GT-ben, akkor rámozdulnék… De nincs.

Költsünk pénzt autóra
Szó szerint: autóra. Tuningra köleni – legyen az optikai vagy menetteljesítményt javító – nincs lehetőség. Ez valószínűleg a kis gép korlátai miatt van. Említettem, hogy több mint 800 autót vásárolhatunk meg, ezért végül is nem probléma, hogy adott autó végletekig polírozása helyett inkább újat vesz az ember. Mondjuk van egy úgynevezett fine tuning menü, ahol adott értékek között (futómű, gumi, stb) finoman beállíthatjuk a megvásárolt autót. Tapasztalataim szerint csak arra az igazi, ha time trial módban magunkkal versenyzünk, és a finom eszközökkel a vezetési stílusonkhoz tökéletesítjük a verdát.
A kocsik vásárlása a karrier mód hiányán kívül a második pontja a játéknak, ami kicsit furcsa. Ugyanis amikor belépünk az autókereskedőhöz, akkor nem n+1 márkából választhatunk, hanem véletlenszerűen felajánl 4 márkát, aztán azok közül választhatunk. Nyilván van olyan márka, aminek 2-3 modelje van, van amelyiknek tíz fölött, de véletlenszerűség miatt nem lehet célirányosan menni. Azért is furcsa ez, mert a játék elején, amikor az ember még úgymond csóró, pl vehetne Bugatti Veyront (nekem besorsolta a gép úgymond), de annyi pénzt nem tud addigra összeszedni. Elképzelhetőnek tartom, hogy a játék vége felé, amikor sok pénzem lesz, majd várom, hogy véletlenül a 100+ féle autómárkából mikor sorsolja be a Bugattit. Hátha megvehetem majd. (ez multiplayernél is valószínűleg még nagyobb probléma, egy mákom van, hogy még nem akartam a GT PSP vel multizni) Nyilván azért nagy duzzogva mindig tudtam választani, ha meg épp nem, akkor megyek versenyezni, úgysem feltétlenül az autó számít az elején. Ettől függetlenül ez is furcsa dolog.

Az AI egész okos, viszont az analog karok kellenének
Az autó irányítása teljesen gran turismo-s, nagyon jól sikerült megközelíteni a nagygépes élményt. Az analog karral jól lehet kormányozni, de azért a gázadáshoz kellenének az analog ravaszok. Persze az se lenne baj ha az x meg a négyzet analog lenne, mint a DS2-n a PS2 es időkben, de az sincs. Padlógáz vagy semmi, ez főleg gyors autóknál, óvatos kigyorsításoknál gondot jelent. PC-seknek ez nem lenne furcsa, nagyobb részük amióta az eszét tudja így játszik, még kormányzás szintjén is. Szóval úgy nyomkodom a múrván az X-et, mintha lövöldözős játékkal játszanék. Nyomkodom szaporán, hogy ne tekeredjen ki alólam a verda.
Az ellenfelek egész jól védik a pozíciójukat, és nincs az mint a GT5 prologban, hogy mindenáron megy a nyomvonalon, még kilökni sem lehetett őket és ha utolért akkor félrelükött. Itt ki lehet őket lökni, meg ők is versenyeznek egymással, nem mondom, hogy nagyon okosak, de PSP-hez képest egész jó.

Szép darab, de akadnak hibák
A játék grafikája nagyon szép. A városi és egyéb sok objectet mozgató pályák különösen szépek. Hihetetlen, hogy a 22km-es Nürnburgringen körbe lehet menni, megoldották, hogy ne csak a max 5km es pályák férjenek a memóriába. Apróbb hibák akadnak látványra, de a játékmenetet nem befolyásolják. A kocsik szépen ki vannak dolgozva, a visszajátszást fel lehet venni, time trialban a ghost car-t menthetjük el, stb. A hangok is jók, egy nagy fülhallgatüval toltam, korrekt a cucc, egy nem tetszett, hogy versenyek közben is szól a zene, amit nem lehet állítgatni. Mondjuk lekapcsolni lehet, de az nem ugyanaz.

Verdikt
A rivjú elején folytatott (remélem nem hiábavaló) eszmefuttatás a fejlesztésről szerintem sok dologra választ ad azzal kapcsolatban, hogy miért mondom felemás élménynek a Gran Turismo PSP-t. Gyorsan lett összerakva, kihagytak belőle fontos dolgokat, viszont annyi tartalommal feltöltötték, hogy sok időt el lehessen vele tölteni. Olvastam valahol egy véleményt, hogy a hordozhatósága miatt nem fontos a karrier mód, ellenkeznék, sok olyan játék van, amibe 30-40 órát is beletesz az ember, és általában azért teszi, mert folyamatosan halad előre és a játék is motiválja. Nem mondom, hogy a GT PSP nem motivál. Mert motivál. A kiváló hosszú Nürnburgringen alig várom már, hogy az újdonsült szerzeményemmel fussak egy – két kört mert analog karok hiánya ide-oda, a játék csak egy Gran Turismo, és rohadt élvezetes. Összességében egy nagyon szép, PSP -hez képest komoly autós szimulátor, amivel nagyon sok időt el lehet tölteni. A karrier mód hiánya, és a furcsa autóvásárlási lehetőségek miatt viszont nem kap, csak 7,5 pontot.

Az új Ratchet & Clank rész most fog érkezni PS3-ra, és mivel nekem ez a sorozat kimaradt, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom a PSP-s verziót, hátha megtetszik, és akkor lehet, hogy futok egy kört a ps3-as változatokkal is. A játék 2007 -ben jelent meg, azaz nem mai darab, de cserébe jó áron hozzá lehet jutni. A játék beváltotta, sőt, túlteljesítette az elvárásaimat, nézzük meg miért.

A sztori egyszerű
A sorozat PS2 -n debütált, nekem egy az egyben kimaradt. A játék sztorijába nem folynék bele a lényeg, hogy Ratchet és Clank a két jóbarát épp jól megérdemelt pihenését tölti, amikor megjelenik a Luna névre hallgató “lány” és felfordulnak, felpörögnek a dolgok, néhány perc múlva a sztori kellős közepén találjuk magunkat.

Változatos játékmenet
A játék alapvetően ugrálós-gyüjtögetős-lövöldözős kategóriába esik, kisebb gondolkodást igénylő feladatokkal. Alapvetően Rachetet és Clanket a kis robotot irányíthatjuk felváltva, ahogy haladunk előre a sztoriban. Nagyon okos fejlődési rendszert sikerült a játékba beleépíteni, nemcsak életerőnket tudjuk növelni a pályák leküzdésével, de tekintélyes fegyverarzenált és páncélzatot is upgrade-elhetünk magunknak. A pályák (végülis bolygók inkább) nagyon változatosak, illetve a folyamatos fejlődés miatt újabb és újabb mozgásokra, problémák legyűrésére van lehetőségünk. Ez nagyon élvezetessé teszi a játékot. Számomra a legnagyobb kérdés volt amikor nekikezdtem, hogy a PSP lehetőségeihez, korlátaihoz képest mennyire lesz repetitív a játék. Nem lett az.
A bolygók között űrhajónkal közlekedhetünk, vagy Clank átalakul egy nagy robottá, és azzal lehet repkedni. A tényleges repkedést a gép végzi, de vannak pályaszakasz átvezetők (tudom hülyén hangzik, de nincs jobb szó rá) amikor egyfajta Gradius, R-Type klónná alakul a játék ilyenkor halomra kell lőni az űrben az ellent. Ezen kívül van egy rakat minijáték, Ratchettel pl. lehet légdeszka versenyeken részt venni, ami külön játéknak is beillene olyan szinten meg van csinálva, Clankkel meg deathmatch szerű arénában próbálhatjuk ki magunkat. Ezeknek a minijátékoknak vannak fokozatai, kütyüket és pénzt lehet vele nyerni, nem szerves részei a sztorinak, de néha összekapcsolódnak. A játék változatossága önmagában normál a játékmenetben is tetten érhető, egyrészt sokféle fegyvert használhatunk, azok is a legkülönfélébbek, pl van egy fegyver ami kis robotokat lő ki, és azok kezdik el aprítani az ellenfelet. Tehát jóval tágabb lehetőségekről van szó mint egy standard FPS játékban, pedig ez nagy szó, hiszen a R&C egész más kategóriában utazik. Aztán pályán belül is nem csak arról szól a dolog, hogy jön az ellenfél és le kell őket lőni, meg az ugrálós részeken keresztül kell ügyeskedni magunkat. Többször lesz olyan feladat, amikor kisebb egyedi missziókat kell teljesíteni, pl. amíg Ratchet az ajtóval babrál, próbálja kinyitni, addig a kis Clank beugrik egy lézerágyúba és azzal védi Ratchetet a rátámadó ellenfelektől. És sorolhatnám még, a játék kiválóan van felépítve, nem fogjuk megunni.

Jól irányítható, de az analóg kar továbbra sem tetszik
Az irányítás nagyon jól használható és praktikus. A két ravasszal a kamerát fordíthatjuk, van egy gomb a fegyverek választására, illetve egy a közelharcra, meg a lőfegyverekre. Nyilván tudunk ugrani is, sőt a menüből összeállíthatjuk a fegyverek játékmenüjét is ízlés szerint. Van benne FPS nézet, időnként kelleni fog, de nem kell sűrűn használni. Az irányítás achilles sarka, mint majdnem mindegyik PSP játéknál számomra, az analog kar. Az izgalmasabb részeknél a kezem izzad, és a hüvelykujjam pedig könnyen lecsúszik a műanyag “karról”. Nem tudom mi a megoldás, talán ha gumi felületű lenne, és nem domború, hanem homorú, akkor tudna működni. Érdekes, hogy a DS3 analog karjait a boxos csapat fikázza, mert domború a teteje – de aki kipróbálja az tudja, hogy azzal nincs gond, simán használhatóak, mert gumis. Ha olyan műanyagból lenne mint a box kontrollere, akkor gond lenne vele, de így nincs. Visszatérve a PSP analog karjára, lehetett volna annyi eszük, hogy ne műanyagból csinálják. Vagy ha igen, akkor homorúra.

Szépen csomagolva
A játék szép. Jól ötvözi az ugrálós gyüjtögetős játékok kicsit infantilis stílusát a teljesen komoly pályarendszerekkel. Annó teszteltem a God of War-t és a Resistance-ot is PSP-n, a Ratchet ugyanezt a grafikai minőséget hozza, egyszóval álleejtős. A gép lehetőségeihez képest nagyon szép az egész, nem találtam gyenge pontját, még a minijátékok és azok pályai is rendesen ki vannak dolgozva, elnagyolt részeknek semmi nyoma. Olvastam, hogy a zenére meg a hangokra panaszkodtak a kritikusok, oké, aláírom, hogy nem egy KZ2 hangzással rendelkezik játékmenethez igazított dallamokkal, de azt viszont hozza amit a játékok 80% -a a piacon.

Verdikt:
Miközben a csapból is a PSP GO folyik (és mindenki ezerrel rákapcsolódott annak eladásaira) és annak új játékkínálata mindenhol terítéken van (pl. GT PSP) nem tudtam elmenni egy ilyen kiváló játék mellett. Nem beszéltem a humorról és a jól megírt dialgusokról, nagyon sokat dob az egyébként is gondosan kimunkált hangulaton. Olyan szinten változatos és szórakoztató, hogy sok nagygépes játék is megirigyelhetné. Példának okáért ott a Mirror’s Edge, vagy az agyonhype-olt, de ehhez képest bőven lapos játékmenetű új Prince of Persia. Számomra attől jó egy játék, attől szerethető, hogy bár ismétlődnek a pályák, de a lehetőségeink száma is növekszik, és közben még a felfedezés öröme is mozgat. A Ratchet & Clank ennek a kritériumnak kiválóan megfelel. A főbossok nem könnyűek de legyőzhetők. A nehézség leginkább amiatt komolyodik, mert a játék checkpoint rendszere néha hosszúra enged pályaszakaszokat, de ez sem frusztráló, végül is nem baj az, ha küzdeni kell egy kicsit.
Összességében aki PSP -vel rendelkezik és valami miatt kimaradt neki a játék (a gyerekesnek tűnő tálalás ne riasszon el senkit) akkor gyorsan szerezze be, megéri. 9/10