Méghogy Nintendo konzolokon minden játék csupa rikító színű, nyalóka grafikájú, gyerekbarát barát, készség fejlesztő, alakformáló… ja. Ez is pont ilyen. Pont.
Archive for the 'wii' Category
Ősszel érkeznek Star Wars játékok, és a Lucasarts bejelentette, hogy a wii mozgásérzékelős kontrollerjével majd “kardozni” is lehet. Mondjuk gyakorlatban ugye semmibe nem “akad” bele a kontroller az összecsapásoknál, de kontrollernyomkodásnál, vagy billentyű püfölésnél még mindig élethűbb…
Az egyik netes áruházban belebotlottam egy előre ehhez gyártott kiegészítőre, gyakorlatilag egy “fénykard” formájú tokra, amibe huszonakárhány extra brutál fényű ledet szereltek, és fény effekteket is produkál… A “kard” nem a remote kontrollerről kapja a kraftot, hanem külön elem kell bele… Kíváncsi lennék rá gyakorlatban, hogy a sötét nappaliban a tv előtt a leírás szerint “ultrafényes” kütyü mennyire zavar a játékban. De végül is mindegy, valakinek biztos tetszik majd, a Mariokarthoz is jól jött a kormány… Csak nem ilyen áron.
Dübörög a digitális letöltések piaca és természetesen a zenék, filmek mellett a legnagyobb biznisz a játékok. PC-n már régebb óta vannak ilyen próbálkozások, de igazán közismertté talán a Microsoftnak sikerült tennie ezt a lehetőséget az Xbox Live Arcade-del. Persze a konzol gyártók közül a Nintendo utolsóként jelent meg online funkciókkal, ráadásul sokáig csak régi, emulátoron futó játékokat kínáltak. (Barátok/kontakt listák kezelése, kommunikáció terén egyértelműen a leggyengébb, abszolút csalódást okozva, de ez egy másik poszt témája lesz.) Májusban végre megjelentek a natív, a Wii adottságait kihasználni képes játékok, WiiWare néven.
Plastik Józsi ma telefonon hívott, hogy én miként intézem az első WiiWare játék beszerzését, mert ő éppen Wii pont kártyát keres egy üzletben. Míg ő a polcokat scannelte és az eladókat próbálta meginterjúvolni, addig én az interneten próbáltam vadászni, hogy akkor most mennyi az annyi. Külön humor, hogy ugyan lehet “feltöltő kártyát” vásárolni a idehaza, de ha magyar(országi) felhasználóként regisztrál az ember, akkor a WiiShop csatornába lépve azt a hibaüzenetet kapjuk, hogy fityiszt, nem támogatott országban élünk. További nyalánkság, hogy Európában csak 2000-es kártyákat forgalmaznak ami idehaza 6500ft körül a polcokra. Ehhez képest, ha online, bankkártyával vásárolsz a WiiShop csatornán, akkor 1000, 3000 és 5000 pontos feltöltések közül választhatsz. Németországot választva a beállításokban 10 euróért 1000 pontot kapsz, de Angliát választva kivételesen ennél is jobban járhatsz, mert ugyanezért csak 7 fontot kérnek. (2130ft, az eurós vásárlás 2393ft-jával szemben) Ez már csak azért is meglepő, mert pl az iTunes store is(!) drágább Angliában mint Európában. Persze lehet warezkedni, de inkább támogatom az olyan fejlesztőket mint a Lost Winds -et jegyző brigádot egy ilyen vállalható összeggel, mint beruházzak egy plusz memóriakártyára.
Anno postoltam már a témában, hogy a távolkeleten mennyire szeretnek a konzolok aktuális generációiból másolatot készíteni. Persze senki nem vár ezektől a replikánsoktól semmit, hiszen nincs olyan pontjuk, ami miatt komolyan lehetne/kellene őket venni. Mindenesetre a tanulság és a poén kedvéért következzen 3 videó a témában.
PolyStation 3 Review
POPstation review (PSP)
Pretendo Vii
Kinek melyik kéne?

Szombat este Zephyr mester nálam kempelt, hogy egy kis wii játék tesztelést ejtsünk. Természetesen a Mario Kart-tal kezdtünk, ott is az online funkciókra koncentrálva. Ahhoz képest, hogy először játszott wiimote-tal irányított “autóverseny” játékot, egyből megvert a 4 versenyből/pályából álló bajnokságban és az online futamokon is rendre előttem végzett, a kezdeti 5000 pontja hamar 5200ig nőtt, amíg az elmúlt két hétben én örültem ha nem ment 4800 alá. (Mindenki 5000p-tal indul az online módban és attól függően hogy a papírformához képest hol végez, úgy kap plusz vagy minusz pontokat.) Szombat este volt az első kiírt Competition eredmény leadási ideje is. (Egy adott pályán, AI versenyzők ellen, plusz egy-két böszme, szembe közlekedő ellenség mellett kellett a lehető legjobb időt elérni.) Egy hét alatt tuti egy két tucatszor megpróbálkoztam vele, 1:57 volt a legjobb időm. A mellékelt ábra szerint ez épp csak vmivel jobb mint a nagy átlag. Elől a nyertes avatarja van bekarikázva (1:32 -es idővel… de hoooogy?), aztán a TOP10-hez szükséges idő van jelölve. Végül jómagam és Zephyr, akinek az idejébe már az elfogyasztott vodka is beleszámított.
Tovább >>

A múlt heti Plastiknation adásban történt, élő közvetítés alatt bemutatott Mario Kart-tal most, az egynapos hétvégén sikerült újra játszani. Kicsit sikerült reszelni a stílusomon, már manuál “drift” módban próbálom nyomni, bár egyelőre nem látszik, hogy ez hatékonyabb lenne az én esetemben az automatához képest… Ugyan Plastik Józsit 4-0 arányban iskoláztam (nem is értem hogyan), de most az online módban az angol tizenévesek (meg pár német, francia) hülyére aláznak, a vasárnapi legjobb eredményem az volt amikor a célegyenesbe harmadikként érkeztem 12 versenyzőből. Persze a célvonalon már megint csak a 7. helyen sikerült áthaladnom. Ha van wii-d, és szívesen összemérnéd velem a tudásod, akkor hagyd meg a kommentek között a Mario Kart-os friend code-od (nem a hosszabb, Wii friend code-ot!) és ha összejön pár érdeklődő akkor tarthatunk konnektor blog olvasó találkozót valamelyik nyalóka padkás, rajzfilm go-kart pályán! Vegyetek fel ti is a friend rooster-re:
Itt az egyik legújabb ajánlatom Wii tulajdonosok számára, főleg ha vki szereti a gondolkoztató kalandjátékokat ahol mindenféle puzzle feladatokat megoldva lehet kalandot kalandra halmozni. Meglepetés volt a játék számomra, talán mert a játékot kiadó Capcom-ot eddig leginkább a Street Fighter, Resident Evil és Devil May Cry sorozatokról ismertem. Na, ezek szöges ellentéte a Zack and Wiki: Quest for Barbaros’ Treasure. Színes rajzfilm figurák, rendkívül helyes, szerethető karakterek. A hivatalos ajánlás szerint 7 éves kortól bárkinek ajánlott… hát volt 1-2 feladvány ahol már 20-30 perce pöcsöltem és közben arra gondoltam, a szomszéd hét éves gyerek már tuti 3 pályát megcsinált volna ennyi idő alatt. Akit érdekelnek az ilyen feladványok, azok próbára tehetik magukat a flash demóval, amiben a második epizód egyik szintjét kicsit leegyszerűsítették irányítás és grafika szempontjából. Klikk link. Klikk Gameplay. Klikk Play a demo level.
Elsőként Európában lehet majd C64-es játékokat letölteni és játszani a Wii Virtuál Konzol szolgáltatásában. A többi Nintendo emulátoros játékhoz képest olcsóbban, kb 5 eurónak megfelelő Wii pontért lehet a klasszikusokhoz hozzáférni. Egyelőre csak az Uridium űr shoot’em-up és az International Karate játékról szól a híradás és személy szerint én kicsit szkeptikus vagyok, hogy későbbi über-videó-trükkökkel operáló játékok is sorra kerülnének, de a Commando… na azt a release napján beszerezném, az tuti!
Bár a szóösszetétel engem a Wabbit Wevenge-re emléksztet, egyesek mégis komolyan gondolják. A wiimote-tal hadonászó nagyik után újabb “piac” nyílt meg a Wii előtt: az egészségipar. Egyes (feltehetőleg addikt wii-fan) orvosok a fizikiai terápiában próbálták ki zajos sikerrel (mármint a paciensek jó kedve szempontjából). A fizikoterápiát (FT) a vele együtt járó unalmas, repetitív mozgás és fájdalom miatt a paciensek inkább fájdalmas tortúrának becézik. A wii játékok (leginkább wii sports) segítségével elterelik a gondolataikat és szórakozva dolgoznak. Jól érzik magukat és egyben gyógyulnak is.
A fene nagy gyógyulás mellett persze a káros mellékhatások is megjelentek: az egyik lelkes rehabosnál teniszkönyököt diagnosztizáltak több órányi folyamatos wii-teniszezés után.
Azért fontos megjegyeznünk, hogy jelen pillanatig még nem találkoztam a wii-terápia hatásait tudományosan elfogadott helyen publikáló cikkel.

Nos, azt mindenki tudja, hogy jól gurul a szekere a Nintendonak. A nem várt lendület sokmindenből adódik, de az biztos, hogy ők az egyetlenek ebben a generációban, akik a hardware-en is fognak egy rakat pénzt, a kezdetektől fogva. A Nintendo nem akart erőfitogtatást, neki bőven elég volt a klasszikus irányítási rendszer megreformálása a wii-nél, egy gamecube-nál kicsit erősebb hardware-rel, illetve a hordozható gépnél a Dual Screen és touchpad bevezetése, egy olyan erős géppel, ami kb a PSP és a GBA között helyezkedik el félúton.
Alacsony árfekvésükkel és a nem játékos (casual) réteget is erősen megcélzó játékaikkal nagyon komoly előnyhöz jutottak, a wii és a DS egyaránt remekel eladásokban. Ezen post azért íródott, mert megjöttek a számok arról, hogy miből mennyi software-t sikerült eladni:
Wii
Wii Sports - 17,850,000
Wii Play - 9,230,000
Super Mario Galaxy - 5,190,000
Mario Party 8 - 4,350,000
The Legend of Zelda: Twilight Princess - 4,300,000
Super Paper Mario - 2,160,000
Big Brain Academy: Wii Degree - 2,000,000
Mario Strikers Charged - 1,650,000
Metroid Prime 3: Corruption - 1,140,000
Link’s Crossbow Training - 1,070,000
Wii Fit - 1,050,000
Nintendo DS
Nintendogs - 17,790,000
Pokemon Diamond & Pearl - 14,170,000
New Super Mario Bros. - 13,140,000
Brain Age - 11,710,000
Brain Age 2 - 9,840,000
Mario Kart DS - 9,670,000
Animal Crossing Wild World - 9,200,000
Super Mario 64 DS - 5,780,000
Big Brain Academy - 4,610,000
The Legend of Zelda: Phantom Hourglass - 3,820,000
Pokemon Ranger - 2,610,000
Pokemon Mystery Dungeon: Explorers of Time & Explorers of Darkness - 1,540,000
Csak az arányokat tekintve, PC-n Crysis-ból örülnek, ha egyszer meglesz az egymillió, Sims-en és WOW-on kívül gyakorlatilag semmi nem csinál hatalmas eladásokat. Tessék játékokat venni kedves pc-s szakosztály.
(forrás: Kotaku)








Itt megy a pörgés
> Zsuzsi > ...
> Rodeo Dr > Greg > FB2 > ...
> maques > maques > Máté > ...
> Greg > Raffla > ...
> Greg > barika > ...
> Sipec > ...
> Zsuzsi > Csanád > ...
> Csanád > ...