2008 április 29. Ez volt a hivatalos nagy autó lopós sztori új epizódjának a startja. Az előkészületek rendben folytak, megkezdődött a játékok kiszállítása a boltokba, egyedül azzal nem számolt senki, hogy valaki idő előtt ki”varázsolja” a 360 -as verziót, és ki is teszi a netre. A több milliós eladásokat, amit terveztek a játékkal kapcsolatban ez sokban nem befolyásolja, hiszen a _tényleges_ vásárlóerő (akik dalolva vették a software-t eddig is) nem a 360 okosításán fáradozik az USA-ban, illetve Nyugat-Európában. Amellett a PS3-as verzióval nincs ilyen probléma, mivel a gép védelmét még mindig nem sikerült feltörni.
A kíváncsiság azért hajt minket, viszont 360-unk nincs, szóval aki egy biztonsági másolat közelébe jut, és szokott minket olvasni, az postoljon egy kisebb rivjút kommentekbe.
Köszönjük, kitesszük.
Remélem, akik idén nem kettesben töltötték a Bálint napot, ezt a “kapitalista virágárús lobbi által pénzelt ünnepet”, azok sincsennek egyedül. Nekik küldeném, a sok olyan oldal közül, akik megemlékeztek erről a napról valamilyen formában, a The Piratebay tematikához illeszkedő ajánlóját. Felebarátaimnak, esetleges ellenlábasaimnak meg a lolcats kapcsolódó posztját.
Published by Greg at 2008 January 23
in kalóz.
Sajnos csak angolul, de … szóval nem tudom mennyit és milyen módon vágtak az eredeti interjún a BBC-nél, mert a végeredmény számomra kicsit kiábrándító. Mert ez alapján megint meg kell állapítanom, hogy jó fej a svéd közvélemény, illetve közösség, de a Piratebay-es arcok sokkal inkább vidám anarchisták, mint a böszme szórakoztatóipar ellen küzdő, eszmei és morális célokkal felfegyverzett partizánok. Persze drukkolok nekik, hogy az idén tárgyalásra kerülő ügyük számukra (és az oldal számára) kedvezően végződjön. Ám én annak örülnék legjobban, ha a lemezcégek és filmstúdiók végre alkalmazkodnának a megváltozott piaci körülményekhez, lehetőségekhez és nem tűzzel-vassal próbálnák mesterségesen fenntartani a 20 évvel ezelőtti pozícióikat, státuszukat. Ébresztő!
De filmeket, azt letöltök. Hirdeti a Zöldek által szponzorált svéd film. Persze nem ez az első ilyen figyelemfelhívó, a lomha szórakoztató ipar túlkapásaira rávilágító produkció, de az biztos, hogy ők azért nem viccelték el az üzentet. Nem úgy mint mondjuk az IT Crowd paródiája…
A minap láttam az infot a neten egy fórumban, hogy a bitHumen torrentmegosztó újra rögös útjára lépett, és elindította szolgáltatását. Szabályzat is jár a letöltésekhez mint kiderült, és egy nagyon érdekes dolog került bele, idézném:
“10) A következő előadók/kiadók cuccai TILTOTTAK:
- Ákos,
- 21thsextury,
- oktatovideok.hu”
Ennyi és nem több, érdekes. Úgy látszik Ákos se akar ingyen dolgozni.
A hírek szerint tegnap délután 4 és 6 között a főbb magyar torrent oldalaknak megálljt parancsolt a szoftverrendőrség. A Bithumen névre hallgató torrentserver nem elérhető, az üzemeltetők kirakott információi szerint a gépeket lefoglalták. Ezt követően a magyar torrent oldalak nagy része leállt, vagy “karbantartás”-ra hivatkozva nem működik. Az, hogy őket is hasonlóképp megkeresték, vagy a “békesség” jegyében inkább várakozó állásba helyezkedtek, nem tudni. Érdekes, hogy a külföldi oldalak közül sem működik minden, a demonoid is letérdelt. Egyelőre nincs információ arról, hogy mennyire volt összehangolva az akció, de a jelek szerint pár hétig biztos játék/film/zene, stb nélkül marad a felhasználók tömege. Az oka egyébként nagyon egyszerű, novemberben igen erős játékdömping várható minden platformon, a filecserélők miatt meghiúsult vásárlásokat nem nézik tétlenül a kiadók. Hasonló a helyzet a film és a zeneiparban is.
Greg: a szomorú az, Kis Hazánkban elég egy névtelen feljelentés egy ilyen rendőri intézkedéshez. És a tavalyi DC++ -os bírósági kaland után, ahol a fájlcserélők használatát magáncélúnak minősítették, még mindig ugranak a rendőrök egy torrent tracker oldal feljelentésére… Ja és persze a jogvédő szervezetek továbbra is hatóságnak kiadva magukat szedik az “adót” minden egyes írható cd, dvd, memóriakártya után.
Published by Greg at 2007 September 27
in kalóz.
Két napja nem elérhető a világ egyik legnagyobb torrent tracker oldala, a demonoid.com. És mivel semmilyen hír, információ nem érkezett az oldal gazdájától, Deimos-tól, ezért máris megy az összeesküvés elméletek gyártása… Van aki kicsit bulváros stílusban, de azt fejtegeti, a Canadian Recording Industry Association (CRIA) keze lehet a dologban, akik egyébként nem is a kanadai lemezkiadók képviselői, hanem az amerikai RIAA emberei. (Hát Kanadában egyébként meg nem feltétlen üzemeltetnék torrent oldalt, mert ott azért még félik a szerzői/kiadói jogokat.) Mások meg IRC log-okat közölnek, amiből csak az derül ki: senki nem tud semmit. A dráma folytatódik! (És akkor most honnan fogom letölteni az amúgy ingyenes BMW M3 Challenge nem hivatalos intel mac-es portját?)
Itt megy a pörgés
> xboxbuci > zephyr > xboxbuci > Greg > xboxbuci > ...
> Greg > ern0 > ...
> zephyr > ...
> zephyr > Grifter > ...
> Greg > medoc > zephyr > ...
> Zsuzsi > zephyr > ...