Mondhatnám, a blogunk mint meghatározó média szereplő, meghívást kapott a tegnapi koncertre, de igazából csak mákunk volt. (Látjátok, ezért kell sok mákot enni!) Decemberben olvastam a djuice facebook-os oldalán, hogy kisorsolnak 3 pár jegyet, amiért egy egyszerű kattintgatós játékon kellett átverekedni magunkat. Azmeg ugye megy…
Aztán múlt héten csörgött a telefon, hogy én vagyok az egyik szerencsés nyertes és az MTV hazai HQ-jában vehetem át a jegyeket. Már az egy élmény volt, mert nem csak egy jót beszélgethettem a projekten dolgozókkal, de kicsit körbe is vezettek, még az élő adás készítésébe is bekukkanthattam a “vezérlőben”. (Mindig is akartam otthonra egy saját “vezérlőt”.) A hab a tortán az volt, amikor felfogtam, hogy nyertesek személyesen is találkozhatnak a zenekarral. Mondanom sem kell, félnaponta hívogattuk egymást Zephyrrel, mit mondunk, dedikáltatunk majd… ‘Depeche Mode, vén rokkerek éjszakája’ itt folytatódik >>
Archive for the 'zene' Category
A japánok mindig is híresek voltak az egyedi konzolos kiegészítőikről, (pl ez itt) ez a fenti legújabb okosság a Nintendo DS-hez készült. Egy oktávos keyboard, annyira extrém, hogy már-már azt gondolom, erre tényleg szüksége lesz valakinek. Divatosak az utóbbi években a “zenés” játékok, Guitar Hero, Rock Band, DJ Hero, Wii Music, most meg ez, a nagyon “piacos” nevű Easy Piano. (más környezetben azt gondolnám, hogy a kínain az eladó sátrában hátul felülre akasztva egy Casio szintetizátor utánzat dobozán vannak ilyen feliratok)
Mondanám, hogy van értelme, ha nem egy oktáv lenne pl, de így erős fentartásaim vannak vele kapcsolatban. Persze ha csak a vásárlók 1%-át a zongora felé tereli majd, akkor végül is ez sem volt hiába…
Én nem ismerem Oren Lavie munkásságát, de a “Her Morning Elegance” című számához nagyon eredeti klipp született. Egyedi megoldásokkal operál, és még csilliárdokba sem került gondolom. Persze látszik rajta a rengeteg munka, és a zene is nagyon jól illeszkedik hozzá.
Nem tudom hány kockafejű-hexakóder volt még a Kraftwerk koncerten Zamárdiban a hétvégén, de a minimál technót hallgatva és a generált háttereket nézegetve mi erre jutottunk:
A szemfülesek már észrevehették oldalt a flickr blokkon, hogy a hétvégén a soproni VOLT Fesztiválon jártunk. Nem mintha akkora nagy Manson rajongók lennénk, de hát egy ekkora szép embert egy fotós nem hagyhat ki. Mondjuk a városi legendákban emlegetett faaprítóval való csirke darálás, meg a díszletmester orális fixációja kimaradt, egyetlen szájrapuszit kapott a gitáros, illetve hol kézzel, hol mikrofonnal nyúlkált a nadrágja első-hátsó felében. Hát ez ellen szólaltak fel a magyar egyházak és Szikora Róbert… Persze a nézőközönséget elnézve, nem biztos, hogy túlzó ez a reakció. Nem vagyok benne biztos, hogy Manson minden 14 év alatti rajongója tisztában van vele, ez egy “avantgarde” színház…
Michael Jackson az éjjel váratlanul elhunyt. Az előadóművész halálhíre mindenkit sokkolt ma reggel, tele van vele a média, s ez érthető is, hiszen Michael Jackson munkássága minden tiszteletet megérdemel. Ettől függetlenül nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a “sztárság” és az ezzel járó életforma lényegében kilúgozta az énekest testileg-lelkileg egyaránt. Ennek sok eredménye volt, de talán az egyik leglátványosabb, hogy minden áron fehér ember akart lenni. A cél érdekében számtalan műtétet végeztek rajta, és ki tudja még mellette mit szedett be az átalakulás eléréséhez. Az eredményt mindenki ismeri, az átalakulás létrejött, de egészen más formában mint amit várt/vártak. Nem tett jót neki, ez ma reggelre virradóra bebizonyosodott. A fenti videó a külsejében átalakuló Michael-lel szembesíti a publikumot. Csak erős idegzetűeknek.
Illetve ne felejtsünk el megemlékezni Jacko a videójáték iparban tett próbálkozásairól sem!
Számomra eddig ismeretlen zenei műfajra hívta fel a figyelmem TSC, akiről egyébként még annyit feltétlen el kell mondani, középiskolában úgy írt hardcore-speed-techno-gabber számokat, hogy hangszer minták, hangfájlok helyett command.com -ot, meg autoexec.bat -ot és hasonló DOS parancsfájlokat szólaltatott meg. Na majd előkeresem valahonnan a “Látlak Kovács!” c. slágerét… De most vissza az agrár metálhoz. Ahogy nézem, nem magyar találmány, van külföldi követője is a műfajnak. (Ha vki nehezen boldogulna az angol felirattal, annak szerencsére egyből van magyar fordítás is.) Persze valahogy mégiscsak a sajátunknak érezzük, talán ezért is ismert több hazai előadó akinek egy vagy több slágerét ide sorolhatjuk. Két bandát emelnénk ki: Dísztraktor és Fostartály. Csak erős idegzetűeknek.
Számomra a hét egyértelműen Anton Corbijn jegyében telt, amire egy dedikálással tettem fel a pontot, de álljon itt most egy kevésbé ismert munkája. Fogalmam sincs hogy lyukadtam ki a vasárnap esti szörfözés során Henry Rollins videójánál, akit egyébként valamiért régóta kedvelek. Az tuti, ez a videó fontos tényező!
Ott van vagy két tucat B listás filmje is (pl. a cyberpunk klasszikus Johnny Mnemonic, Keanu Reeves-zel), de adta hangját videójátéknak (Def Jam) és rajzfilmnek (Batman Beyond, Mark Hamill-lal) is. Mindezek mellett komoly emberi jogi aktivista… Nade, vissza egy pillanatra a videóhoz. A briliáns szöveg és zene elemzésébe most nem is mennék bele, csak a képi világban húznék párhuzamot Corbijn akkori munkáival. Valahogy nekem nagyon össze ér a Nirvana: Heart shaped box -szával és a Depeche Mode: Walking in my shoes -zával. Egy rakás hasonló elemmel, megoldással operál, amik gyakran visszaköszönnek egyébként fotóin is. Mégis mennyire más a három videó, arról nem is beszélve, hogy a Heart shaped box-ot sokkal inkább Curt Cobain munkájának tartja Corbijn, mert olyan pontos elképzelésekkel állt elő a forgatás előtt, hogy 90%-ban neki tulajdonítja a végeredményt. Na persze az a 10% az ízig-vérig Corbijn, egyértelműen otthagyva névjegyét. Tessék szépen végignézni őket!

Tegnap este az A38-on járt egy közönség találkozó erejéig, a holland Nincs lehetetlen fesztivál keretében, Anton Corbijn fotográfus, rendező. A rendezvény ugyan ingyenes volt, a helyszín miatt viszont csak kb 150 érdeklődő fért csak be. Mondanom sem kell, pillanatok alatt elfogytak a regisztrálható helyek… ha nem is egyszerűen, de sikerült jelentkeznem, bejutnom, mert egyszerűen számomra kötelező volt a részvétel. Úgy ahogy sokan mások is, én is a Depeche Mode-dal készült munkái kapcsán ismertem meg, aztán már a zenekartól vagy éppen a zeneipartól független alkotásait is kerestem, kutattam. Nehéz megfogalmazni, hogy pontosan milyen módon inspirál, de nagyon fontosnak érzem munkáit a fotózás iránti érdeklődésem kapcsán. Első fekete-fehér fotóimat 8 évesen egy Szmena márkájú orosz géppel készítettem, mégis középiskolás koromban, talán épp Corbijn hatására lett a fotók készítése egy sokkal tudatosabb tevékenység. És a négyzetes formátum preferálása is valahogy tudat alatt innen eredhet, nem csak azért vágom ilyenre képeimet, mert a flickr-en jobban néznek ki majd így.
Szóval itt volt ez a varázslatos figura, egy igazi “self-made man”, akiről a zenészek, színeszek csak úgy beszélnek “a magas, őrült holland”. Hát tényleg magas és tényleg kicsit fura a holland humor angolul magyar fül számára
Gondolom mindenki aki ott volt egy meghatározó élménnyel gazdagodott. Számomra az üzenet megint csak az volt, a fotózás nem a technikáról, de még csak nem is a látásmódról szól, mert ezek megvehetőek, megtanulhatóak, hanem arról, milyen kapcsolatot tud kialakítani a fotós és a fotó tárgya, mert a köztük lévő hangulat, atmoszféra fogja megkülönböztetni a képet a mások által készítettektől.
Werk (work/munka) c. kiállítása április 29-től július 5-ig megtekinthető a Ludwig múzeumban. Bónuszként pedig megtekinthető saját remake-je, a Coldplay együttes Viva la Vida videójának alternatív változata, amivel Chris Martinék a Depeche Mode és az Enjoy the Silence videójuk előtt kívánt tisztelegni. Anton saját bevallása szerint ez a legkisebb költségvetésű videója amit valaha készített, mindenhová biciklivel közlekedtek a forgatás során. És Chris Martin fején konkrétan az a korona van, amit 19 éve Dave Gahan viselt az eredeti videó forgatása során.
Azt hiszem, már eredetileg is így kellett volna hangszerelni… és ezzel, a titkos zenész vágyaim, hogy világhíres Theremin játékos leszek, azt hiszem átgondolásra kerül. Tesla tekercsen szeretnénk játszani, mondjuk egy metál bandában!
Egyébként annyit mér érdemes elmondani, hogy a szerb születésű, meg nem értett tudós, 1891 környékén alkotta meg a róla elnevezett tekercset. (Nem rockzenei tervekkel.) Világítás technikai, energia – elektromos áram átviteli, illetve orvosi felhasználás lehetőségeket vizsgálatára találta ki, de aztán korunk sci-fi írói, játék fejlesztői hamar fegyvereket csináltak belőlük. (Red Alerttől kezdve a Tomb Raiderig mindenhol találkozhatunk “Tesla ágyúval”) Természetesen ez kitaláció. (Persze dolgozott fegyvereken is, melyeket sosem építettek meg és melyeknek leírásai, tervei rejtélyes módon eltűntek.) De egyébként valóban léteznek igen nagy (több megawattos) teljesítményű kísérleti változatai. Anno Tesla maga is, a vendégei (potenciális befektetők, szponzorok) szórakoztatására, egy 150.000Hz-es 10.000 V-os tekercset használt, ami alatt villámokkal körülnyaldosva sétált ki fogadásukra. Sajnos szegényen, eladósodva halt meg 86 éves korában. Ha esetleg zenélt is volna a tekercseken, talán több támogatót tudott volna maga mögött…







Itt megy a pörgés
> tundra > Csanád > zephyr > Csanád > zephyr > ...
> segabor > ...
> Sam. Joe > ...
> Mithorn > Csanád > ...
> zephyr > ...
> Máté > ...
> zephyr > ...
> zephyr > constructor > ...
> Hedi > ...