Majdnem 4 évet vártunk rá, de itt az új Neo album, a Six pixels. A 6 számot tartalmazó új (mini)lemez meglepetés volt számomra, teljes albumot vártam, nem EP-t. Persze jobban hangzott ez amikor kiderült, hogy ingyé' letölthető. Le is szedtem, de hamar ráébredtem, hogy csak szerencsém volt, az akció ideiglenes volt, mire ideértem vele a konnektorra, már le is szedték. Marad a vásárlás az érdeklődnek. Na de lépjünk tovább. Az album kb. 24 perc hosszú, a szokásos NEO-s elektronikus hangzásvilágra épít, tehát 2010 -es szinti-pop gitárral, dobbal okosítva. A Six Pixels kifejezetten jól sikerült, Milka és csapata, a jól ismert minőséget hozzák. A lemez két legerősebb pontja  számomra (a szétjátszott táncolhatós/rádióbarát Serial Killer-en kívül) az egyik a harmadik dal, a Phoenix Lane, amiben nagyon jó kis 8 bites C64 hangokat kevertek a háttérbe, mindezt úgy, hogy nagyon meghatározza a dal karakterét, bár nem kerül mégsem központba. A másik pedig a Conflict, Enikő előadásában. A lassabb, már-már jazz-es, bárzenés dallamvilág az elektronikus, neo-s előadásban nagyon el lett találva. A lemez többi számával sincs semmi probléma, rajongóknak, de az elektronikus pop kedvelőinek biztosan tetszeni fog ez a kislemez. Ajánljuk! 

Ez itt felül kérem szépen egy sajátos magyar feldolgozása Lady Gaga – Bad Romance című szerzeményének. A Bad Romance-et már számos feldolgozásban hallottuk, valahogy mindenki úgy érzi, hogy hozzá kell nyúlnia. Érdekes, hogy közben sokan szídják az eredeti verziót, pedig nem tudják, hogy a Grammy díjas Gaga sokkal több mint egy britniszpírsz replika. A Leander művész névre hallgató magyar tehetség egyedül vette fel a fenti változatát a Bad Romance-nek, én azt gondolom, hogy kiváló lett minden szempontból. No nem csak a pop/rock hangzás sajátos keverése (bár a hörgős metál nagyon nem stílusom, de itt jó), hanem Brahms: 5. magyar tánc -ának a beleépítése is a szám végefelé… Leanderről sajnos sokat nem tudunk, egyedül a honlapját túrtam elő a neten, megtalálhatók/letölthetők a hasonló pop/rock hangzású saját szerzeményei, illetve e fenti klipp is. Katt!

Múlt hét szombaton Szeged és a régió napilapjának (Délmagyarország) volt a 100. születésnapja. Ezen alkalomból a Dóm téren tartottak egy félig-meddig ajándék koncertet a közönségnek. Azért félig-meddig mert arányaiban olcsón lehetett jegyhez jutni (8.000 Ft a teljes árú, illetve Délmagyarország előfizetőknek 5.000 Ft). A koncertnek 3 fellépője volt, a Magna Cum Laude, Tankcsapda és Ákos. Mi konnektorilag (Greg és jómagam) is megjelentünk a helyszínen. A Magna Cum Laude nem az én műfajom, bár jónak tartom Mező Misi csapatának tevékenységét, tehát arról a koncertől sokat nem tudok mondani. Igazán a Tankcsapda és Ákos szereplése érdekelt, ezek közül is igazán az utóbbi, mert ő igérte a legnagyobb show-t és az ő cuccát használta mindenki (7 kamionnyi színpad+technika). A Tankcsapda hozta a formáját, Mennyország Tourist, Ez az a ház, stb., minden volt amit a közönség is ismerhet, Lukácsék kitettek magukért. Számomra továbbra is egy picit éles a hangzás, a két gitár + dob felállásból viszont szerintem ez a maximum amit ki lehet hozni.
Ákos repertoárja is főleg slágerekből építkezett, viszont ők újrahangszereltek és zúzóssá tettek minden számot ami a kezük ügyébe akadt. Gyakorlatilag a dalok nagyobbik része felismerhetetlenségig okosítva lett. A koncert több meglepetéssel is szolgált, az egyik az ős Bonanza Banzai: Calypso-ja, amit megtoldottak Gaga: Bad Romance című számával. Na most a Calypsonak örültünk, de amikor felhangzott Gaga disco száma Ákos szájából (ordította gyakorlatilag), miközben ugye az eredeti szám hangszerelésén is javítottak, az igencsak bátor húzás volt. Bejött. A másik figyelemre méltó lépés, hogy egy szám erejéig (Ne fájjon többé) Mező Misi és Lukács Laci is színpadra állt Ákossal. Aki ismeri a szerzeményt, az tudja, hogy Ákos keményvonalas torzított gitáros, agy*aszó refrénes daláról van szó, öröm volt nézni a közös zúzást DD… Lukács hangja a refrénnél egyszerűen KELLETT.
A technikáról és a hangzásról is a szokásos minőségben gondoskodtak. Ízig-vérig profi hangosítás, zseniális led kivetítők, ezeken profi tűéles animok és filmek mentek, robotlámpák, füstgépek, szóval minden a helyén volt. Köszönjük!

Lehet a hangosítás megint nem volt tökéletes a Puskás Stadionban és lehet a srácok nem lettek fiatalabbak, de hatalmas buli volt péntek este. 11 év után először újra itt játszott a Metallica. James folyamatosan dolgoztatta a tömeget, működött a közönség kapcsolat, mind az 50.000 emberrel. Még Budapestet is beleköltötte az utolsó számok egyikébe. Pedig biztos nem olvasta a Rammstein koncert beszámolómat Hetfield, amiben pont ilyesmit hiányoltam. Szóval, tegnap heavy buli volt. Heavy metal! Annak minden tökéletlenségével és ugrálásával, fejlóbálásával.

Ugyan már több mint 10 napja volt, így már nem olyan friss a beszámoló, mégis muszáj pár szó erejéig írni a Rammstein koncertről. Aki követ minket twitteren, az tulajdonképpen élőben is kapott pár képkockát, de azok sem adhatják vissza azt az élményt amit ott kaptunk. Gyorsan le kell szögeznem, nem vagyok hatalmas rajongója a zenekarnak, számaikat szezonális jelleggel, leginkább sportolás (futás, snowboard) közben hallgatom. Egy időben úgy gondoltam kiváló autós zene, de aztán valahogy azt vettem észre olyankor nehezebb a lábam a gázpedálon… Ezzel együtt, nem tudom kívülről a dalok(?) szövegét, sőt nem is mindig veszem a fáradtságot, hogy utánajárjak a német nyelvű költemények(?) jelentésének. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a provokatív szó nem elég kifejező, ha a nekrofiliáról, molesztálásról énekel valaki első szám első személyben… Mindenezek ellenére, tudtam, el kell menni, meg kell nézni őket élőben. És milyen igaz! Hatalmas, látványos showt adnak elő a srácok minden egyes alkalommal. Ahogy Till Lindemann, a frontemberük egy interjúban megfogalmazta: modern, hardcore-metál David Copperfield-ek ők. Lángtenger mindenütt, tűzijáték, eszméletlen díszletek. Lehet, kicsit visszavettek a polgárpukkasztásból, mert a Buch Dich c. szám már nem szerepel a repertoárban, így a billentyűs Christian “Flake” Lorenz megúszta, hogy Till pórázon a színpad közepére vezesse négykézláb és tiroli nadrágjának elejét lecsatolva, egy alkarnyi műbrokesszel “férfi szerelmet” imitáljon… Helyette most egy nagy sittes talicskába dobták, majd 5 méter magasról görögtüzet öntöttek rá egy tejeskannából… de csak hogy mint főnix madár, az addigi bőrszerkó helyett, flitteres nadrágban és zsakettban támadjon fel, mint egy élő diszkógömb. A brokesz dolog is sokkal stilizáltabb formában jelent csak meg, a nagy sikerű Pussy dal alatt, Till egy rózsaszín betonkeverő mögé pattant, hogy abból habot lőjön a közönség első soraiba… A szám alatt arra gondoltam, milyen jó lenne, ha a refrénben szereplő “I can’t get laid in Germany” helyett ma este “in Hungary” -t énekelnének, kicsit személyesebbé téve a budapesti koncertet. Nem történt meg. Gondoltam is magamban, bármilyen magával ragadó ez a metál színház, mégis mindenki ugyanezt kapja. De aztán Till mélyen zengő hangján, magyarul búcsúzott (többször is) a közönségtől:

ZERETLEK TITEKET, KÖZÖNÖM!

Mondhatnám, a blogunk mint meghatározó média szereplő, meghívást kapott a tegnapi koncertre, de igazából csak mákunk volt. (Látjátok, ezért kell sok mákot enni!) Decemberben olvastam a djuice facebook-os oldalán, hogy kisorsolnak 3 pár jegyet, amiért egy egyszerű kattintgatós játékon kellett átverekedni magunkat. Azmeg ugye megy… Aztán múlt héten csörgött a telefon, hogy én vagyok az egyik szerencsés nyertes és az MTV hazai HQ-jában vehetem át a jegyeket. Már az egy élmény volt, mert nem csak egy jót beszélgethettem a projekten dolgozókkal, de kicsit körbe is vezettek, még az élő adás készítésébe is bekukkanthattam a “vezérlőben”. (Mindig is akartam otthonra egy saját “vezérlőt”.) A hab a tortán az volt, amikor felfogtam, hogy nyertesek személyesen is találkozhatnak a zenekarral. Mondanom sem kell, félnaponta hívogattuk egymást Zephyrrel, mit mondunk, dedikáltatunk majd…

Ezzel egy kicsit túlpörögtük a dolgot, mert mint a helyszínen kiderült, a “meet-and-treat” nem azt jelenti, hogy David sütiket hord be tálcán, Martin meg nyakat masszíroz, amíg Andy-vel a kanapén ülve a videojáték-függőségről beszélgetünk. Eligazítás után, egy kisebb szobában, az ajtóra fixált szemekkel vártuk mikor lépnek be végre. Minden nagyon ki volt mérve. Gyors kézfogás mindenkivel, aztán 1(!) csoport kép. Nincs több próbálgatás, nincs saját kattintgatás, csak a profi fotós kattint. Egyet. Én még otthagytam a rendezvény szervező hölgynél egy piros vinyl (bakelit) maxit, egy fekete filccel, de nem kecsegtetett sok reménnyel: dedikálás sincs. Szóval mindent csak forgatókönyv szerint, de a srácok mégis kedvesek, lezserek, közvetlenek és profik voltak. Udvarias köszöngetés, és ha két szót szóltál, akkor gyorsan és lelkesen válaszoltak. Igazából nem tudom mennyi idő volt az egész, mert minden megállt körülöttünk, az biztos, hogy mi nagyon rövidnek éreztük.
Maga a koncert megint nagyon jól sikerült, pedig az elején megfordult a fejemben: már mi sem azok a tinik vagyunk és ők sem azok a bálványok a 80-as évek végéről. Aztán mégis, a sok régi kultikus szám és sláger újra ugyanolyan katartikus élményt hozott. És van vmi diszkrét bája, a sport arénának. Valahogy jobban összehozza az embereket, valahogy belsőségesebb élmény mint egy stadionbeli koncert. De a lényeg: újra fekete misét celebráltak az elektronikus zene pápái és a közönség még mindig ugyanolyan lelkesen tombol zenéjükre.

Ui: Zephyr mesterrel arra a megállapításra jutottunk, hogy Depeche koncertre jó csajok járnak.

A japánok mindig is híresek voltak az egyedi konzolos kiegészítőikről, (pl ez itt) ez a fenti legújabb okosság a Nintendo DS-hez készült. Egy oktávos keyboard, annyira extrém, hogy már-már azt gondolom, erre tényleg szüksége lesz valakinek. Divatosak az utóbbi években a “zenés” játékok, Guitar Hero, Rock Band, DJ Hero, Wii Music, most meg ez, a nagyon “piacos” nevű Easy Piano. (más környezetben azt gondolnám, hogy a kínain az eladó sátrában hátul felülre akasztva egy Casio szintetizátor utánzat dobozán vannak ilyen feliratok)
Mondanám, hogy van értelme, ha nem egy oktáv lenne pl, de így erős fentartásaim vannak vele kapcsolatban. Persze ha csak a vásárlók 1%-át a zongora felé tereli majd, akkor végül is ez sem volt hiába…

Én nem ismerem Oren Lavie munkásságát, de a “Her Morning Elegance” című számához nagyon eredeti klipp született. Egyedi megoldásokkal operál, és még csilliárdokba sem került gondolom. Persze látszik rajta a rengeteg munka, és a zene is nagyon jól illeszkedik hozzá.

A szemfülesek már észrevehették oldalt a flickr blokkon, hogy a hétvégén a soproni VOLT Fesztiválon jártunk. Nem mintha akkora nagy Manson rajongók lennénk, de hát egy ekkora szép embert egy fotós nem hagyhat ki. Mondjuk a városi legendákban emlegetett faaprítóval való csirke darálás, meg a díszletmester orális fixációja kimaradt, egyetlen szájrapuszit kapott a gitáros, illetve hol kézzel, hol mikrofonnal nyúlkált a nadrágja első-hátsó felében. Hát ez ellen szólaltak fel a magyar egyházak és Szikora Róbert… Persze a nézőközönséget elnézve, nem biztos, hogy túlzó ez a reakció. Nem vagyok benne biztos, hogy Manson minden 14 év alatti rajongója tisztában van vele, ez egy “avantgarde” színház…