konnektor

videójátékok, mozi, zene, apple, fotózás

Battlefield 3 Béta - első benyomások

(download)

Igen, kijött a béta mind a három platformra szeptember 29-én, (akik előrendelték az EA-től, már 27-én tolhatták) és persze mi egyből rá is vetettük magunkat. Mivel Zephyr is és én is külön-külön kezdtük el írni a beszámolót, az tűnt a legkézenfekvőbbnek, hogy egybegyúrjuk a kettőt. Úgyhogy először Zephyr élményeit halljuk, majd a végén hozzátoldom a saját okosságaimat, íme:

- Tesztelgettük a Battlefield 3 Bétát (PS3-on - a szerk.), míg friss az élmény, összefoglalnék pár dolgot vele kapcsolatban. A kedden megjelenő konnektor podcastban is beszélünk róla pár szót, hallgassátok meg okvetlenül, szerintem nagyon érdekes, hogy mit váltott ki belőlünk _elsőre_ a BF3 :D. Illetve a véleményeteket is várjuk ide a poszt alá. Tehát. A véleményem szubjektív a BFBC2 vel hasonlítva írom a véleményt, csico kollégával gyűrtük sokat este a játékot, azon beszélgetések folyományát írom le.

- A grafika PS3-hoz képest impresszív, javult. Főleg a füst, lángok, egyéb részecske effektek tetszettek, a karakterek is részletesebbek, bár elég idegenül hatnak a BFBC2-höz képest. Viszont a "bevilágítás" elég furcsa. Ennek következtében valahogy nincs annyi kontraszt, az ellenfelek beleolvadnak a környezetükbe. Ez ugye a párizsi "Métro" pálya, lent a metróban a felszín alatt minden kékesen dereng, valahogy minden helyszínen észrevehető szűrők vannak felpakolva - ez Deus exnél jó, itt sem rossz, de mégis vissza kellene fogni, a kontrasztot kiveszi a környezetből, emiatt az ellenfelek nem látszódnak annyira.

- Bármilyen fegyver lövés közben úgy jár-kel az ember kezében, mintha nem tartanánk rendesen. Ergo a célzás történhetne csukott szemmel is. Hogy most a szintek lépésével majd lesznek olyan fegyók, amelyek nem fickángoznak, (bár a shotgun egész jó) azt nem tudom, de most elég "furcsa"...

- A mozgás olyan kicsit, mintha az emberünk korcsolyázna, vagy apró üveggolyókon próbálna talpon maradni, miközben azért picit csúszik előre. Célzásnál is vannak furcsa mozdulatok. Cserébe nagyon szép az anim ahogy átugrunk valamin, illetve közelről nézegettük azt, hogy  hasal a másik, vagy hasalás közben hogy araszol, nagyon jó kis animmal van megoldva, tetszik.

- Apropó hasalás/kúszás. Ez egy régi/új mód a mozgásban, s az az eredménye, hogy minden túlzás nélkül az egész játékot, harcmodort átalakítja. Milyen formában? Pl, úgy, hogy a halottak közé fekvő ellenfél simán lelő, mert csak szalad az ember, látja hogy fekszenek, másra figyel, erre elkezd az egyik hulla lőni. Vagy, bent fekszik a bozótosban és onnan kempel, de ki se jön. Még Recon-nak se kell lenni a kempeléshez. Hasalás közben nagyon lassan lehet mozogni: végignéztem, ahogy a kicsi helyen lefekszik a csapattárs, és beleakad a feje/lába a falba és az öltözőszekrénybe mert nincs hely, ott szerencsétlenkedett a földön, "forogni" próbált.. Komolytalan. Láttam olyat is, hogy egyik kúszik a másik meg utána és úgy lövi mögüle, nem állt fel, tolta a talpába be a lövedéket, a másik meg ugyanúgy fekszik. HIHETETLEN.
- Planking a BF3 -ban: A hasalás/kúszás témában felfigyeltem a plankingre a játékban. Konkrétan egy balkonládán feküdt a faszi, combtól hátra levegőben, mert ugye a ládára nem fért rá, és onnan lőtt. Röhögtem rajta, de ugyanakkor szomorú is volt, jó sok hülyeséget lehet csináln imajd a bf3 ban. BC2 ben ilyen dolgokra nem volt lehetőség ezen a szinten.

Csico okosságai: Miközben játszottam a bétával, mellettem volt egy kis cetli meg egy ceruza és szorgosan jegyzeteltem, ha láttam valami újat, érdekeset. Először is a 270 órát, amit a bfbc2-be fektettem kutyagumi, mindent újra kell tanulni, a célzáson át a mozgásig, mindent. Sok volt a lag, de gondolom ez magyarázható a millió kíváncsi userrel. A késelés teljesen megváltozott! A dogtaget csak akkor kapod meg, ha hátulról történet a móka, és az animáció nagyon lassú (4-5 mp) így a társaknak van idejük eszmélni, cserébe viszont hangtalan, ha jól emlékszem. Ha egy dombon kúszunk, akkor hajlamos a karakter a domb alá mászni, ez egy bug, gondolom a véglegesben már javítva lesz. Sok pályarészt találtam, ahol hiányoztak textúrák a falról, meg a bútorokról. A mellékelt képek között találtok róla screenshotot. A rombolás ki van kapcsolva, így ezt csak a végleges verzióban láthatjuk viszont.

- Összességében nem rossz,csak azért érződik rajta, hogy béta. Azt azért elmondhatom, hogy ez alapján a várakozásom jócskán alábbhagyott, és inkább megvárom a véglegeset, minthogy a bétával szívjak. Remélem a komplett cucc SOKKAL jobb lesz. Egyelőre azért gyorsan visszamentem a bc2-re, ott vagyok honn, ott az én világom.  Egyébként október 10-ig van lehetőség a kipróbálásra. És a végén lássunk pár játéktechnikai infót pontokba szedve:

  • A scoreboardon a pontszámon kívűl látszik a kill/death arány
  • A puskákra lehet rakni zseblámpát, amivel el lehet vakítani az ellenfelet,
    meg persze jól jön a sötétben pl.: metróalagút
  • Ha meghaltál és egy csapattársad fel akar éleszteni, akkor eldöntheted, hogy akarod-e vagy sem. Aki játszott a bfbc2-vel tudja, hogy ez mit jelent
  • Ha egy társad rádspawnol (szép magyar szó), akkor erről üzenetet kapsz, így nem kell besz*rni, hogy az ellenfél lopakodott a hátad mögé
  • Szintén a spawnért kapsz 10 pontot, amiért téged választottak :)

Kérünk benneteket, osszátok meg velünk a Ti tapasztalataitokat is!

Filed under  //   BF3   FPS   battlefield   game  

Hasfelmetsző

Hasfelmetszo

Tegnap olyat dobott a gép Battlefieldben, Csicóval ellenkező oldalra kerültem, aki mostanában épp Rambó korszakát éli... Így megtapasztalhattam az amokfutó hasfelmetszőt akcióban. NAGGGYON DURVA! A faszi mint egy rémálom repül feléd, mintha madzagon húznák! Mit madzaggon, acél sodronyos csörlővel! Géppisztollyal a kezedben, még ha szemből is érkezik, sem sok esélyed van. Ha shotgunod van meg 3 méter távolságod tőle, akkor van egy villanásnyi lehetőséged mielőtt beléd mélyesztené acél pengéjét. Ennyit számít az új kombináció, amivel a mester kísérletezik. Nincs távcső, lézerirányzék, más luxus huncutságok, viszont van un. "lightweight pack", ami inkább vmi doppingszer lehet, mert az állítólagos 10%-os gyorsulás sokkal többnek tűnik amikor szembetalálod magad a be-speed-ezett Rambóval... Aki kedvtelésből egy-egy meccsen többet használja a kését, mint bármely más fegyverét. (Lásd fenti kép: 16 bicskás gyilok) Sőt, van hogy egyetlen egy golyót nem használ!

Filed under  //   FPS   battlefield   blog   game