konnektor

videójátékok, mozi, zene, apple, fotózás

The Last Buff

 
Nem tudom más hogyan van vele, de én gyakran drukkolok a kisebbnek, az amatőrnek, annak aki nem akar beállni a sorba, aki a maga útján próbál érvényesülni. Legyen ez zeneiparban, sportban vagy filmben. Ilyen filmes társaság a Cruel World Team, akinek munkásságát már többször megénekeltem itt, a konnektoron is, utoljára éppen a Sherlock Holmes nevében című hamarosan megjelenő független produkciójuk kapcsán.

És ilyen figura Berencsi Attila is, akit a Szerelem első vérig filmben ismerhettünk meg annó. Sok tinédzser bálványa lett, sokan azonosultak vele. És míg a filmben szereplő száma nagy sláger lett, zenekara a Beri Ary és a Pillangók sosem futott be, megmaradt kult zenekarnak. (Egyesek szerint ha a Bonanza volt a magyar Depeche Mode, akkor ők a magyar Cure.) Aztán elvállalt egy anti főhős szerepet, a Túsztörténet című filmben, amiért a spanyol San Sebastián Filmfesztiválon megkapta a legjobb férfi főszereplő díját. Aztán pedig csönd. Mostanában talán újra lehet róla hallani, de a fenti kis vizsgafilm, amiben barátjának kérésére szerepelt pár éve, is csak most került igazán nyilvánosságra. Pedig! Nem tudom pontosan megfogalmazni mi az, amitől izgalmas figurának tartom Berencsi Attilát, de kíváncsian várom mindig feltűnését.

Filed under  //   film   video   zene  

64. adás - vendégünk egy zenész, hírek, játékmustra

(download)

Az adásunk első felében az otthoni amatőr zenekészítéssel kapcsolatban beszélgetünk. Vendégünket Zsoltit faggattuk, hiszen ő egészen meggyőző eredményeket ért el, miközben leginkább otthoni környezetben dolgozott, s nem tanult zenét a klasszikus értelemben. Szó lesz a fejünkben megjelenő dallamok gyors rögzítéséről, az alapokról, honnan érdemes indulni, melyek az első lépések, ha az ember zenéléssel szeretne foglalkozni, akár amatőr szinten is. Legújabb remixe is felcsendül egy rövid időre az adás közepén. Mivel rengeteg linket és infot kaptunk tőle, a zenével kapcsolatos információk egy külön postban szerepelnek majd. Itt kell megjegyeznem, hogy az adásban szereplő mixre bátran szavazzatok, hiszen merem állítani, jobban sikerült mint az eredeti. :D

Remix zene oldala ITT! 

Szavazás menete:
1. Regisztráció a beatport.com-on: 
2. E-mail confirm (ez nem jön azonnal)
3. Fenti linkek egyikén login jobb fenn az account-al
4. Spin it! :)

Fontos, hogyha szavaztok, gyorsan tegyétek, mert 18-án lejár a határidő...

Az adás második részében szó lesz arról, hogy most mit is akar a Sony a Sony Ericsson kivásárlásával, szó lesz az angol fejlesztők PSN/XBLA támogatásáról, szakértünk a flash alapú Unreal Engine 3 megjelenéséről, illetve arról, hogy jön a GTA 3 iOS-re, és ezt, hogy lehet majd irányítani. Gaming szekcióban kitárgyaljuk a Rage-et, letöltésnek pedig a fantasztikus Another World-ot ajánljuk, elsősorban iPad-ra! Ingyenes játékok közül a "Tron autókázás"-ként aposztrofált Forever Drive-ot ajánljuk kattintásra. Aki pedig a kultikus, nerd yamaha hangszer, a Tenori-On egy ingyenes klónját próbálná ki saját kis dallamocskáinak farikcsálására, azoknak ott van a BeatWave! (Official yamaha app, 16 eur-ért szintén elérhető.)

(download)

Iratkozz fel podcast adásunkra RSS-sel vagy iTunes-ban.
Ha tetszik az adás kérünk értékeld az iTunes-on, köszönjük!

Filed under  //   PS3   PSN   amatőr   podcast   zene  

Játékzenék, soundtrack-ek honnan?

Music_500px

A játékokhoz tartozó, sokszor fülbemászó zenei témák pont ugyanúgy megmaradnak bennünk, mint bármelyik zene, amit nap mint nap hallgatunk. Aki videó/számítógépes játékokon nőtt fel, az nagyon jól tudja miről beszélek. :D A Last Ninja vagy a Flashback, Supercars 2 témára, legalább olyan pontosan emlékszik mindenki, mint a Doom 2 zenéire, de ha újabb játékokról beszélünk, mondhatom a Metal Gear vagy a Shadow of the Colossus zenéit is. A játékokhoz tartozó OST (original sound track)-ket viszont nehéz manapság fellelni, bár az utóbbi években nagyon sok megjelent a gyüjtői kiadás mellé csomagolva. Ezeket sokszor nem lehet külön megvásárolni, illetve másik részüket, főleg a régebbi játékok zenéit egyáltalán nem lehet megvenni hivatalosan, csak valahonnan előkeríteni az internet feneketlen mélységeiből. Ehhez a keresgéléshez szeretnék egy kis mankót ajánlani. 

1., Galbadia Hotel - ez a legkövérebb bázis, a Doom2 től a Zeldáig minden van. Videó és számítógépes játékok, egyszóval nagyon sok dolog fellelhető itt... :D

2., C64 remixek - C64-hez kötődő mixek, új formába öntött átdolgozások. Vannak kifejezetten jók a témában, érdemes nézni a rate-et letöltés előtt.

3., Amiga - Amiga remixek, demó, intro és játékzenék. DAXX remixeit érdemes azonnal tölteni, kb. nem is lehet velük mellényúlni :D... Eredeti játékzenék (modok, lejátszók stb), crack intro zenék (!), innen tölthetők. Illetve akit érdekel a Flashback OST (cd-s változat 2 számmal), innen szedheti.

Filed under  //   game   zene  

Neo: Six pixels (EP)

Neo_500px

Majdnem 4 évet vártunk rá, de itt az új Neo album, a Six pixels. A 6 számot tartalmazó új (mini)lemez meglepetés volt számomra, teljes albumot vártam, nem EP-t. Persze jobban hangzott ez amikor kiderült, hogy ingyé' letölthető. Le is szedtem, de hamar ráébredtem, hogy csak szerencsém volt, az akció ideiglenes volt, mire ideértem vele a konnektorra, már le is szedték. :( Marad a vásárlás az érdeklődnek. Na de lépjünk tovább. Az album kb. 24 perc hosszú, a szokásos NEO-s elektronikus hangzásvilágra épít, tehát 2010 -es szinti-pop gitárral, dobbal okosítva. A Six Pixels kifejezetten jól sikerült, Milka és csapata, a jól ismert minőséget hozzák. A lemez két legerősebb pontja  számomra (a szétjátszott táncolhatós/rádióbarát Serial Killer-en kívül) az egyik a harmadik dal, a Phoenix Lane, amiben nagyon jó kis 8 bites C64 hangokat kevertek a háttérbe, mindezt úgy, hogy nagyon meghatározza a dal karakterét, bár nem kerül mégsem központba. A másik pedig a Conflict, Enikő előadásában. A lassabb, már-már jazz-es, bárzenés dallamvilág az elektronikus, neo-s előadásban nagyon el lett találva. A lemez többi számával sincs semmi probléma, rajongóknak, de az elektronikus pop kedvelőinek biztosan tetszeni fog ez a kislemez. Ajánljuk! 
!Update: Rajongói fórumokon olvasom, hogy ez a kislemez előfutára az őszi teljes albumnak, amire még másik 6 számot is feltesznek. 


"Watch me in spike heels complete mind blow
firstride for free click start and download"

Filed under  //   zene  
Posted July 8, 2010 by Zephyr 

Fogd rá Kokóra

Nem, nem Kovács "Kokó" Istvánról van szó, hanem egy rendkívül tehetséges, különleges hangú csajról, aki Coco, illetve "Blame it on Coco" néven fut bandájával. Szerintem nehéz kereszt lehet Sting lányaként zenei pályára lépni, mert nyilván rengeteg előnnyel is járhat, de hiába vagy tehetséges, ha minden interjúban apádról faggatnak... És tagadhatatlan a rokonság, van valami közös a hangjukban és nyilván hatással volt apu borotválkozás közbeni dúdolgatása is, de ugyanakkor nem csak hangban, de személyiségében is ott van a sajátja. Na nem magyarázom, tessék nyomni a play gombot, aztán szakértsetek ti! :)

Filed under  //   video   zene  
Posted June 28, 2010 by greg 

Lady Gaga – Bad Romance – Leander

Ez itt felül kérem szépen egy sajátos magyar feldolgozása Lady Gaga - Bad Romance című szerzeményének. A Bad Romance-et már számos feldolgozásban hallottuk, valahogy mindenki úgy érzi, hogy hozzá kell nyúlnia. Érdekes, hogy közben sokan szídják az eredeti verziót, pedig nem tudják, hogy a Grammy díjas Gaga sokkal több mint egy britniszpírsz replika. A Leander művész névre hallgató magyar tehetség egyedül vette fel a fenti változatát a Bad Romance-nek, én azt gondolom, hogy kiváló lett minden szempontból. No nem csak a pop/rock hangzás sajátos keverése (bár a hörgős metál nagyon nem stílusom, de itt jó), hanem Brahms: 5. magyar tánc -ának a beleépítése is a szám végefelé... Leanderről sajnos sokat nem tudunk, egyedül a honlapját túrtam elő a neten, megtalálhatók/letölthetők a hasonló pop/rock hangzású saját szerzeményei, illetve e fenti klipp is. Katt!

Filed under  //   zene  

Hangos volt Szeged

Akos_sz

Múlt hét szombaton Szeged és a régió napilapjának (Délmagyarország) volt a 100. születésnapja. Ezen alkalomból a Dóm téren tartottak egy félig-meddig ajándék koncertet a közönségnek. Azért félig-meddig mert arányaiban olcsón lehetett jegyhez jutni (8.000 Ft a teljes árú, illetve Délmagyarország előfizetőknek 5.000 Ft). A koncertnek 3 fellépője volt, a Magna Cum Laude, Tankcsapda és Ákos. Mi konnektorilag (Greg és jómagam) is megjelentünk a helyszínen. A Magna Cum Laude nem az én műfajom, bár jónak tartom Mező Misi csapatának tevékenységét, tehát arról a koncertől sokat nem tudok mondani. Igazán a Tankcsapda és Ákos szereplése érdekelt, ezek közül is igazán az utóbbi, mert ő igérte a legnagyobb show-t és az ő cuccát használta mindenki (7 kamionnyi színpad+technika). A Tankcsapda hozta a formáját, Mennyország Tourist, Ez az a ház, stb., minden volt amit a közönség is ismerhet, Lukácsék kitettek magukért. Számomra továbbra is egy picit éles a hangzás, a két gitár + dob felállásból viszont szerintem ez a maximum amit ki lehet hozni.
Ákos repertoárja is főleg slágerekből építkezett, viszont ők újrahangszereltek és zúzóssá tettek minden számot ami a kezük ügyébe akadt. Gyakorlatilag a dalok nagyobbik része felismerhetetlenségig okosítva lett. A koncert több meglepetéssel is szolgált, az egyik az ős Bonanza Banzai: Calypso-ja, amit megtoldottak Gaga: Bad Romance című számával. Na most a Calypsonak örültünk, de amikor felhangzott Gaga disco száma Ákos szájából (ordította gyakorlatilag), miközben ugye az eredeti szám hangszerelésén is javítottak, az igencsak bátor húzás volt. Bejött. :D A másik figyelemre méltó lépés, hogy egy szám erejéig (Ne fájjon többé) Mező Misi és Lukács Laci is színpadra állt Ákossal. Aki ismeri a szerzeményt, az tudja, hogy Ákos keményvonalas torzított gitáros, agy*aszó refrénes daláról van szó, öröm volt nézni a közös zúzást :DDD... Lukács hangja a refrénnél egyszerűen KELLETT. :D


A technikáról és a hangzásról is a szokásos minőségben gondoskodtak. Ízig-vérig profi hangosítás, zseniális led kivetítők, ezeken profi tűéles animok és filmek mentek, robotlámpák, füstgépek, szóval minden a helyén volt. Köszönjük!

Filed under  //   zene  
Posted May 26, 2010 by Zephyr 

Heavy

Media_httpkonnektoror_qcepz
Lehet a hangosítás megint nem volt tökéletes a Puskás Stadionban és lehet a srácok nem lettek fiatalabbak, de hatalmas buli volt péntek este. 11 év után először újra itt játszott a Metallica. James folyamatosan dolgoztatta a tömeget, működött a közönség kapcsolat, mind az 50.000 emberrel. Még Budapestet is beleköltötte az utolsó számok egyikébe. :) Pedig biztos nem olvasta a Rammstein koncert beszámolómat Hetfield, amiben pont ilyesmit hiányoltam. :D Szóval, tegnap heavy buli volt. Heavy metal! Annak minden tökéletlenségével és ugrálásával, fejlóbálásával.

Filed under  //   zene  

Hanglemez a fejbe, halott vagy haver!

Media_httpkonnektoror_ldsdp
Na vajon melyik videóklipben hajítanak bakelit korongot a fent látható Surda sapkás feka srácba?

Tovább >>

Filed under  //   video   zene